Tündérmese – 21. fejezet

Helyrebillent világ

Rebeka Vince arcát figyeli, ahogy lassan mozdítja a kezét. Vince olyan intenzíven nézi, hogy Rebeka gyomra összeszűkül, és még mindig érzékeny öle megsajdul. A szíve úgy dörömböl, olyan vadul, szinte már kétségbeesetten, ahogyan még egészen biztosan soha. Rebeka vágyik rá, hogy megadjon Vincének mindent, amit a férfi elképzel, sötét, elemi vágy ez, végigcsorog a gerincén és perzselő, csillapíthatatlan lángokat szabadít el a testében.
Rebeka tisztában van vele, hogy nincs túl sok tapasztalata, annak ellenére sem, hogy volt pár kapcsolata. De Alex után sosem tudta magát igazán elengedni, ha jobban belegondol, talán Alexszel sem. Utólag már tudja, hogy nem szerette a fiút, csak kiéhezetten vágyott a törődésre és arra, hogy azt érezze, valakinek szüksége van rá, valakinek kell.
Alex figyelmes és kedves volt, év elején jöttek össze, a fiú egy évfolyammal felette járt, és Rebekát teljesen elszédítette. Decemberben feküdtek le egymással, és utána Alex egyre követelőzőbb lett, sokat akarta csinálni, és Rebeka nem tudta, hogyan mondjon nemet. Biztos volt benne, hogy nem kellene mindig fájnia, hogy jobb is lehetne, és mindig reménykedett, hogy talán következő alkalommal majd az lesz. December végére valóban kezdett jobb lenni, de akkor jött a szilveszter.
Alex próbálta volna menteni a kapcsolatukat, magyarázta, hogy túl sokat ivott, hogy a lány rámászott, hogy ő Rebekát szereti, de Rebeka hajthatatlan maradt, egyik arcátlan kifogás sem hatotta meg. Az, ahogy az a lány Alex előtt térdelt, teljesen összetörte, nem is annyira azért, mert Alex megcsalta, hanem azért, mert tudta, hogy ő nem volt elég. Nem volt elég jó. Ez minden későbbi kapcsolatába beszivárgott, mindig ott lappangott minden érintése és csókja mögött. Mi van, ha nem lesz elég jó?
De most Vincét érinti. Vincét, aki úgy néz rá, mintha ő lenne a földkerekségen az egyetlen nő, akinek az érintésére vágyik, mintha ő lenne az egyetlen, aki képes megadni neki azt, amit akar. Rebeka kapkodva lélegzik, ahogy a férfit simogatja. Különös, lágy meleg örvénylik a gyomra mélyén, ahogy érzi Vince férfiasságának a forróságát a tenyerén, ahogy érzi, hogy mennyire kemény és vastag. Miatta ilyen. Vince őt kívánja, őt akarja ennyi nyers és vad erővel.
Rebeka félrebillenti a fejét, ahogy Vince határozott vonásait figyeli. Ez a férfi olyan gyönyört adott neki, amilyet még soha senki, úgy becézte a testét, olyan könnyedséggel és természetességgel, hogy Rebeka még azt is elfelejtette, hogy zavarban kellene lennie. Más férfiak előtt mindig érzett zavart, mindig azon aggódott, milyennek látják, hogy vajon zavarja-e őket, hogy a csípője nem olyan keskeny, hogy van rajta felesleg, hogy nem tökéletes a bőre, de Vince úgy nézett rá, hogy eszébe sem jutott megkérdőjelezni magával kapcsolatban semmit. Mert Vince gyönyörűnek látja őt.
Rebeka nagyot nyel. Ő mindig csak a fantáziájában mert bátor és kezdeményező lenni, a valóságban sosem. Mindig hagyta, hogy a partnere irányítsa, mert nem bízott magában annyira, hogy átvegye a kezdeményezést, pedig ezernyi karmazsinvörössel megfestett kép él benne, főnixként támadnak fel benne újra és újra, szikrák élénk csípésével és fülledt illatokkal. Ösztönösen érzi, hogy Vince mellett mindet valóra válthatja, hogy Vincének tetszeni fog, ha merészebb lesz.
– Rebeka? – Vince olyan rekedt, mintha elszáradt, borús színű falevelek ropognának a hangjában.
