Nincs mese – 22. fejezet

Egy évvel később

Trix halvány mosollyal és picit bepárosodott szemmel figyeli Rebekát és Vincét. Rebeka gyönyörű a menyasszonyi ruhában, illik hozzá a ruha szelíd egyszerűsége, finom esése, szolid kivágása. Semmi cicoma nincs rajta, igazából olyan, mint egy földig érő, ujjatlan fehér estélyi, némi visszafogott csipkedíszítéssel. Megérte végigjárni a töménytelen mennyiségű üzletet. Trix egyáltalán nem sajnálta rá az időt, azt szerette volna, ha a bátyja esküvője minden szempontból tökéletes lesz – és az is lett.
Rebeka épp Vincéhez hajol, a mosolya valósággal ragyog, a szemében pedig úgy szikrázik a boldogság, mint tucatnyi gyémánt fénye. Trix nem hallja, mit mond Rebeka, de Vince szélesen elvigyorodik, és apró puszit lehel Rebeka szájára. Annyira szépek együtt, és olyan jó látni, mennyire szeretik egymást. Mindketten felszabadultak, nincs bennük semmi görcsösség – még Vincében sem, pedig nem rajong semmi hivatalos eseményért. Trix úgy gondolja, ha a bátyján múlt volna, inkább „megszökteti” Rebekát, és olyan gyorsan zavarja le az esküvőt, amennyire csak fizikailag lehetséges. De megérdemelték, hogy ez a nap az ő napjuk legyen, hogy minden egyszerre legyen olyan, mint egy édes álom és egy mesébe illő valóság.
Trix pedig mindent megtett azért, hogy így legyen. A teljes szervezést magára vállalta, és mindent úgy alakított, ahogy érzése szerint Rebekának és Vincének a legjobban tetszene. Ő választott ruhát, helyszínt, egyeztetett időpontokat, intézte a vendéglistát, a meghívókat, a terembérletet, a menüt, a díszítést – mindent. Tagadhatatlanul élvezte, még akkor is, ha néha kicsit fárasztó volt, de abszolút megérte, hiszen ez a nap még az ő képzeletét is felülmúlta. Ez az ő ajándéka Rebekának és Vincének.
Elégedett sóhajjal végignéz az asztalnál ülőkön, hagyja, hogy a vidámság és az öröm hangjai elárasszák és átjárják. Csak a szűk család és a legközelebbi barátok vannak jelen, se Rebeka, se Vince nem rajongott volna a nagy esküvőért. Az éttermet Trix Olgival karöltve díszítette fel – mindenhol fehér izzók, nemcsak azért, mert december van, hanem azért is, mert Rebekának és Vincének ez emlékeket jelent. Csupa boldog pillanatot, amin közösen osztoztak.
Trix elcsípte korábban, ahogy Rebeka azt mondta Vincének, hogy hiába a sok parányi izzó, még így sincs annyi, amennyi boldog pillanatot kapott tőle, mire Vince a maga szarkasztikus módján, vigyorogva azt felelte, hogy ezt őszintén reméli, mert ha egy teremnyi izzó elég lenne, akkor ritka rosszul végezné a dolgát. Trix magában mosolyogva megállapította, hogy hiába állítja a bátyja, hogy belé aztán egy cseppnyi romantika sem szorult, a szíve mélyén igenis ott lapul a romantika – persze csak akkor, ha Rebekáról van szó.
Trix felkönyököl az asztalra, és a tenyerébe támasztja az állát. Lopva elmosolyodik, ahogy arra gondol, hogy az ő boldog pillanataihoz se lenne elég egy teremnyi izzó. Egy égbotnyi se lenne elég – ha a csillagokban mérné a boldog pillanatokat, az éjszakai égbolt bizony szegényes másolata lenne a valóságnak.
Ahogy a tekintete újra végigfut a termen, rögtön megtalálja Zsoltit. A férfi a gyerekekkel játszik – a bátyja gyerekeivel és Trix nővéreinek a gyerekeivel –, és Trix mellkasát édes meleg tölti meg. Zsolti ilyenkor maga is olyan, mint egy nagy gyerek, egyáltalán nem szégyell bohóckodni meg ökörködni a gyerekek kedvéért, nem csoda, hogy a kicsik rajongással csüngnek rajta.
Trix szinte már zavarban beharapja az ajkát, ahogy felmerül benne, hogy az ő gyerekeik is rajongani fognak az apjukért. Ugyan egyelőre még nem terveznek gyereket, de azért már szóba került köztük, és Trix őszinte megkönnyebbülésére Zsolti szemében árnyalatnyi félelem vagy tartózkodás sem lapult. Szeretne gyerekeket (kicsi, rosszcsont angyalokat, akik Trixre hasonlítanak – ahogy vigyorogva mondta), és Trix biztos benne, hogy Zsoltiból fantasztikus apa lesz. Olyan, aki bármire kész a gyerekeiért – ahogy érte is bármire kész.
