Tündérmese – 20. fejezet

Akár a hó zuhogása

Vince Rebeka nyöszörgésére riad fel. Kell pár zavartan pislogó pillanat, hogy kiszakadjon az álomból. Már megint azokkal a rohadt hóemberekkel álmodott, kezdi őket nagyon unni. Annyira ostoba álom, mégis mindig reszketve ébred fel belőle, mintha az álombeli hideg a testére tapadna, és ébren sem engedné el. Soha nem álmodott még egyetlen nőjével sem, Rebekával mégis álmodik – de nem lehetne, hogy ezek az álmok erotikusak legyenek? Mint az a legelső, az első találkozásuk után, tényleg, az ellen az ég egy adta világon semmi kifogása nem lenne. Teljesen mindegy, ébren van-e vagy álmodik, Rebekával mindenféle formában örömmel szeretkezik.
Megdörzsöli a szemét, és a redőny parányi résein beszűrődő fényben Rebekára pillant. Rebeka kezét-lábát szétvetve, félig kitakarózva alszik, a szája picit elnyílt, és édesen festene, ha nem torzulna riadt grimaszba az arca.
Vince az oldalára fordul és felkönyököl.
– Rebeka – suttogja, ahogy a lány hasára simítja a kezét.
Rebeka nem ébred fel, de az arca lassan kisimul, és már nem nyöszörög.
Vince elégedetten elmosolyodik. Boldoggá teszi, hogy bár Rebeka alszik, mégis elég csak megérintenie, hogy megnyugtassa. Azért is boldog, hogy itt lehet. Korábban nem szeretett egyetlen barátnőjével sem aludni, nem szerette, ha hozzábújtak, ha a paplan alatt elviselhetetlenre nőtt a forróság a két test összeolvadó melegétől, de amikor Rebekával tegnap ágyba bújt, könnyed természetességgel húzta magához és ölelte át. Úgy aludt el, hogy az illata az orrát csiklandozta, hogy a teste melege beburkolta – és ez egyáltalán nem zavarta.
Különös, hogy még le se feküdtek egymással, mégis olyan természetes megérintenie Rebekát. Még nem ismeri a testét, nem is látta meztelenül, most aludtak először együtt, és Vince máris úgy érzi, hogy nem akar többet Rebeka közelsége nélkül aludni. Olyan tökéletes ez a lány, annyira… – de Vince akárhogy erőlteti az agyát, nem talál megfelelő kifejezést.
Soha nem érzett még ilyesmit. Nem érezte, hogy így betölti valami megnevezhetetlen, hogy a boldogság olyan, mintha azt lélegezné levegő helyett. Csak ez az ostoba álom és a hideg kemény érintése ne lenne. Nem tudja magából kiűzni az olykor-olykor felsejlő, baljóslatú sötétséget. Néha pillanatokra azt érzi, amit valószínűleg Rebeka is, hogy ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, hogy valami elkerülhetetlenül közeledik. Vince azzal szokta elhessegetni ezt az érzést, hogy csak a december miatt van, ezért aztán nincs semmilyen reális alapja. De azért nem bánná, ha már január lenne.
Vince komor vonallá préseli az ajkát. Tegnap majd’ szétvetette a düh, ahogy Rebekát hallgatta. Rebeka igyekezett úgy beszélni, mintha a múlt már nem számítana, mintha már nem érintené meg, szárazak és kopogósak voltak a szavai, görcsösen próbált erős maradni, de Vince minden egyes hang mögött érezte a fájdalmat és a veszteséget. Számára olyan jelenvaló volt, hogy pillanatokra mintha meg is érinthette volna, mintha még az izzók ragyogó fényét is elnyomta volna. A legrosszabb az volt, hogy tudta, ami történt, az ellen már semmit nem tehet. Letaglózó, elemi erővel tombolt benne a védelmező ösztön.
