Akár a mesében – 4. fejezet

„Azt hiszem, megleszünk ketten.”

– Add a táskád! – nyújtja a kezét Illés, mikor Nikola felemeli a hátizsákját.
– Viszem én – hárítja el a lány, pont úgy, mint aki nincs hozzászokva ahhoz, hogy segítséget fogadjon el.
– Hadd legyek lovagias, ilyet úgyse sűrűn teszek.
Nikola bizonytalanul elmosolyodik, és átadja a táskát. Illés meglepődik rajta, hogy milyen nehéz, csoda, hogy nem dőlt fel vele a lány, amint felemelte. Int Nikolának, hogy menjen előre, de csak akkor jön rá, hogy ez mennyire rossz ötlet, amikor a lány csinos fenekére rebben a tekintete. Finoman gömbölyded, formás fenék, pont beleillene a tenyerébe. Mennyire puha vajon? Milyen lehet mohón beleharapni, aztán végignyalni a harapás kipirosodott nyomát?
Illés tekintete elsötétül. Őszinteség, hát persze, ő is tényleg rohadtul őszinte ehhez a kislányhoz. Végül is elmondta neki, hogy őrülten kívánja, hogy másra se tud gondolni, minthogy maga alatt érezze a testét, hogy lássa a szemét, amikor a gyönyör kíméletlen erővel végigvág rajta, hogy hallja a sikolyait, amikor addig nyújtja az élvezetét, ameddig csak képes rá. Igen, ezt mind bevallotta, és nem is verte át azzal a lányt, hogy hamis biztonságérzetbe ringatta.
Nem, nem hamis. Illés tudja, hogy sosem fog kikezdeni a lánnyal, nem teheti, még akkor sem, ha Nikola is akarná – ami valószínűleg sosem fog megtörténni, hiszen a lány már attól is hebegett-habogott, hogy szóba került a szexuális élete. Egyértelművé tette, hogy nem kíváncsi rá, és ez így van jól. Illés nem is érti, miért kellett annyira nyíltan válaszolni – bár abban a pillanatban jó ötletnek tűnt emlékeztetnie magát hangosan is, hogy van szeretője, ezért aztán ne csorgassa a nyálát Nikola után. Kétszer annyi idős, mint ez a kislány, a szó legszorosabb értelmében az apja lehetne – kész szerencse, hogy ellentétben vele a lányba szorult annyi józanság, hogy ne vonzódjon hozzá.
– Merre? – kérdi Nikola, mikor kilépnek a tikkasztó melegbe.
Június végéhez képest szokatlanul nagy a forróság, a levelek és fűszálak élénkzöldjét fakóra szívta a Nap, a levegő pedig száraz a portól – Illés erre fogja, hogy nehezebben vesz levegőt, mert az nem lehet, hogy erről a lány közelsége tehet.
Mivel attól tart, a hangja feltűnően rekedt lenne, inkább csak hanyagul a jobbról nyíló utca felé int. Nikola szó nélkül elindul, Illés lopva felé sandítva szegődik mellé.
Milyen pici ez a lány, könnyedén felemelhetné, Nikola pedig a dereka köré kulcsolná a lábát, és… A büdös életbe, hát tényleg képtelen másra gondolni? Őszintén reméli, hogy csak azért játszik vele ennyire alattomosan a fantáziája, mert tudja, hogy nem lenne szabad. Miért hajlamos az ember azt tenni, amiről tudja, hogy nem kellene tennie? Bár az is lehet, csak annyira szexre készült ma, hogy az agya még nem fogadta el, hogy abból bizony semmi nem lesz.
Ma, de holnap Linda ágyában fogja tölteni az éjszakát – határozza el magában Illés. Egy szemhunyásnyit sem fog aludni, féktelen szex órákon keresztül, míg ki nem dől a fáradtságtól, erre van szüksége. Lindával, és nem Nikolával. Nem is fog közben rá gondolni, eszébe sem jut majd. Nem fogja maga előtt látni sápadt bőrét, nem fogja elképzelni, miként futna végig puha, csábító rózsaszín a nyakán és a mellkasán, miként csipkézné finom libabőr a testét…
Illés visszafojt egy bosszús sóhajt és egy rakatnyi káromkodást. Eszét nem tudja, mikor volt utoljára ennyire beindulva valakire. Szereti a szexet, szereti a nőket, de igazából mindegy, Lindával vagy épp Kittivel bújik ágyba. Nem érzéketlen, csak nem akar senkihez kötődni, és azt se akarja, hogy hozzá bárki kötődjön.