Trix ajka mosolyra ível, ahogy eszébe jut, hogy Zsolti még arra is képes volt, hogy kívánjon a dzsinntől. Az a lámpás a Varázsbazárból most az egyik polcukon áll, Trix úgy érezte, muszáj megvennie. Aztán közölte Zsoltival, hogy mivel ő már kívánt hármat, most rajta a sor.
„Angyal, te tényleg azt akarod, hogy egy lámpásba suttogjak, mintha valami félnótás lennék?”
„Én megtettem, szóval szerinted félnótás vagyok?”
„Mi tagadás…” – nevette el magát szemtelenül Zsolti, aztán magához rántotta, és úgy megcsókolta, hogy Trix valóban úgy érezte magát, mint akinek elvették az eszét.
De aztán Zsolti közölte, hogy legyenek együtt félnótásak, és bujkáló mosollyal a kezébe vette a lámpást. Trixre pillantott, és Trix még most is emlékszik rá, hogy attól a mély, tiszta szerelemmel teli pillantástól nagyot dobbant a szíve.
„Mindenem megvan, amire vágyom, szóval azt kívánom, hogy szabad legyél.”
Trixnek akkor az a furcsa érzése támadt, mintha megkönnyebbült sóhajt hallana, és az arcát mintha puha, gyengéd légáramlat simogatta volna végig – pedig a szobában voltak és nem volt nyitva egyetlen ablak sem. Azóta meggyőződése, hogy Rebekának igaza van, és varázslat tényleg létezik – csupán elég bátornak kell lenni ahhoz, hogy az ember higgyen benne.
Zsolti tekintete hirtelen felé villan – mintha csak megérezné, hogy nézi. Trix gerincén forró bizsergés szalad végig, ahogy Zsolti elvigyorodik. Mond valamit a gyerekeknek, aztán elindul felé. Trix megbabonázva figyeli, a szíve hevesebben dobog. Zsolti elképesztően fest öltönyben, bár a nyakkendőtől már megszabadult, most hanyagul, elfeledve a Trix melletti széken lóg. Zsolti úgy közeledik felé, mintha különlegesen gyönyörű, veszélyes vad lenne, és Trix borzong a várakozástól és a ténytől, hogy Zsolti érte, egyedül érte és neki megszelídült.
Trix néha meglepődik, hogy egy év telt el, de Zsolti még mindig ilyen hatással van rá. Azt hitte, ahogy múlik az idő, sok minden változik, átalakul majd, hogy a benne lángoló szerelem kicsit csendesül, kevésbé lesz tomboló, hogy a szíve nem dobban majd mindig nagyot, ha Zsolti hazaér vagy ha megcsókolja – nem hitte, hogy elmúlik, amit érez, de azt sem, hogy folyamatosan ugyanazon a hőfokon fog égni. Ehhez képest, ha ugyan lehet, mintha napról napra még mélyebben érezne. Mintha végtelen lenne benne a szerelem. Hol vad és letaglózó, hol nyugodt és finoman morajló, de akkor is minden pillanatban jelenvaló. Minden porcikáját, sejtjét, a lelke minden rezdülését áthajtja, hogy szereti Zsoltit, és az, hogy a férfi viszontszereti őt.
Mi ez, ha nem az élet legcsodálatosabb varázslata?
Trix már nem tudja elképzelni, hogy tudott élni Zsolti nélkül is. Vele minden teljes és igazi, és Trix a közös életük minden pillanatát imádja.
– Min gondolkodsz? – ül le mellé Zsolti, és mintha egy másodperccel sem bírná tovább, hogy ne érintse, a combjára ejti a kezét. Trix még a ruháján keresztül is érzi a tenyeréből áradó forróságot, és máris arra vágyik, hogy meztelen bőrén érezze.
– Mint a tenger – suttogja Trix kacér mosollyal, mint annyiszor már az elmúlt évben.
Három szó – a közös titkuk. Csak ők tudják, mit jelent, és ez összeköti őket.
„Mert amikor majd egymásnak esünk, az olyan lesz, mintha tombolva feltámadna a tenger, amikor pedig kifogy belőlünk a szusz, pont úgy érezzük majd magunkat, mint ahogyan a tenger érezheti, amikor lustán elcsitul.”
Zsolti tekintetében éhség villan, nyers és mohó éhség. Trix úgy sejti, benne is felvillannak azok a régen mondott szavak.
Zsolti elvigyorodik, közelebb hajol hozzá, és a szájával a fülét érinti.
– Éjszaka megmutatom majd, milyen a tenger, ha igazán tombol.
Trix megremeg a leheletnyi érintéstől, a sokat ígérő szavaktól. Megremeg attól, ahogyan Zsolti nézi. A férfi arcára simítja a tenyerét, de nem mond semmit, mert nincsenek szavak arra a boldogságra, amit érez, de biztos benne, hogy Zsolti tudja. Tudja, mert ő is ugyanezt érzi. A boldogságot, amire nincsenek szavak.
 