Mikor Rebeka szabályszerűen kimenekült az előszobába, Vince nagyon megijedt. Csak arra tudott gondolni, hogy Rebeka megbánta, hogy a bizalmába fogadta. Cikáztak a fejében a gondolatok, követhetetlenül és kaotikusan. Talán mondani kellett volna valamit, talán rosszul reagált, nem lett volna szabad megkérdeznie, elolvashatja-e a meséket és még ezernyi más, és közben a teste anélkül mozdult, hogy ennek igazán tudatában lett volna.
Fogalma sincs, mire gondolt Rebeka, mikor a mellkasára szorította a kezét és mélyeket lélegzett, de Vincében rögtön az merült fel, hogy talán pánikrohama van, még akkor is, ha a lány többnyire inkább humorral és gúnnyal kezeli az élet nehezebb vagy kellemetlenebb pillanatait. De aztán Rebeka elmosolyodott – bár ennek talán nem is volt tudatában, mert közben határozottan biccentett.
Az a mosoly Vince szívéig ért és kuncogva a mélyére fészkelte magát. Tele volt ragyogással, boldogsággal, titokzatossággal. Szeretné tudni, mire jutott akkor magában Rebeka, türelmetlenül sistereg benne a kíváncsiság, de mikor Rebeka nem akarta elmondani, jobbnak látta annyiban hagyni. Megkönnyebbült, hogy a lány nem akar tőle elmenekülni, úgy vélte, bölcsebb, ha egyelőre beéri ennyivel. Ami persze nem jelenti azt, hogy megfeledkezett a dologról.
Vince halvány mosollyal az ajka szegletében megmozdítja a kezét. Rebeka csendes, kiegyensúlyozott lélegzetvételei nem változnak, ahogy óvatosan a bő póló alá csúsztatja a kezét. Rebeka bőre bársonyosan puha, és ahogy Vince a lány hasára simítja a tenyerét, máris érzi, hogy zsibong a testében a vágy. Vajon mit szólna hozzá Rebeka, ha úgy ébresztené fel, hogy a lába közé fészkeli magát? Ha nem a száján, hanem sokkal lentebb csókolná? Vajon felébredne, ha most lassan lehúzná róla ezt a szemtelen jóganadrágot?
Vince majd’ szörnyet halt, mikor Rebeka tegnap ebben a szerelésben kilépett a fürdőből. Végül megkapta a füzeteket, de Rebeka azt kérte, hogy csak addig olvassa, míg ő megfürdik. Vincében persze megfordult a gondolat, hogy ezt akár együtt is tehetnék, de tekintettel arra, ami az előszobában történt, lenyelte a szavakat. Rebeka érezhetően megijedt a lehetőségtől, hogy lefeküdjenek egymással, szóval valószínűleg a közös fürdés is túl bensőséges lett volna számára.
Túlzás lenne azt állítani, hogy képes volt olvasni, míg a fürdőből kiszűrődő zajokat hallgatta megfeszült testtel. Elképzelte Rebekát, ahogy ellazulva a kádba ereszkedik, ahogy tusfürdőt nyomva a tenyerébe végigdörzsöli a testét, és a betűk a lapokon máris kék pacákká olvadtak. Mikor Rebeka kijött a fürdőből, Vince már azt se fogta fel, hogy még mindig a kezében tartja a füzetet. Rebeka félve nézett rá, és megkérdezte, tetszett-e neki, amit olvasott. Vince néhány másodpercig csak pislogott, aztán őszintén bevallotta, hogy egyetlen szót sem fogott fel, mert más kötötte le a fantáziáját.
Rebeka édesen elpirult, zavartan egyik lábáról a másikra állt, és nem mert hozzá közelebb jönni. Vince felnevetett, letette a füzetet, és kinyújtotta a karját. A póló és a jóganadrág eltakarta ugyan Rebeka testét, de amikor Vince megérintette, érezte a bőre forróságát, a remegéseit, és hirtelen szükségessé vált, hogy lehűtse magát.