Rebeka könnyedén elmosolyodik, és Vince lábára csúsztatja a kezét. Finoman érinti a combját, rebbennek az ujjai, és úgy simít végig a szőrszálakon, mint ahogyan a magasra nőtt fű felett húzná el a tenyerét. Vince egy pillanatra behunyja a szemét, és mikor újra kinyitja, tágabb a pupillája, a kék pedig mélyebb és tündöklőbb a szemében.
– Tessék? – Huncutság játszik Rebeka hangjában.
Vince félrebillentett fejjel tanulmányozza, néhány tincse a homlokába hullik. Az ajka egyenesre préselt vonal, ahogy próbálja kordában tartani a szenvedélyt. Rebeka nyíltan és tisztán néz vissza rá, semmit nem akar leplezni, épp ellenkezőleg, azt akarja, hogy Vince mindent lásson. Hogy lássa, mennyire akarja.
– Most már itt vagy, igaz?
Rebeka szívén mintha árnyas remegés futna át. Hogy lehet, hogy Vince ennyire látja? Honnan tudja mindig, mi van benne? Hogy lehet hozzá annyira közel, mintha nem is külön, hanem egymással összeforrva léteznének?
Rebeka elveszi a kezét Vince combjáról, és a férfi arcára simítja. A borostás, határozott áll a tenyerébe simul, bőrét finoman karistolják a szúrós szőrszálak.
– Itt vagyok – mosolyodik el melegen Rebeka.
– Helyes – bólint komoran Vince. Összevont szemöldökkel fürkészi, és a tekintetében tajtékos düh vet durva hullámokat. – Az összes pasit, aki valaha bántott, ki tudnám zsigerelni – közli szenvtelenül, maró őszinteséggel.
Rebekát puha borzongás cirógatja.
– Nem bántottak, csak… mindegy, ők már nem számítanak, csak te és én – súgja Rebeka halványan.
– Jó, mert nem is tűrném meg őket – morogja Vince –, a gondolataidban sem. Elcseszett faszfej mind, mert nem értékeltek téged. – Vince tekintete ellágyul. – Rebeka, én már kis híján attól is elélvezek, ahogyan nézel. Nincs miért aggódnod, ugye tudod?
Rebeka mintha szárnyalna. A szíve szédült iramot diktál, a testében lebegős színek bomlanak szét. Remeg az ujja, ahogy végigsimít Vince szemtelenül ívelő száján. Vince ajka elnyílik, a nyelve forrón és nedvesen érinti Rebeka ujját. Libabőr csipkézi Rebeka testét, a mellbimbója megfeszül és mereven ágaskodik.
A múlt kihullik belőle, a görcsös, riadt aggodalom, hogy nem lesz elég, nyomtalanul szétfoszlik. Elmosolyodik, és szelíden megböki Vince mellkasát. Itt az ideje, hogy bátor és őszinte legyen, hogy azt tegye, amire mindig is vágyott, csak nem volt hozzá mersze. Szégyentelenül el akarja magát engedni, vad és érzéki akar lenni – és tudja, hogy Vince mellett megteheti.
– Vetkőzz – pillant a férfira pajkosan.
Vince szélesen elvigyorodik, feltérdel, és lekapja magáról a pólóját. A levegő Rebeka tüdejében reked, aztán éles szisszenéssel kiszakad. Biztos volt benne, hogy Vince teste lenyűgöző, de ilyen kidolgozott izmokra még annak ellenére sem számított, hogy már többször is megérintette a férfit. A bőre sötétebb, mint Rebekáé, finoman barna, mintha a nyár beleszeretett volna, és hogy ne kelljen tőle elválnia, eggyé olvadt volna vele. A mellkasán szőkésbarna szőrszálak csillannak, a köldökétől puha szőrcsík fut a bokszer alá. A mellbimbója izgatóan sötét és kemény, az árnyékok puha mozgása kirajzolja mell- és hasizmait.
Rebeka felül, és szétterpesztett ujjakkal Vince mellkasára simítja mindkét tenyerét. Olyan a férfi bőre, mintha izzana, és csupa szikár keménység feszül alatta. A lány keze mintha magától mozdulna. Felcsúszik Vince széles vállára, aztán a bicepszét érinti, majd vissza, míg az ujjai a férfi mellbimbóját nem érik. Rebeka csodálkozva figyeli a mozgást, a törékenyfehéret az erőtől duzzadó testen. Sajgó vágyakozás ébred a gyomrában, a lába között gyötrő forróságot korbácsol a hiány.