Zsolti biztosan érzi, hogy eljött a pillanat. A tökéletes pillanat. A szíve gyorsabb ütemre vált, ahogy lopva a zsebéhez nyúl és kitapintja a kis dobozt. Csodálkozva fedezi fel, hogy remeg a keze, hogy a testét néma izgalom gyengíti el. Mély levegőt vesz, végigsimogatja a tekintetével Trixet.
A lány lenyűgöző ebben a kék ruhában – tengerkék, mint azt Zsolti a lánytól megtudta. Neki olyan kék, mint Trix szeme. Az a csodálatos szempár, amibe minden reggel belenéz, és hálát ad azért, hogy ezt teheti. Minden reggel. Aztán este is, mert sosem lehet elég hálás azért, hogy Trix az övé.
Zsolti tudta, hogy boldogok lesznek együtt, de azt nem, hogy ennyire boldogok. Mert Trixszel élni minden pillanatban kaland és csoda. Megérinteni őt, megcsókolni vagy egyszerűen csak átölelni mindig olyan, mintha először tenné. Mindig izgalmas és szédítő. Hallgatni a nevetését vagy látni a mosolyát mindig szaporább dobogásra készteti a szívét. Sosem lesz belőle elég.
Zsolti Trix tenyerére simítja a tenyerét, gyengéden elhúzza az arcától, és csókot lehel rá. Trix karjára libabőr fut, és Zsolti alig tudja elrejteni az elégedett mosolyt. Imádja, hogy minden érintése hatással van Trixre, hogy mindig képes őt a végletekig megőrjíteni.
– Trix? – súgja, ahogy kettejük közé engedi a kezüket.
– Igen? – leheli Trix kissé kábán.
– Mit szólnál hozzá, ha szerveznél még egy esküvőt?
– Tessék? – vonja össze a szemöldökét értetlenül Trix.
– Leszel a feleségem? – böki ki Zsolti.
– Csak nem kedvet kaptál? – vigyorodik el a lány huncutul.
Zsolti elengedi Trix kezét, kiveszi a zsebéből a dobozt, és fél térdre ereszkedik. Trix szeme elkerekedik, a szája elé kapja a kezét. Zsolti mosolyogva néz rá.
– Igazság szerint már fontolgatom egy ideje. Nagyon szeretlek, Trix, és ezt már nem félek kimondani, akár ország-világ előtt se. Hozzám jössz? – pattintja fel a doboz fedelét, és Trix felé tartja.
– Most megleptél – motyogja Trix bepárásodott szemmel.
Zsolti félrebillenti a fejét, a torkán aggodalom kúszik fel.
– De azért igent mondasz, ugye?
– Persze – neveti el magát Trix, és nem törődve a ruhájával ő is letérdel, Zsolti nyaka köré fonja a karját, és már csókolja is, olyan viharosan, mintha hetek óta most először tehetné.
– Tényleg aggódtál? – húzódik el Trix, és olyan ragyogó tekintettel néz rá, amibe Zsoltinak beleremeg a szíve.
– Egy éve élünk együtt, de szerintem sose fogom megérteni a nők logikáját, szóval igen, aggódtam – bólint Zsolti, és félszegen megvonja a vállát.
Trix elvigyorodik, és újra megcsókolja, aztán a sarkára ereszkedik, és felé nyújtja a kezét. Zsolti vigyorogva veszi ki a bársonypárnából a gyűrűt. Leheletnyit megremeg a keze, ahogy Trix ujjára húzza a gyűrűt.
– Gyönyörű – suttogja Trix a gyűrűt csodálva.
Zsolti szíve elégedetten és megkönnyebbülten dobog. Pár hónappal ezelőtt, véletlenül pillantotta meg a kék köves ezüstgyűrűt egy ékszerbolt kirakatában, megtorpant, és meredten bámulta, talán percekig is. A kő a gyűrűben pont olyan kék volt, mint Trix szeme.
Trix akkor már javában szervezte Rebeka és Vince esküvőjét, és Zsoltiban nem először merült fel a gondolat, hogy meg akarja kérni Trix kezét, de abban a pillanatban, ahogy megpillantotta a gyűrűt, elhatározta, hogy meg is teszi. Tudta, hogy Trix szeretne esküvőt, nem kellett erről beszélniük ahhoz, hogy egyértelmű legyen. Trix mégse hozta szóba egyszer sem, Zsolti úgy gondolja, nem akarta sürgetni, azt szerette volna, ha magától jut el idáig. Trix mindig tudja, mikor kell neki egy döntéshez idő – érti őt, Zsolti úgy véli, sokszor jobban, mint ő saját magát.
Míg meg nem pillantotta a gyűrűt, nem tudta, hogy tényleg időre volt szüksége. Sose érezte úgy, hogy a papírnak vagy esküvőnek jelentősége lenne, Trix és ő egymáshoz tartoznak, és ennyi, de akkor úgy gondolt Trixre mint feleségére, és valami átkattant benne. Akarta, hogy így legyen. Lehet, hogy csak egy papír, de Trixnek sokat jelent, és hát mi tagadás, neki is. Már nemcsak Trix miatt, hanem maga miatt is akarta a házasságot. Mert akarja, hogy Trix hozzá tartozzon, minden lehetséges módon.