Felesleges volt erőlködnie, mert amint kijött a fürdőből, Rebeka kerekre tágult szemmel, a tekintetében éhesen lobogó vággyal simogatta végig a testét, még annak ellenére is, hogy Vince nemcsak a bokszeralsót, a pólóját is visszavette. Otthon szeret egy szál bokszerben aludni, de nem tudta, Rebekát ez nem érintené-e kényelmetlenül. A merevedése láttán Rebeka elkapta a tekintetét, amivel megint nevetést csal elő Vincéből, bár az erekciója természetesen nem volt hajlandó visszavenni magából. Az az igazság, hogy Vince még Rebeka szégyenlős ártatlanságát is kétségbeejtően izgatónak és vonzónak találja. Ha jobban belegondol, nincs semmi, amit ne találna Rebekában izgatónak és vonzónak.
Vince tekintete végigfut a lány őrjítően buja és kívánatos testén, de zavarja, hogy a takaró félig elrejti előle, így hát lassan és óvatosan lehúzza róla. A lány egyik lábán a jóganadrág feljebb csúszott, szabadon hagyva a bokáját és vádliját. Rebekának kecses és csinos bokája van, és a magasságához képest aranyosan pici lába. Vince szeretné addig csókolni a lány bőrét a lába ujjától sokkal-sokkal feljebb, míg Rebeka már sikoltozva azért nem könyörög, hogy elégítse ki.
Nem tud ellenállni a kísértésnek, a póló alatt feljebb csúsztatja a kezét, és finoman Rebeka mellére simítja a tenyerét. Életében nem érintett még ennyire tökéletes mellet. Pont akkora, hogy a kezébe zárhassa, puha és feszes, és ahogy a parányi mellbimbó a tenyerének feszül, Vince ágyéka sajogva lüktetni kezd.
– Az ilyen ébresztőhöz hozzá tudnék szokni – motyogja Rebeka kásásan, még csukott szemmel.
Vince elvigyorodik, és merészebben markolja a lány mellét. Imádja a súlyát érezni, imádja, hogy ennyire telt és gömbölyded.
– Pedig féltem, hogy lekönyökölsz – suttogja Vince bujkáló nevetéssel a hangjában.
– Ha máshol érintesz, valószínűleg annyira megijedtem volna, hogy megteszem – kuncog Rebeka. A férfi felé fordítja a fejét, és hunyorogva kinyitja a szemét.
Ahogy Vince tekintete belezuhan az álomtól törékeny fényű, párászöld szempárba, csodálkozón rebben meg benne a gondolat, hogy minden reggel ezt akarja tenni. Ő akar lenni az első, akit Rebeka megpillant, akinek az első mosolyát adja, aki hallhatja a hangjában az álom maszatos érintését. Ezt akarja, igen, és ettől nem rémül halálra, csak izgatottan dobban a szíve.
Hát ennyi, elveszett. Rebeka megigézte, mindenestül. Innen már nincs visszaút, se menekvés.
Vince figyeli, ahogy Rebeka tekintete lassan megtelik csillogó elevenséggel, és nem akarja letagadni az érzést, nem küzd ellene, csak hagyja, hogy átjárja. Kell neki Rebeka, ennyi az egész. Az érzés olyan puhán és békésen omlik szét benne, mint ahogyan a hó zuhog alá az égből csendes éjszakákon. Mintha ez lenne a világ leggyönyörűbb és egyben legtermészetesebb dolga. Szeretni Rebekát.
Vince szívén sötét árnyék suhan át. Sosem aggódott még azon, hogy mit éreznek a barátnői, hogy mit gondolnak, de most bármit megadna azért, ha tudná, hogy Rebeka mit érez. Ettől a fura elgyengüléstől kissé férfiatlannak érzi magát, de még ez se érdekli. Lehetetlen, hogy Rebeka ne viszonozza az érzéseit. Hiszen annyira tökéletesen összeillenek, Vince biztos benne, hogy ahogy minden másban, ez az ágyban is így lesz. Rebeka valóra váltja a legmerészebb álmait, a személyisége, a teste, az egész lénye – minden az, amiről álmodott volna, ha tudja, mi számára a tökéletes.