Mindkét nő egyéjszakás kalandnak indult, Lindát már régről ismeri, mindketten itt nőttek fel, egy óvodába és egy általánosba jártak. Illés sose gondolta volna, hogy egyszer összefekszik vele, és amikor megtörtént, nem tervezte, hogy újra megteszi, Linda azonban felhívta, ő pedig nem tudott nemet mondani. Azóta olykor egyikük megkeresi a másikat, kivéve, mikor Linda épp randizik, mert Illés kikötötte, hogy amint más képbe kerül, nem találkozhatnak.
Illés nem sok szabályhoz tartja magát, de nem kezd olyan nővel, aki foglalt, akkor sem, ha csak félig az. Nem zavarja, ha valaki számára vigasz, az sem, ha pótszer, de nem fektet meg olyan nőt, aki máshoz tartozik, mert ő semmit nem ígér és nem is fog ígérni. Már persze a sok mocskos szexen kívül.
Kitti egyszerűbb eset, a karrierjére koncentrál, nincs ideje pasikra, sőt, nem is akar pasit. Egy bárban találkoztak a városban, mindketten alkalmi szexet kerestek, nem többet. Mivel igazán remek éjszakát töltöttek együtt és erre még reggel rá is kontráztak, úgy gondolták, hogy egyszerű és kényelmes megoldás, ha olykor élvezik egymás társaságát.
Ha épp egyik nő sem ér rá, akkor Illés keres valaki mást. Nem egy nagy Don Juan, de ha megerőlteti magát, azért elboldogul, a nők pedig többnyire elég vonzónak találják ahhoz, hogy neki adjanak egy éjszakát. Illés legjobb tudomása szerint ezt még senki nem bánta meg.
De most nem akárkire vágyik, most nem pusztán szexet akar, most a mellette sétáló lány babonázta meg lehetetlenül, és ez mélyen megrémiszti.
– Miért bámult minket mindenki? – akasztja meg a gondolatait Nikola kérdése, és ő nagyon hálás ezért. El kell terelnie a figyelmét, és bár általában véve nem szeret beszélgetni, most bármit inkább, minthogy magára maradjon a buja gondolatokkal.
– Én vagyok a helyi remete – magyarázza Illés gúnyosan –, meglepődtek, hogy velem távozol.
Nikola ajka vidám félmosolyra görbül, és egy átkozott, icipici gödröcske tűnik fel az arcán. Gyönyörű. Veszélyesen, csábítóan, kibaszottul gyönyörű.
Az ördögbe!
Illés mély levegőt vesz. Elég! Niki lánya. Az ő keresztlánya. Tizenkilenc éves. Tiltott.
Ha ezt elég sokáig ismételgeti magában, előbb-utóbb minden bizonnyal képes lesz Nikolára úgy nézni, mintha nem is kívánná.
Illés életében egyetlen lányt akart annyira, mint most Nikolát, de mindeddig azt hitte, arról csak a kamaszsággal járó tomboló hormonok tehettek. Ezért a helyzetért viszont nem hibáztathatja a hormonokat. Egyszerűen csak le kell állnia, nem gondol rá úgy és kész. Meg tudja tenni. Mindig józanul és felelősségteljesen viselkedett, nem az a fajta, aki hagyja kicsúszni az irányítást a keze közül vagy aki hamar elveszíti a fejét. Mégis mennyire lehet nehéz kordában tartani a vágyait?
– Akkor felhívja a húgát? – torpan meg mellette Nikola, és ahogy Illés a reménnyel telten csillogó szürkészöld szempárba néz, végre elhiszi, hogy képes lesz csak simán családtagként kezelni Nikolát. Mert Nikola családra vágyik, és ő nem akar neki csalódást okozni.
Ahhoz képest, hogy soha nem akart senkihez kötődni, ehhez a lányhoz máris kötődik, és ezt nem érti. Mi van benne, ami mássá teszi számára, mint eddig bármelyik nőt?
– Amint tegezel – bólint Illés, mert az agyára megy, hogy a lány magázza. Ennél rosszabb már csak az lenne, ha tetszikelné. Így is elég idősnek érzi magát mellette, nem kell erre folyton emlékeztetni.
– Ez zsarolás – húzza össze a szemöldökét Nikola.
– Így van – helyesel szemtelenül Illés, és még egy pimasz mosolyt is megenged magának.
A lány durcásan összehúzza a szemét, amit Illés nagyon mókásnak talál. Édes ez a lány, a makacsságával, a bizonytalanságával és a szavaiból néha előszökő gúnnyal együtt. Ha szabad préda lenne, élvezné, hogy meghódíthatja, hogy addig feszítheti az érzékeit, míg feladva a nyakasságot könyörögni nem kezd, hogy tegye végre a magáévá.
De ez sosem fog megtörténni.
