Borítótervező pályázat – eredményhirdetés

215 terv érkezett a Repülj, szitakötő! borítótervező pályázatára, közülük kellett kiválasztanom azt a hat tervet, amelyet a kiadó figyelmébe ajánlok. Nem volt könnyű feladat, mert rengeteg gyönyörű, különleges, ötletes terv érkezett, de végül is sikerült összeállítani a listámat.

Mielőtt belevágnék, be kell vallanom, hogy az elmúlt napokban rájöttem, hogy egyszerre szeretem és nem szeretem a borítótervező pályázatot.

Szeretem, mert izgalmas várni az e-maileket, megnyitni őket, majd rácsodálkozni a szebbnél szebb tervekre.

Ugyanakkor nem szeretem, mert borzasztó érzés, amikor egyre szűkítem és szűkítem a listát, hogy meglegyen a hat kiválasztott, és közben tudom, hogy valószínűleg elkerülhetetlen, hogy lesz, aki látva a nyerteseket végül csalódik majd. Persze úgy sejtem, mindenki, aki pályázik, tudja, hogy benne van a pakliban, hogy nem fog nyerni, engem ettől függetlenül megviselt a gondolat, hogy bárki szomorúan zárja majd be az oldalt.

Épp ezért szeretném most kihangsúlyozni, mennyire hálás vagyok minden egyes tervért, az időért és energiáért, amit ráfordítottatok. El sem tudom mondani, mennyire sokat jelent nekem mindez – nagyon-nagyon köszönöm!

Pár szó még arról, mi alapján, hogyan válogattam, aztán már a lista következik. Rengeteg, de tényleg rengeteg tervet találtam elképesztően gyönyörűnek és hangulatosnak – pontosan olyannak, ami mellett én biztosan nem mennék el, ha borítóként könyvesboltban találkozom vele. Viszont mivel muszáj volt válogatnom, így leginkább arra helyeztem a hangsúlyt, hogy mely tervek ragadnak meg számomra valamit a regényből, akár hangulatot, akár szereplőt, akár érzést, illetve arra figyeltem, melyeknél érzem azt, hogy „igen, ezt abszolút el tudnám képzelni”.

Így sem boldogultam igazán könnyen, de azért végül dűlőre jutottam magammal, viszont hozzá kell még tennem: az, hogy végül ezt a hat tervet választottam ki, nem jelenti azt, hogy a többi ne lenne csodálatos, csupán annyit jelent, hogy számomra ezek a tervek ragadtak meg leginkább valamit a könyvből.

6. Nagy Dalma terve

A lehullott falevelekkel és a híd nedves deszkáival számomra az egész képből árad a szomorkás őszi hangulat, ami azonban a legjobban megfogott, a híd végén ülő, kicsit homályos női alak. Nem a főszereplőt, Laurát, hanem a testvérét látom benne igazán, és mivel Laura a történet során végig azt próbálja kideríteni, mi történt a húgával, így ezt ebben a formában nagyon találónak érzem – mintha csak a regény történetét ragadná meg.

5. Szabó Krisztina terve

Bár az élénk színvilág vidámabb őszt sejtet, mint ami a történetben van, a kép hangulata számomra mégis hozza az elmúlást, ráadásul kicsit érzem benne a titokzatosságot is, ezért tetszett meg elsősorban – no meg azért is, mert igazán gyönyörű –, de amiért végül teljesen megnyert magának, hogy a regény vége felé van egy mondat, amelyhez akár illusztrációként is illene ez a kép.

4. Braun Csilla terve

Az egyszerű színvilág, a felsejlő női alak, a kép borongós, komor hangulata és a képben a címre való utalás egyaránt magával ragadott. Olyan kép ez, ami annyira tetszik, hogy hosszan-hosszan elidőzik rajta a tekintetem, ráadásul a regény világát is nagyon jól megragadja.

3. Urbán Boglárka terve

Ahogy először megpillantottam ezt a tervet, éreztem, hogy örömmel fogadnám, ha végül ez lenne a borító. Maga a kép leginkább Laura húgára, Karinára emlékeztet, bár ezt nem tudnám megmagyarázni, talán a könnyedsége miatt, mindenesetre az biztos, hogy szerintem elképesztően szép.

2. Kocsondi Nelli terve

Ebbe a tervbe is első pillantásra beleszerettem. Érzem benne azt a komorságot, ami a történetben is megvan, a vers rajta számomra Karinát idézi, a szitakötő Laurát, a rózsaszínes vonalakban pedig benne van a szerelem ígérete, így igazából a regény főbb vonalai meg is vannak. Szerintem különleges és egyedi a kép világa, engem nagyon megragadott.

Bár a fekete verziót érzem közelebb a regényhez, de a szürkés is ugyanúgy megfogott, így szeretném, ha annak is helye lenne itt.

1. Ambrús Reni terve

Még egy terv, amely első látásra szerelem volt. Ez a kép hozza számomra legerősebben a történet hangulatát, az elveszettséget, az elmúlást, még a titkokat és a misztikumot is érzem benne, a háttal álló lány pedig egy az egyben Laura. Abban, ahogy áll, mintha lenne némi bizonytalanság, tétovaság, és nem is látni biztosan, húzódik-e előtte út – mindennek olyan jelentése van, ami nagyon illik a történethez. Arról már nem is beszélve, hogy szerintem gyönyörű és megragadó ez a kép.

Ezt a hat tervet a kiadó figyelmébe ajánlom – a végleges döntést Katona Ildikó, a kiadóvezető hozza meg –, Reninek pedig egy dedikált könyvvel szeretném megköszönni a munkáját.

Örülök, hogy velem voltatok, mindenkinek köszönöm a Facebookon a lájkokat, kommenteket, a tervezőknek pedig még egyszer nagyon hálásan köszönöm a terveket!