Vince a lányhoz hajol, és ráérősen becézi az ajkát. Rebeka egy pillanatra tétovázik, de aztán átadja magát. Vince a lány szájába hatol, és a nyelvével már nemcsak az ajkát, hanem a nyelvét is simogatja, egyre mohóbban, megmámorosodva a testét égető szenvedélytől. Szelíden simogatja Rebeka mellét, és amint a lány mellbimbója olyan kemény lesz, akár egy kis kavics, puszikat hint a lány szája sarkába, állára, közben pedig feljebb húzza róla a pólót.
Rebeka nem tiltakozik, csak elhúzódik, hogy lekapja magáról a pólót. Vince visszafojtott lélegzettel figyeli, ahogy előbukkan a melle, és a lány még félre se dobta a pólót, még vissza se dőlt, ő máris a csábítón hegyes mellbimbóra hajol. A szájába szívja, a nyelve hegyével pöcköli, majd beteríti az egészet. Egek, sose okozott meg ennyi gyönyörű gyötrelmet, hogy egy nő mellét csókolhatta. Rebeka íze selyemkönnyen bomlik szét benne, olyan, mint a legkacérabb, leghuncutabb csillagfény. Akarja ezt az ízt, annyira akarja, sosem lesz elég belőle. Megrészegülve szívja meg a lány kemény mellbimbóját, aztán rögtön áttér a másik mellére, hogy ott is megtegye ugyanezt. Rebeka vörösen izzó zihálása fülledten és lustán gördül végig a gerincén.
Vince elhúzódik, és a sarkára ül. Rebeka pihegve fekszik előtte, csupa szédítő libabőr a teste, és a csóktól nedves a mellbimbója.
– Istenem – súgja Vince őszintén lenyűgözve, és nem mond semmi többet, mert se a gyönyörű, se a tökéletes szó nem lenne ide elég. Rebeka minden, amiről valaha álmodott. Szinte lehetetlen, hogy ennyi érzékiség, ennyi szépség szoruljon egyetlen testbe.
Rebeka szégyenlősen elmosolyodik. Vince megérinti az ajkát, aztán végighúzza az ujjait az álla vonalán, a nyakán, átrajzolja a kulcscsontja finom ívét, majd leheletkönnyen eljátszik a mellbimbója udvarán, hogy aztán a melle közötti ösvényen végighaladva egészen a köldökéig csúsztassa az ujját.
Rebeka kapkodva lélegzik, és csodálatos látvány, ahogyan újra és újra megemelkedik a mellkasa és kidomborodik a melle. Vince akár órákig is nézné. Nézné, ahogyan ez a tökéletes nő egyszerűen csak létezik, ahogy levegőt vesz. Ez kész őrület.
– Miért mosolyogsz? – kérdi Rebeka feszengve, és a keze talán önkéntelen mozdul, de Vince megragadja a csuklóját, mielőtt akár egy porcikáját is eltakarhatná előle.
– Azért mosolygok – kezdi Vince, és nem tudja megakadályozni, a gúny ott van a hangjában –, mert érzelgős mamlaszt csináltál belőlem.
– Tényleg? – húzódik Rebeka ajkára remegős, bizonytalan mosoly.
– Ha tudnád, mire gondolok – rázza meg a fejét Vince, de közben dörmögősen nevet. Ez tényleg őrület. Bolondosan boldog őrület.
– Mondd el.
Vince mellkasa összeszorul. Hogy mondhatná el? Még ha meg is találná a megfelelő szavakat, Rebeka talán megijedne. Nem felejtheti el, hogy december van, sem azt, amit néha ő maga is érez, azt a fagyos hideget, ami mintha szilánkosra zúzná a csontjait. Mint valami fenyegetés, lebeg fölöttük a december.