– Jól van – adja meg magát Nikola a fejét rázva –, nyertél. Felhívod a húgodat?
– Örömmel. – Illés nem akar elégedetten mosolyogni, de nem képes magát visszafogni, remekül szórakozik.
– Ne legyél magaddal ennyire elégedett – pillant rá szúrósan Nikola.
– Nem szoktad meg, hogy nem te irányítod a dolgokat, igaz?
– Igaz – komorul el a lány tekintete, és Illés máris megbánja a kérdést. Ha a feltételezései helytállóak, akkor Nikola mindeddig magáról gondoskodott, senki nem volt mellette, senki nem támogatta. Az, hogy megszokta az irányítást, számára nem választás kérdése volt, hanem kényszer.
Az évődő hangulat elillan, amint Nikola dacosan összefonja a mellkasa előtt a karját. Illés magában morogva konstatálja, hogy lehet ugyan, hogy Nikola most itt van vele, de ez nem jelenti azt, hogy már bízik is benne. Sokat kell még tanulnia erről a lányról – meg persze arról is, hogyan éljen együtt valakivel, lehetőleg anélkül, hogy minden második pillanatban ostobaságot mondana.
Előhúzza a zsebéből a mobilját, kikeresi Trix számát, és rányom a hívásra.
– Nézd már, a bátyám rájött, hogy létezem! – rikkantja a telefonba Trix a szokott lelkesedésével. Illés szereti a kishúgát, nincs olyan, amit ne tenne meg érte – már persze, ha komoly dologról van szó, mert Trix hajlamos az őrült ötletekre –, de néha azért nagyon fárasztónak találja a vidámságát.
– Ráérsz ma?
– Mire?
– Ráérsz vagy nem érsz? – Illés nem akar hosszas magyarázkodásba bocsátkozni, legalábbis nem mobilon keresztül.
– Túrázom a barátaimmal, csak holnap este megyek haza.
– Bassza meg! – szakad ki Illésből lemondóan. – Most le kell tennem.
– De… – hallja még, mielőtt kinyomná a hívást. Aggódva fordul Nikola felé.
– A húgom nincs itthon, de felhívhatom az öcsémet és a barátnőjét, vagy van két másik húgom, ők ugyan családosok és gyerekeik is vannak, de talán meg tudják oldani, hogy… – Illés elhallgat, mikor megszólal a kezében a mobil. Rá se kell néznie a kijelzőre, tudja, hogy a húga keresi. Trix hajlamos mindenbe beleütni az orrát, és nem szereti, ha semmibe veszik vagy lerázzák, márpedig Illés pont ezt tette. Ha nem aggódik annyira azért, hogy így majd Nikola mégis visszavonulót fúj, több figyelmet szentelt volna a magyarázatnak.
– Beatrix – szól bele a telefonba a teljes nevén szólítva a húgát. Célt ér, Trix úgy meghökken, hogy csendben marad. – Jól vagyok, nincs semmi baj, de most nem érek rá. Oké?
– Nem, nem oké – fortyan fel Trix. – Nem csaphatod rám így a telefont, és nem hozhatod rám a frászt.
– Figyelj, Trix…
– Nem, te figyelj! Ilyet ne csinálj velem még egyszer, fogalmad sincs, hogy… – Illés elengedi a füle mellett a folytatást. Kicsit eltartja a telefont, letakarja, majd Nikola felé fordul.
– Felhúztam a húgom, ez eltart egy darabig.
Nikola szája sarka megrándul, de nem nevet fel, csak a kezét nyújtja felé.
– Majd én beszélek vele.
Illés összevont szemöldökkel mered a lányra, de Nikola kihívó pillantást vet rá, úgyhogy vállat von, és átadja a mobilt. Ha Nikola össze akar csapni Trixszel, hát hajrá. Még az is lehet, jól megértik majd egymást, Trix lány és közelebb áll korban Nikolához, mint ő.
– Halló! – szól bele a telefonba Nikola. – Hollósy Nikola vagyok, a bátyád a keresztapám, de eddig én se tudtam róla és ő se rólam, most nála készülök tölteni pár napot, de nem ismerem és nem bízom benne.
Illés nem érti, miért érez apró szúrást a mellkasában, végül is botorság lenne elvárni, hogy Nikola máris bizalmat szavazzon neki, ugyanakkor mégis szeretné, ha a lány nem kételkedne benne.