Hirtelen taps hangja zavarja össze Zsolti kavargó gondolatait, és csak ekkor eszmél rá, hogy még mindig a földön térdelnek. Nevetve feláll, és felsegíti Trixet is. Trix elvarázsolt, édes mosollyal néz a szemébe, az arca kipirult, a tekintetét könnyek árnyalják. Zsolti magához húzza őt, és újra megcsókolja. A taps egyre hangosabb körülöttük, ahogy a családtagok ráeszmélnek, mi is történt az imént.
Trix nevetve húzódik el, és a melléjük siető Rebeka felé fordul. Rebeka először Trixet öleli át, aztán őt is.
– Úgy örülök nektek – súgja a fülébe, és mikor hátrébb lép, Zsolti észreveszi, hogy könnyes a szeme. Gyengéd szeretettel néz a húgára, megfogja a kezét, és megszorítja. Rebekának tudnia kell, hogy az, hogy most itt lehet, hogy eljutott idáig, az ő érdeme is. Hogy ha ő nincs, talán Zsolti sosem jut túl a gyerekkorukon. Rebeka szipogva bólint, és Zsolti megkönnyebbül, hogy anélkül is érti őt, hogy szavakba öntené, amit érez, mert ez továbbra sem erőssége.
– Már azt hittem, sose szánod rá magad – lép melléjük Vince, és megveregeti Zsolti vállát.
– Már megint szövetkeztetek? – szökik magasba Trix szemöldöke.
Zsolti bólint. Biztos akart lenni a dolgában, és bár úgy érezte, megtalálta a tökéletes gyűrűt, de szüksége volt Vince egyetértésére, ezért nem vette meg rögtön – persze azért nem kockáztatott, bement és megkérte az eladót, hogy tegyék neki félre, másnap pedig elrángatta magával Vincét.
– Én segítettem gyűrűt választani – húzza ki magát Vince büszkén.
Trix előbb szúrósan néz Vincére, aztán viszont szélesen elvigyorodik, és átöleli a bátyját. Zsolti és Vince tekintete összeakad, mindketten elmosolyodnak.
A kapcsolatuk rögtön helyrebillent, mikor tavaly karácsonykor Zsolti nyitott ajtót Rebekának és Vincének. Vince Rebekának sem árulta el, hogy Zsolti hazajön, csak ők ketten tudtak róla. Rebeka a nyakába ugrott, de Vince csak akkor enyhült meg végleg, mikor megpillantotta Trixet. Trix ragyogott az örömtől, akkor se rejthette volna el, mennyire boldog, ha akarta volna. Vince akkor kezet fogott Zsoltival, biccentett, és azt dörmögte, hogy „helyes” – ennyivel le is tudták a dolgot, soha nem említették többet se azt, hogy Vince behúzott Zsoltinak, se a skype-os beszélgetésüket. Onnantól kezdve barátok voltak, sőt, Vince segített Zsoltinak munkát szerezni a reptéren. Zsolti ezt a melót jobban szereti, mint a régit, ugyan sokat kellett tanulnia, de imád repülőgépekkel foglalkozni.
Természetesen minden családtagjuk és barátjuk gratulálni akar, úgyhogy Zsolti kénytelen tudomásul venni, hogy nem zárhatja újra a karjába Trixet. Türelmesen kivárja, hogy megcsodálják a gyűrűt, hogy mindkettejüket megöleljék, de csak akkor boldog igazán, mikor újra magához húzhatja Trixet.
Egymás szemébe néznek, de egyikük sem szólal meg. Nem is kell, ott van a szemükben – Zsolti tudja, hogy az övében épp úgy, ahogy Trixében. Már azt is tudja, hogy az életének csak így van értelme. Hogy van valaki, akit szeret, és aki viszontszereti. Ettől éri meg igazán, hogy él, ettől lesz szép minden nap, minden óra, minden perc, minden másodperc. Minden egyes pillanat. Hogy itt van neki Trix.
Örökké – és ez egy év elteltével is a kedvenc szava, sőt, biztos benne, hogy akkor is így lesz, amikor sok-sok év múlva ugyanígy magához húzza majd Trixet, és Trix talán ugyanúgy kipirul majd, mint most, és mindketten ráncosak lesznek, a hajuk is megőszül majd, a hátuk mögött ott lesz egy egész gyönyörű, boldog, együtt leélt élet, gyerekek és unokák, és ha majd egymás szemébe néznek, ugyanazt fogják látni, amit most. Olyan mély és igazi szerelmet, ami soha nem érhet véget.