– Nem – súgja Vince, de gyorsan folytatja is: – Megmutatom.
Rebekához hajol, de ahelyett, hogy a száját csókolná, a homlokát érinti meg az ajkával, aztán a szemöldöke közötti picike részt, majd az orra hegyét. Rebeka behunyja a szemét, és Vince apró puszit lehel a lány szemhéjára is. Végighúzza az ajkát az arcán, épp csak egy leheletnyit időzik a száján, aztán halad is tovább. Mikor Rebeka nyakát érinti, érzi, mennyire sebesen lüktet a lány vére. Mintha a szíve nem is vért, hanem tömény vágyat pumpálna szét a testében.
Mikor Vince újra Rebeka mellét érinti, a lány a hajába markol. Vince teste mintha lángra gyúlna a szenvedély akaratlan kitörésétől. Reszket benne a vágy, kielégülésért könyörög.
Vince komótosan halad egyre lejjebb. Mindenhol megcsókolja Rebeka testét, ahol csak éri. Az íze, az illata beteríti és elszédíti. Mikor a lány köldökét csókolja, ujjait a nadrágba akasztja, és picit meghúzza. Rebeka válaszul megemeli a csípőjét, és hagyja, hogy Vince lehúzza róla a nadrágot. Rebeka nem visel bugyit, ezt már tegnap is érezte, mikor este megsimogatta a fenekét, de most nagyot nyel, ahogy feltárul az öle. Nemsokára jó időre ottfelejti magát. Addig fogja nyalni, szívni és ízlelni Rebekát, míg a lány kihullik a világból és lebeg majd a mámorban.
Rebeka félszegen pislog és az ajkát harapdálja, ahogy újra összefonódik a tekintetük. Vince elmosolyodik, majd könnyedén megérinti a lány finoman göndörödő szőrszálait. Rebeka testén könnyű remegés fut végig.
Vince egyetlen gyors mozdulattal széttolja Rebeka lábát, aztán közéjük mászik. Szégyentelenül csodálja Rebeka ölét, a nedvességtől selymesen csillogó bőrt, a redők hívogató puhaságát. Mindjárt, mindjárt megízleli. A szíve úgy dobog, mintha kiszakadni készülne, az ágyéka meg-megrándul, az egész testét kérlelhetetlenül hálózza be a forróság.
Rebeka bokájára teszi mindkét kezét, és remélve, hogy a lány nem fog tiltakozni, felhúzza a lábát, még jobban kitárva őt. Rebeka pihegve kapkodja a levegőt, és szinte pislogás nélkül mered rá. Vince a lányra mosolyog, és a lába közé hajol. Mélyet lélegzik, és élvezi, ahogy a sűrű és lágy illat az orrába surran. Szándékosan úgy szólal meg, hogy a lehelete a lány duzzadt csiklóját izgassa.
– Ki foglak nyalni, Rebeka. Addig foglak ízlelni, míg az eszedet veszted a gyönyörtől.
Rebekából halk, nyöszörgésszerű hang szakad fel, aztán nagyot nyel.
– Akarod? – Vince előre nyújtja a nyelvét, és a hegyével megérinti Rebeka csiklóját, de rögtön vissza is húzódik. – Akarod annyira, hogy szinte már fáj?
– Igen, a pokolba is – nyögi Rebeka. – Csináld!
Vince dörmögősen elneveti magát, és Rebekából is fojtott kuncogás tör fel. Aztán összefonódik a tekintetük, és mintha vörösen, édes-bársony füstszagot hagyva maga után felszikrázna a levegő. Vince nem hunyja be a szemét és nem néz félre, miközben még közelebb hajol Rebekához. Puha csókokat hint a bőrére, és közben végig a lányt nézi. Rebeka tágra nyílt szemmel figyeli, az ajka elnyílik, és hevesen lélegzik.