Marha – torkolja le magát, és elfordul. A lány nagyon is jól teszi, ha nem bízik benne, hiszen egyfolytában kiéhezve bámulja – kész csoda, hogy ez Nikolának még nem tűnt fel, eltekintve persze attól a korábbi megjegyzéstől a kocsmában. Bár legalább nem úgy nézett ki, mintha értené, miért néz rá „éhesen” – ami nem változtat azon, hogy abban a pillanatban Illés úgy érezte magát, mintha ő lenne a gonosz farkas, aki körmönfont módon próbálja lépre csalni Piroskát.
Vajon mennyi tapasztalata lehet Nikolának férfiakkal? Tizenkilenc éves, kizárt, hogy szűz legyen – vagy nem? Illés sosem vonzódott nála sokkal fiatalabb lányokhoz, épp ezért fogalma sincs, hogy megy ez manapság.
Épp csak vissza tudja fogni a kikívánkozó dühös morranást. Mit érdekli őt a lány szexuális élete? Semmi köze hozzá. Zsebre dugja a kezét és csak azért sem fordul vissza Nikola felé, amikor azonban a lány csilingelőn felnevet, önkéntelen pillant rá.
Csodaszép hangja van. Illés megrészegült csillagfényre gondol, és olyan álmokra, amelyekből az ember nem akar felébredni. Hogy lehet valakinek ennyire szép nevetése?
Nikola leheletnyit hátrahajtja a fejét, feltárva nyaka karcsú, törékeny ívét. Illés szája kiszárad, ahogy elképzeli, milyen lenne végighúzni azon a csábító íven a nyelvét. Nagyot nyel és félrekapja a tekintetét. Le kell állnia, muszáj.
Vajon min nevet a lány, mit mondhatott neki Trix? És ő mégis miért haragszik azért, mert a húga hamarabb nevettette meg Nikolát, mint ő? Mi ez az idegtépő birtoklási vágy benne? Miért akar mindent magának a lányból, mikor nem is ismeri?
A francba is, olyan, mintha ez a kislány megbűvölte volna. Egy angyalian ártatlan és kívánatos testbe zárt boszorkány, aki azért érkezett, hogy őt az őrületbe kergesse. Vagy napszúrást kapott és ideiglenesen meggárgyult. Még az is lehet, képzeli a lányt – ez jelentősen leegyszerűsítené a dolgokat, és őszintén inkább hallucinálna, minthogy beletörődjön, egy tizenkilenc éves lány megszédítette, holott épp csak most találkoztak.
– Köszönöm szépen, Trix. Rendben, szia! – Nikola bontja a hívást, és visszaadja a készüléket Illésnek. Egy röpke pillanatra egymáshoz simulnak az ujjaik, a leheletnyi érintéstől indulva tajtékzó borzongás szalad végig Illés testén. Nem hiszi el, hogy ennyire élénken reagál a lányra, és nem érti, hogyan lehetséges ez, csak azt tudja, hogy ennek a lehetetlen, ostoba vonzalomnak minél hamarabb véget kell vetnie.
Nikola töprengve néz rá. Illés igyekszik, hogy egyetlen arcizma se ránduljon, hogy olyan közömbös legyen, amennyire csak erejéből telik.
– A húgod szerint zsémbes fráter vagy és néha nagy tuskó, de jó ember is. Lerövidíti a túráját, holnap reggelre itt lesz – jelenti ki Nikola.
– És addig? – Illés nem akar foglalkozni azzal, hogy meglóduló szívdobogással várja a választ.
– Azt hiszem, megleszünk ketten.
Nikola szavaiban nincs bizonytalanság, Illés mégis gyanakvón méregeti. Nem akarja, hogy a lány kényelmetlenül érezze magát, és van más megoldás, tényleg van még kit felhívnia.
– Biztos vagy benne?
Nikola félrebillenti a fejét és lassú mosolyra húzza az ajkát.
– Pillanatokra nem tudom eldönteni, én félek tőled jobban, vagy te tőlem, szóval igen, szerintem megleszünk.
Illés tüdejében megreked a levegő. Általában zárkózottnak és kiismerhetetlennek tartják, és ő mindent megtesz azért, hogy ez így is legyen, tehát kizárt, hogy elárulta volna magát. Nem lehet, hogy Nikola rájött, mennyire vonzónak találja őt.
– Mégis mit mondott neked Trix?
– Hogy nem rajongsz az emberekért, és ne lepődjek meg, ha furán viselkedsz, mert valószínűleg csak fogalmad sincs arról, mihez kezdj velem. De nem harapok – vigyorodik el szélesen Nikola. – Szóval mehetünk?
Tényleg egy kis boszorkány ez a lány, de hála mindeneknek úgy tűnik, neki erről fogalma sincs – és nem, Illés nem fogja most elképzelni, milyen lenne, ha a lány mégis harapna, szenvedélytől megittasultan, hogy elfojtsa a gyönyörtől izzó sikolyokat…