Vince mellkasa hevesen emelkedik és süllyed. Magával ragadó, ahogy a szobába besurranó fények játszanak a bőrén. Rebeka Vincének támaszkodik, ahogy maga alá húzza a lábát és a sarkára ül. Vince szemébe néz, miközben újra megmozdítja a kezét. Bebarangolja a férfi felsőtestének minden szegletét. Nem tud betelni az érzéssel, ahogy a bőre a bőrén siklik, sem azzal, ahogy Vince tekintetét egyre ködösebbre mossa a vágy.
Nem elég, hogy csak a kezével fedezi fel, többet akar. Közelebb hajol, és ajkát Vince nyakához érinti. A férfiból zihálás tör elő, mikor Rebeka a nyelvével ízleli meg őt. Dekadens és bűnös az íze, sötétségbe ájuló csábítás, az éjszaka maga. Kéjfekete álmok és pirulva súgott vágyak íze.
Rebeka érzi Vince vérének tébolyult száguldását, érzi, ahogy lüktet a verőér a nyelve alatt, érzi ádámcsutkájának riadt mozdulását. A melle súrolja Vince mellkasát, a szőrszálai izgatón dörzsölik Rebeka mellbimbóját. Vince megérinti a lány hátát, ujjai incselkedőn végigfutnak a gerince mentén, forró reszketés táncol Rebeka minden idegvégződésében. Mintha zene lenne a teste. Mély és végzetes, felkavaró zene, amely válaszol Vince minden rezdülésére. Összefonódnak a hangjaik, vörösben úszó lebegés és puha áramlatok, a valóság küszöbére sodorják Rebekát.
A lány lassan lejjebb mozdítja a fejét, a nyelve sikamlós ösvényt rajzol Vince bőrére. Végigcsókolja a férfi mellkasát, az ajkával és a nyelvével becézi. Rajta hagyja a nyomát, megjelöli. Rebeka testében sosem érzett birtoklásvágy cikázik, olyan erős és megzabolázhatatlan, hogy összerándul tőle az öle.
Vince hasa keményen megfeszül, ahogy Rebeka puha csókokat hint rá. Már a bokszeralsó szegélyénél jár, amikor finoman megérinti Vince térdét, és kacskaringós vonalakat rajzolva az ágyékáig siklik a keze. Nem érinti meg a férfi erekcióját, csak sebesen rebbenő ujjakkal körberajzolja a fekete anyagon.
Vince csípője megrándul.
– Megölsz, te lány – fakad ki belőle reszelősen.
Rebeka elmosolyodik és kihúzza magát. Ahogy összefonódik a tekintetük, Rebeka úgy érzi magát, mintha zuhanna. Vince megragadja a tarkóját, és vadul magához rántja, miközben ő is hajol felé. Mohón talál egymásra az ajkuk, és amikor a nyelvük is találkozik, Rebeka füstös és perzselő ízeket érez a szájában. Mintha a vágy a testükbe véste volna magát, kíméletlenül, egy ragadozó minden tomboló éhségével.
Vince szorosan átöleli, és a testéhez préselve a testét vele együtt hanyatt fekszik az ágyon. Rebeka élvezi a csupa izom keménységet maga alatt, élvezi, hogy Vince ágyéka az öléhez és a hasához nyomódik, élvezi, hogy a teste tökéletesen illeszkedik a férfiéhoz. Kifulladva csókolóznak, lázas és gyengéd mozdulatok váltják egymást, a nyelvük egymásnak feszül, majd lustán keringőzik. Rebekában minden érintés továbbszítja a vágyat, és mikor Vince a fenekére simítja a kezét, a csípője pedig követelőzőn lendül, valami eredendő és ősi szabadul el benne.
Rebeka zihálva elhúzódik, és feltérdelve Vince ágyékára ül. Bizsereg a szája a heves csókolózástól. Finoman mozgatni kezdi a testét, ugyanabban a ritmusban dörzsöli az ölét a férfi merevedéséhez, mint amilyenben az előbb Vince csípője mozgott. Összekapaszkodik a tekintetük, elvesznek egymásban, talán egészen a másik lelkéig zuhannak, és Rebeka szívét mámoros dübörgésre készteti a Vince szemében lobogó csodálat és lenyűgözöttség.