Vince nagyon lágyan megsimogatja a nyelvével Rebeka csiklóját, puhán körbenyalja, majd mohón ráhajol, és a szájába szívja. Rebeka hátraveti a fejét, a teste megfeszül, az ölét a férfi felé nyomja. Vince mindkét kezével a lány fenekébe markol, és picit megemeli, miközben mohón rányomja a száját a csiklójára. A nyelve forró nedvességben táncol, élvezi, ahogy Rebeka édesen sötét ízei szétomlanak a szájában.
Fáradhatatlanul becézi a lány csiklóját, aztán lejjebb mozdul, és nyelvével behatol a lányba. Olyan mélyen nyal a forró résbe, ahogyan csak tud, majd odabent elidőzik, lassan körözve simogatja, ízleli a nedvességet és a selymes bőrt, aztán visszahúzza a nyelvét és újra előre löki. Rebeka megremeg, görcsösen ökölbe szorult kézzel a lepedőt markolja.
Vince elégedetten mordul, miközben visszatér a lány csiklójára. Vadul és durván érinti, mert biztos benne, hogy Rebekának szüksége van az erősebb ingerekre ahhoz, hogy elélvezzen. Hol puhán és finoman, hol keményen és erősen csókolja, szívja, dörzsöli, hogy az ellentétek a határra sodorják a lányt, de amikor úgy érzi, már csak pillanatok kérdése és átbillen, Vince elengedi a lány fenekét és az oldalán felcsúsztatva az egyik kezét a tenyerébe zárja Rebeka mellét.
Rebeka sarka az ágyba nyomódik, ahogy vágyakozó nyöszörgéssel megemeli a csípőjét, Vince azonban nem érinti meg.
– Fogd meg a melled, Rebeka, és nézz rám – suttogja Vince, megint úgy, hogy közben a lehelete a lány merev és kemény csiklójára tapadjon.
Rebeka szót fogad, és ahogy vékony kis keze a mellére simul, Vince merevedése fájón megrándul. Egyszer tényleg végig fogja nézni, ahogy a lány magát kényezteti, végignézi, és közben nem ér magához, hogy aztán magára húzhassa Rebekát, és belevesszen abba, ahogyan rajta lovagol.
– Simogasd magad – kéri Vince elbűvölten bámulva, ahogy az ő széles, férfias keze a lány egyik mellét, míg a lány törékeny és pici keze a másikat becézi. – Ez az – morogja, ahogy Rebeka érzékien simogatja magát.
Vince pontosan leutánozza a mozdulatait, miközben finoman megnyalja a lány csiklóját. Rebeka tekintete rebbenve kapaszkodik az övébe.
– Látni akarom a szemed, amikor elélvezel – jelenti ki Vince, és ahogy a szavak lepattannak az ajkáról, a lányba nyomja az ujját.
Rebeka fojtottan felsikkant, de nem kapja félre a tekintetét. Vince elégedetten elmosolyodik. Visszahajol a lány csiklójára, és ugyanabban az ütemben kezdi simogatni a nyelvével, ahogy az ujját mozgatja benne. Rebeka hüvelye megfeszül, és mikor a férfi megérzi a finoman induló pulzálást, durván a szájába szívja a lány csiklóját, de lentebb lágyan és lassan hatol bele.
Rebeka megrándul és felsikolt. A tekintete érezhetően elveszti a fókuszt, az ajka elnyílik. A testéből remegve szökik ki a feszültség, a vonásai előbb eltorzulnak, aztán végtelen szelídséggel kisimulnak.
Vince nem mozdítja az ujját, de Rebeka csiklóját addig szopogatja, míg az utolsó tébolyult hullámok is el nem csitulnak a lány testében. Sose fogja megunni, hogy Rebeka gyönyörét lássa. Sose fogja unni, hogy gyönyört adjon neki.
– Én… – Rebeka hangja olyan száraz, hogy nem tudja folytatni. Megnyalja az ajkát és nagyot nyel. – Elsőre elélveztem.
