A Pillangólány a Pinteresten

Ma van a Pillangólány megjelenésének a napja, nemsokára kézbe lehet venni és ott lesz a könyvesboltok polcain is. Azt hiszem, nem árulok el túl nagy titkot, ha azt mondom, alig várom, hogy végre a kezemben tarthassam. :) De addig is egy kis hangulatfokozó. :)

hangulat_pillangolany_07

Mikor a Pillangólányt írtam, a Pinteresten létrehoztam egy titkos táblát, ahová mindenféle képet gyűjtöttem, ami passzolt a történethez. Most egy kicsit rendbe szedtem a táblát, és nyilvánossá tettem, itt meg is leshetitek, mellé pedig kiválasztottam három képet, amelyhez részletet is mellékelek a történetből. :)

***

33cf1911ffe648009fa2f112c0c1a5b7

„Amint beül mellém, az autó tere mintha megtelne vibráló feszültséggel, de nem tudom, ő is érzi-e.
– Zavarja, ha rágyújtok?
Meghökkenek, de csak egy pillanatra, aztán rájövök, hogy igazából illik hozzá a cigaretta. A borongós tekintetéhez, az arcára kövülő komolysághoz.
– Nem, ha nekem is ad egy szálat – felelem szemtelenül és kihívóan, csak azért, hogy lássam, képes vagyok-e úgy beszélni hozzá, mint ahogyan bármilyen más férfihoz beszélnék.
Képes vagyok, és ez valamelyest megnyugtat. Kell hogy legyen, amit irányítani vélek az életemben, legyen ez bármilyen apró dolog is, hiszen olyan sok mást nem irányíthatok.
– Dohányzik? – kérdezi.
– Ne mondja, hogy ez meglepi. – Most tényleg: azok után, ahogy kinézek? Lehetne még bármi, ami meglepi velem kapcsolatban?”

***

00a8838c9f6a376bd93a0b7e21c1ba4a

„Ki ő igazából?
Egy kalitkába zárt szépséges és törékeny kismadárra emlékeztet, aki megelégelve a rácsokat, zabolátlan repülésre vágyik. Talán addig fog verdesni, csapkodni a szárnyaival, míg végül össze nem töri magát.
Szeretném őt szabadon engedni.”

***

29774db36652bbaf3f7a249ca3d0f146 (1)

„Valamikor én is szőke voltam, szelíd napfényszőke, és az életem leginkább egy rózsaszín vattacukorfelhőre emlékeztetett. Könnyű volt, egyszerű, boldog és szép. Mint egy hintán ülni, és repülni bele az égbe, szabadon, akár a madarak.
Kertvárosi ház, szerető szülők, áldott tudatlanság. Én voltam a család édes kis angyala, egy idő után a szomszédok, az ismerősök is gyakorta így hívtak.
„Szervusz, kis angyal, hogy ment ma az iskola?”
„Nézd, ott jön a kis angyal, milyen édes azzal a hatalmas táskával.”
„Jó éjt, kis angyalom!”
Van abban a mondásban valami, hogy „túl szép ahhoz, hogy igaz legyen”. Az én életem is túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen. Sőt jelenleg én is túl szép vagyok ahhoz, hogy igaz legyek. A szépség veszélyes, vigyázni kell vele.”

***

hangulat_pillangolany_08

Felhasznált fotók forrása: pinterest.com, unsplash.com

Pillangólány

A Pillangólány a Pinteresten” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Hű, ezek a képek, Kia! Fantasztikusak!

    Alig várom, hogy a kezemben tarthassam.

    Nagy ölelés:
    Vica

    1. Nagyon örülök, hogy tetszenek. :) Köszönöm. :)

      Én is nagyon-nagyon (és még annál is jobban :D) várom. Nagyon jólesik, hogy te is. :)

      Ölellek:
      Kia

  2. Szívből gratulálok!!! Alig várom, hogy én is a kezembe vehessem a könyvedet 😍
    Puszi:
    Lili

  3. Szia Kia!
    Pénteken érkezett meg a könyved, szombat délután átvettem, aztán úgy alakult, hogy már ki is olvastam :) Nagyon szép lett, a borító jobb élőben, mint monitoron, és hát meglepett, hogy ilyen vastag – mert ugye gépen olvasva minden fejezet pár oldalnyinak tűnik :D
    Talán három apróságot, meg két fontosabb részletet (a lépcső helyét és Virág munkáját) szúrtam ki, mint változtatást – eléggé megragadt bennem a merengős változat, imádtam – , és ezektől csak még logikusabb és teljesebb lett a történet. És borzasztóan szeretem! :) :)
    Bocs a sok szmájliért :D
    Lehet, hogy korai még ilyet kérdezni, de a többi történeted is ki lesz adva mostanában?
    Üdv, elinea

    (és nagyon, nagyon gratulálok hozzá!)

    1. Kedves Elinea!
      Hű, jó gyorsan elolvastad. :) Nagyon örülök, hogy szépnek találod – szerintem is nagyon jól néz ki a borító. :) Bevallom, az engem is meglepett, hogy milyen vastag, elképzelésem se volt, mennyire fog kijönni, aztán amikor megkaptam a tördelt változatot átolvasásra, megnéztem az összes könyvmolyos könyvemet, hogy vastagságban melyikhez áll majd a legközelebb, hogy el tudjam képzelni. :D
      Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy a változtatásoktól csak még logikusabb és teljesebb lett a történet, nagy-nagy örömöt adtál nekem ezekkel a sorokkal, köszönöm. :) És persze elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy szereted a történetet. :)
      (Ó, én is mindig rengeteg szmájlit használok, szóval megértem. :))
      Nagyon jólesik a kérdés. :) Azok a történetek, amelyek jelenleg fent vannak a blogon, egyelőre nincsenek tervbe véve kiadásra (azt meg sose lehet tudni, mit hoz az élet), de már írok egy következő történetet, amit majd a Kiadónak szeretnék küldeni, és ha jól sikerül, akkor van rá esély, hogy az már majd megjelenhet. :)
      Nagyon-nagyon köszönöm a soraidat, bearanyoztad a napom! :)
      Kia

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s