Mikor a férfi teste megfeszül, és összeszorul az ökle, Rebeka felemelkedik róla, aztán ujjait beakasztja a bokszeralsó szegényébe, és kínzó lassúsággal lehúzza a fekete anyagot. Vince férfiassága vastagon és keményen mered felfelé. Rebeka végigsimogatja a tekintetével, és ahogy megszabadítja Vincét a bokszertől, máris köré kulcsolja az ujjait. A forró hímvessző megrándul, ahogyan megszorítja, és mintha remegve lüktetne a keze alatt.
Rebeka beharapja az ajkát. Szavak mocorognak benne, de muszáj nyelnie, mielőtt hagyná őket kiszökni.
– Hogy is mondtad az előbb? – Szégyenlősség sejlik fel a hangjában, de Vince rajongástól csillogó szemét látva folytatja. – Addig fogsz ízlelni, míg eszemet vesztem a gyönyörtől. Én is ezt fogom tenni, Vince, akarod?
Vince halkan, dörmögősen felnevet, ami felszabadítja Rebekát.
– Akarod annyira, hogy szinte már fáj? – Rebeka nem a saját, hanem a férfi hangján hallja a szavait, és ahogy legördülnek az ajkáról, ugyanúgy hatással vannak rá, mint akkor, amikor Vince szájáról pattantak le. Izgatottság söpör végig a testén, a szenvedély kéjes illatokat csal a bőrére.
– Hogy is mondtad az előbb? – kérdez vissza Vince egy apró, gúnyos mosoly kíséretében. – Igen, a pokolba is! Csináld!
Rebeka elvigyorodik, aztán lehajol, és ahogy az ajka közé engedi a selymesen sima makkot, úgy érzi, felborul a világa, kifordul a sarkaiból, és minden, amit eddig tudott a szexről vagy a gyönyörről, semminek tűnik. Vince mellkasa mélyéről hördülésszerű hang tör elő, nem morgás, de mégis arra emlékezteti Rebekát. Vad, birtokló, szilaj morgás, mélyen és hosszan rezeg a lányban.
Jobban kinyitja a száját, és mélyebbre engedi magában Vincét. A gyomra összeugrik, és mintha remegne. A teste is remeg, de csak belül. Féktelen hullámok táncolnak benne, forróságot gerjeszt a vágy és minden porcikáját a hatalma alá vonja. Sosem izgatta még fel, ha így érintett egy férfit. Megtette, mert adni akart, de soha nem érezte, hogy közben kap is. Amit viszont most érez, az olyan végzetes és pusztító, könyörtelen érzékiség, aminek a létét még csak nem is feltételezte. Bűnösen gyönyörű érzés, annyira bűnös és annyira gyönyörű, mintha tiltott lenne, mintha a mennyországból lopták volna el.
Rebeka nem gondolkodik azon, hogyan tartsa a fejét, használja-e a nyelvét, nem aggódik azon, hogyan nyeljen közben, hogy zsibbad-e az állkapcsa, hogy nem szorít-e túlzottan az ajkával, hogy a fogaival nem okoz-e fájdalmat, egyszerűen csak teszi, amit az ösztönei és Vince finom rezdülései diktálnak. Mozog a feje, ahogy újra és újra magába engedi a férfit, a nyelvével ficánkol az édesen sima bőrön, az egyre vastagabbra duzzadó keménység erővel és lendülettel tölti el. Érzi, hogy most hatalma van Vince felett, de ezt a hatalmat csak annyira akarja, hogy módjában álljon gyönyört adni. Finoman szívja a férfi makkját, aztán hirtelen egészen a torkáig engedi, visszahúzódik, játékosan nyalogat és szopogat, hol lassan és lágyan, hol hevesen és keményen veszi a szájába újra és újra a férfit.
Vince a hajába túr, és a fejbőrét masszírozza. Rebekát nem ijeszti meg, mikor az ujjak nyomása gyorsabb mozgásra sarkallja, és nem dermed meg akkor sem, amikor Vince a másik kezét is a fejére teszi, és mozdulatlanságra kéri, miközben a szájába hatol. Nem ijeszti meg a durvaság, mert Vince csak annyira durva, amennyire neki is szüksége van rá. Érezni akarja a férfi erejét, érezni akarja a zabolátlan sóvárgást, érezni akarja, hogy ő az, aki megadja neki, amire vágyik. Lángok nyaldossák a testét, ahogy Vince újra és újra a szájába hatol, az ölét fájó nyomással, hasogatón követeli magának a szenvedély, és mikor a férfi hirtelen elhúzódik és megragadja magát, Rebeka nem bír magával, a lába közé csúsztatja a kezét. Emésztő forróság csap rajta végig, ahogy megérinti a csiklóját. Csúszósan nedves, könnyen siklanak az ujjai, ahogy lázasan mozgatja őket.