Köszönöm szépen, hogy olvastatok, a hozzászólásokat pedig külön is, egytől egyig nagyon sokat jelentenek nekem. :)

Nincs mese – 22. fejezet” bejegyzéshez 10 hozzászólás

  1. Drága Kia!
    Mi köszönjük, hogy olvashatjuk a jobbnál jobb történeteidet! Mindegyik nagy kedvenc, alig tudok rangsort állítani, annyira imádom mindegyik párost 😍
    Sok ihletet és szabadidőt kívánok, hogy sok-sok “mesét” írj még nekünk!
    Puszi: Lili

    1. Kedves Lili!
      Nagyon köszönöm a szavaidat, nagyon jólesnek. :) Boldog vagyok, hogy mindegyik történet nagy kedvenc, és azért is, hogy alig tudsz rangsort állítani. Megtiszteltetés, hogy mindegyik párost ennyire szereted. :)
      Köszönöm szépen a kedves kívánságokat – így legyen! ;) Nagyon örülök, hogy írtál, köszönöm. :)
      Puszi!
      Kia

  2. Igazság szerint mi tartozunk hálával, hogy olvashattunk ;) Gyönyörű lett a vége, olyan jól ábrázolod ezeket a hangulatokat, helyszíneket, hogy mindig nagyon beleélem magam a történeteidbe, és ez ad egy jókora szeretet, és energia bombát, szóval ezért tényleg hálás vagyok, főleg a fárasztó hétköznapokon. Alig várom az új alkotásokat, na meg a pillangólány megjelenését!

    1. Boldog vagyok, hogy gyönyörűnek találtad a végét, és köszönöm a sok kedves dicséretet, nagyon meghatottak. Nagyon örülök, hogy ennyire bele tudod magad élni a történetekbe, annak pedig még inkább, hogy ilyen sokat adnak neked – már ezért is megéri őket írni. :)
      Köszönöm, nagyon jólesik, hogy várod a Pillangólány megjelenését. :)
      Nagyon-nagyon köszönöm a soraidat! :)

  3. Jaj, Kia, ez olyan szép lett 😍

    Teljesen meghatott, ahogy a fiúk kapcsolata alakult, örülök, hogy Trix és Rebeka is kimaradt abból, hogy Zsolti hazajön, mivel ez tényleg fontos dolog volt (mármint én úgy érzem, hogy ez így volt rendjén).
    Aranyos, hogy Trix lett a szervező 😆
    És Zsolti felvezetése is vicces volt 😂