Akár a mesében – 4. fejezet” bejegyzéshez 14 hozzászólás

  1. Te jó ég! Ha ilyen tempóban haladnak egymással, lehet én is beleőrülök, nem csak Illès :) és még haza se jutottak. Nagyon jól írsz, és komolyan megsajnáltam szegény Illèst, elég nehéz helyzetbe hoztad.

    1. :) Remélem, senki sem fog megőrülni. Bár azt hiszem, Illés néha azért úgy érzi majd, hogy már nem jár messze tőle. :) Köszönöm szépen a dicséretet, nagyon jólesik. Illést tényleg nehéz helyzetbe hoztam – és igazából lesz ez még nehezebb is. :) Nagyon köszönöm, hogy írtál! :)

  2. Hát szépen haladnak az események a majdani végkifejlet felé.Az előző rész óta vagyok kívancsi arra,hogy kinek lesznek először erkölcsi aggályai.Illésre tippeltem és be is jött.Egyébként ezt a férfit ˇ”jól elkapta a gépszíj”!

    1. Örülök, hogy úgy érzed, szépen haladnak az események. :) Igen, ebben a helyzetben az erkölcsi aggályok elkerülhetetlenek, és azt hiszem, adott volt, hogy ezek először Illésben üssék fel a fejüket – bár egyébként érdekes kérdés, hogy idővel Nikola ezeket mennyire fogja átérezni, neki megfordul-e ilyesmi a fejében. Hm, ez tényleg érdekes. :) Illést tényleg “jól elkapta a gépszíj”. :D Nagyon köszönöm a soraidat! :)

  3. Köszi! Mára már jobban van a lurkó 😊 remélem, most már tényleg kilábalunk ebből… ^^”

    Illés 😂jajj ezek a pasik 😊 olyan, mintha ebben a történetben összeházasítottad volna a Szívregényeket a Főnixszel vagy a Pillangóval. Legalább is ma, ahogy gondolkodtam séta közben, ez ugrott be. Valahogy annak a komorságát jól oldja az itteni könnyed lebegés. Szóval újítottál, és ez nekem nagyon bejön 😊

    1. Nagyon örülök, hogy már jobban van. :) Szurkolok, hogy tényleg sikerüljön kilábalni. :)

      Nagyon jólesik, amit írtál – bennem ez nem merült fel, illetve nem is gondoltam így rá, de nagyon tetszik. Köszönöm. :) És az is jólesik, hogy séta közben ezen gondolkodtál. :) Annak pedig nagyon örülök, hogy ez így nagyon bejön neked. :)

      Köszönöm szépen, hogy írtál! :)

  4. Szia,

    Nagyon tetszik ez a történet is. Ilés hány éves ? biztos mondtad már csak elfelejtettem.

    1. Nagyon örülök, hogy tetszik ez a történet is, köszönöm szépen. :)

      Jól írja Vica, Illés tényleg harmincnyolc, bár azt hiszem, eddig ez csak valamelyik fejezet alatt merült fel, a történetben, ha minden igaz, csak a következő fejezetben kerül majd szóba, bár az lehet, hogy valamiképp már utaltam rá valahol. :)

      Köszönöm, hogy írtál! :)

      Vica: köszönöm szépen a figyelmes kisegítést. :)

      1. Nem akartam beleszemtelenkedni, csak megragaxt bennem, mert pont Zoé történetét olvasom most újra. És Ricsi is pont annyi, ha jól rémlik.

        Pussz

      2. Ugyan, nem szemtelenkedés. :) Igazából jólesett a figyelmesség. :)
        Hűha, most hirtelen gondolkodóba ejtettél, de Ricsi azt hiszem, Krisszel egyidős, vagyis 35 – legalábbis a maguk történetében, ami az én kis képzeletbeli világomban 2-3 éve történt, tehát a mostani időt nézve, Ricsi tényleg egyidős lehet kb. Illéssel. :) (És most fogalmam sincs, mennyire voltam követhető. :D)
        Puszi!

      3. Ó, és hát a lényeg: nagyon jólesik és nagyon örülök, hogy újraolvasod Zoé és Ricsi történetét – az ilyesmitől mindig elmondhatatlanul boldog leszek. :)

    1. Boldog vagyok, hogy izgalmasnak találod és tetszik, köszönöm szépen. :) Remélem, a folytatás is tetszeni fog – szépen lassan, de azért megtörténik minden, amit vársz. ;)
      Nagyon hálás vagyok, hogy írtál, köszönöm! :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s