Vince kezét nézi, amint magát markolja, aztán feljebb siklik a tekintete, pont akkor, amikor Vince rebbenve az öléről a szemébe néz. Amint összekapaszkodik a tekintetük, mindkettejükből nyögés tör fel.
Rebeka teste megfeszül, mint vihar tombol benne a kielégülés utáni vágy, feszült remegés tépi az idegeit, a gyomrában csomóba gyűlik a feszültségtől zizzenő bizsergés, és egyre növekszik, csak növekszik, nem tud elszabadulni. Az érzés fájón ismerős Rebeka számára, kétségbeesetten összeszorítja a szemét, ahogy egyre erősebben dörzsöli magát, némán könyörögve azért, hogy elöntse a feloldozás.
– Nézz rám, Rebeka – suttogja Vince borzongató gyengédséggel.
Rebeka a férfi szemébe néz, és mintha az egész világa megremegne. Csak ketten vannak, Vince és ő, nem létezik semmi más. Vince szeme összeszűkül, a vonásai eltorzulnak, ahogy a gyönyör kitörni készen megfeszíti a testét.
– Most, Rebeka, engedd el – morogja Vince, és a sötét hangok Rebeka bőrébe olvadnak, és elérnek benne valamit mélyen.
A feszültség kirobban a testéből, és sóhajkönnyű gyönyör ömlik rajta végig. Mintha egy szivárvány szakadna szét apró, csillogó szilánkokra, ezernyi szín a testében, végtelen kaleidoszkóp, megrészegült, ragyogó csillagok, és mindegyik mézédes ízzel keni össze, elgyengítve Rebekát a lábujja hegyéig. Mintha felhők közt lebegne, súlytalannak érzi magát.
Vince olyan erővel élvez el, hogy kontrollálatlan mozdulataitól még a matrac is finoman megremeg. Rebeka, ujjaival a lába között, pihegve nézi, ahogy Vince reszketegen mozdítja a kezét, miközben újabb és újabb hullámban tör fel belőle a gyönyör. A tekintete a férfi testét simogatja, nem tud betelni a látvánnyal.
Legközelebb a férfi benne lesz, amikor elélvez, legközelebb a teste remegéseit a saját testén érzi majd, és összeolvadnak a mámorban. Rebeka szíve megrészegülve dobog a benne felvetülő képre. Közelebb akar lenni Vincéhez, érezni akarja őt. Leheveredik mellé, Vince pedig átöleli, miközben még mindig kemény merevedését simogatja lazán és kissé szórakozottan, mintha nem is lenne tudatában a mozdulatainak. Rebeka Vince verejtéktől nyirkos mellkasára simítja a tenyerét, heves szívdobbanásait a bőrén érzi.
– Kettő – suttogja Vince. – Bár a második nem az én érdemem, de látványnak gyönyörű volt.
Rebeka érzi, hogy elpirul.
– Ne haragudj, én… nem bírtam magammal.
Vince picit elhúzódik, Rebeka megértve a néma kérést, aggódón felnéz rá. Belevész a férfi zafírként csillogó tekintetébe.
– Rebeka, tökéletes vagy.
Három egyszerű szó. Csak három, nem több. Három nyavalyás, gyönyörű, édes szó, ami helyrebillenti Rebekában a világot. Összeszorul a torka, ahogy Vince gyengéd tekintete valósággal simogatja. Rebeka érzi az erejét, érzi a színeit magán, eleven, lüktető színek, amelyek csak miatta vannak ott Vince tekintetében.
Szeretne megszólalni, mondani valamit, de hiába keresi a szavakat. Nem tudja megfogalmazni, mit adott neki Vince, de érzi, hogy ami eddig fájdalom volt benne, most boldog nyugalommá alakul. Mintha egészen idáig nem lett volna otthon a testében, de most hazatalált volna. Igen, otthon van – de ez csak azért lehet, mert Vince itt van mellette.

Tündérmese – 21. fejezet” bejegyzéshez 2 hozzászólás

    1. Nagyon-nagyon örülök, hogy édesnek találtad őket. :) Köszönöm szépen, hogy írtál, jólesik és sokat jelent! :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s