    Köszönjük 💕

    És mikorra várható A pillangólány? 😏

    Ölel:
    Vica

    1. Köszönöm. :) Nagyon-nagyon örülök, hogy szépnek találtad. :)

      Én is úgy éreztem, hogy úgy van rendjén, ha Rebeka és Trix is kimarad abból, hogy Zsolti hazajön – örülök, hogy te is, ahogy annak is, hogy meghatott, ahogyan a fiúk kapcsolata alakult. :)
      Köszönöm, nagyon jólesnek a szavaid. :)

      Pontos megjelenési dátum még nincs – de amint lesz, megosztom veletek. :)

      Nagyon köszönöm, hogy írtál, sokat jelent nekem! :)
      Ölellek!
      Kia

  4. Be kell vallanom, hogy mikor elkezdtem olvasni a történetet, félre tettem az első pár fejezet után, mert rossz szokásom, hogy teljesen beszippantanak a történetek és olyankor addig nem tudok mást csinálni, míg végig nem olvasom az adott könyvet. Ezért csak most írok, ne haragudj. >o<
    Trix történetét már nagyon vártam és nem csalódtam, fantasztikusak együtt Zsoltival! :D Trix nem egy tipikus karakter, minden ötlete és cselekedete új és izgalmas, sosem tudom előre megjósolni mi fog történni. Például, mikor a végén Zsolti másodszorra is megjelent Trix lakásán, én már vártam, hogy kirobbanjon belőle a feszültség és jöjjenek a könnyek, mert nálam már készültek, annyira megható volt, de Trix teljesen máshogy reagált.
    Az első találkozásuk éjjelén Trixel együtt szerettem bele Zsoltiba. Az egyenes, őszinte szavaival többet mondott, mintha rendesen beszélgettek volna. Talán többet is árult el, mint valójában szeretett volna, mégsem szépítette az igazságot.
    Vince pedig olyan aranyos az aggódásával! Mikor Trix és Zsolti a karácsonyi ajándéka odaadásáról viccelődött, nagyon jót nevettem. :D De még jobban tetszett, mikor már összefogtak Zsoltival és megalakult a lányok mögött a kis szövetségük. ^^

    Nagyon köszönöm, hogy ezt a történeted is szavakba öntötted és megosztottad velünk, öröm volt minden perc, amit az olvasásával töltöttem.

    És nem lehet elégszer mondani mennyire örülök, hogy a Pillangólány zöld utat kapott, jó látni mennyire izgulsz és élvezed a készülését. :)

    1. Dehogy haragszom, nagyon megértelek, ez ugyanis nekem is szokásom. Ha elkezdek egy könyvet, nem nagyon nyugszom, míg a végére nem érek, és hát ha igazán magába szippant, bármit képes vagyok hanyagolni (olykor közben még enni is elfelejtek). :)
      Nagyon boldog vagyok, hogy nem csalódtál, és hogy fantasztikusnak találtad őket, köszönöm szépen. :) Örülök, hogy Trixet nem érezted tipikus karakternek – bevallom, én se, írás közben párszor azért meglepett. :D (Még olyan is volt, hogy egy jelenetet kétszer írtam meg, egyszer úgy, ahogy én gondoltam, egyszer pedig úgy, ahogyan Trix – és hát persze az utóbbi működött. :))
      Örülök, hogy Trixszel együtt te is beleszerettél Zsoltiba, ezt nagyon jólesett olvasnom. :) Élveztem őt írni, és hát én is nagyon megszerettem. :) Vince szerintem is aranyos volt, olyan igazi “nagy testvér”. :) Annak is nagyon örülök, hogy tetszett Vince és Zsolti szövetsége. :)

      Boldog vagyok, hogy öröm volt minden perc, amit olvasással töltöttél – és hát igazán nincs mit, nagy öröm számomra, ha adhatok egy-egy történettel. :)

      Ó, nagyon köszönöm! :) Nagyon sokat jelentenek a szavaid. :)

      Nagyon szépen köszönöm a soraidat, megmelengették a szívem! :)

  5. A napokban jöttem rá, hogy én csak a szívregényeket olvastam. 😮😳
    Csodaszép volt ez a történet is. Köszönöm! 🥰

    1. Nagyon örülök, hogy ezt a történetet is elolvastad, annak pedig még jobban, hogy tetszett. :)
      Nagyon-nagyon köszönöm, hogy írtál! <3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s