Vince elmosolyodik, és a testét pusztító vágy ellenére is büszkeség feszíti.
– És ez még csak egy volt – közli szándékosan szemtelenül.
Rebeka hitetlenül pislog rá.
– Ugye most csak viccelsz?
Vince nevetve csókolja a lány combját. Tudja, hogy a borostája dörzsöli Rebeka jelenleg minden bizonnyal roppant érzékeny bőrét, de tudja azt is, mert már kifigyelte, hogy Rebeka szereti ezt az érzést. Most is libabőrös lesz tőle, és még egyszer puhán megremeg a teste.
– Nem, a legkevésbé sem – dörmögi Vince. – Most beérem ennyivel, de legközelebb minimum két orgazmus.
– Vince, nekem… egy se jön könnyen, nemhogy kettő – motyogja Rebeka megilletődve és egy picit csípősen.
Vince elveszi a kezét a lány melléről, és végigcsókolva a hasát, majd egy picit a mellét is, lassan feltolja magát. Az egyik kezével megtámaszkodik Rebeka feje mellett, a másikkal végigsimít a lány arcán.
– Majd dolgozunk rajta, szerintem mindketten élvezni fogjuk.
– Te tényleg komolyan beszélsz.
Vincéből lágyan morajló nevetés tör fel.
– A lehető legkomolyabban.
Rebeka keze rebben, és Vince mellkasára simul.
– Jézusom, milyen gyorsan dobog a szíved – suttogja a lány.
– Izgató téged eljuttatni a csúcsra, és látni, ahogy elélvezel, a leggyönyörűbb dolog a világon – mosolyodik el Vince. Komolyan gondolja a szavait, tényleg nem látott még soha olyan szépet, mint Rebekát, amikor átadja magát a gyönyörnek – és igen, ez az őrületig felizgatja.
Rebeka kíváncsian pillant rá, és lassan lejjebb csúsztatja a kezét. Vince hasa megfeszül, ahogy Rebeka puhán érinti, majd tehetetlenül felnyög, mikor a lány forró tenyere a merevedésére simul.
– Rebeka, nem kell – tiltakozik eléggé vérszegényen. Nem akarja, hogy Rebeka úgy érezze, ellenszolgáltatást vár az előbbiért cserébe, mert nem ezért csinálta, de elég nehéz úgy megőrizni a józanságát, hogy a lány elkerekedő szemmel, kísérletezőn simogatja.
– És ha akarom? – kérdi Rebeka, és olyan őszintén, tisztán néz fel rá, hogy Vince képtelen elsőre megszólalni. Nagyot nyel és megköszörüli a torkát.
– Tényleg akarod? Mert nem várom el, nem ezért…
– Tudom – bólint Rebeka. – De… szeretnélek én is látni téged. Szeretnélek megérinteni. Én… – A lány bizonytalanul elhallgat.
Vince nem szól, megvárja, hogy Rebeka összeszedje a gondolatait, bár ahhoz minden erejére szüksége van, hogy közben ne lökje magát erősen a lány kezéhez, mert sajogva vágyik az érintésére, arra, hogy keményen megmarkolja, hogy a keze fel-alá járjon rajta. Rohadtul vágyik rá.
– Tudom, hogy ez butaságnak tűnhet, de… szóval jólesik, hogy mielőtt lefeküdnénk egymással, felfedezzük egymást, ettől… kevésbé félek attól, hogy nem lesz jó vagy csalódsz majd bennem. És… kíváncsi vagyok rád, én nagyon szeretnélek végre látni és érinteni. – Az utolsó szavaknál Rebeka mélyen elpirul, de a tekintetét nem kapja el, határozottan néz Vince szemébe.
Vince imádja Rebeka őszinteségét, de valamit azért fontos tisztázni.
– Rebeka, kizárt, hogy csalódjak benned.
– Nem tudhatod – kapja el a tekintetét a lány, és picit megremeg a szája.
Vince komoran összevonja a szemöldökét. Ne adja az ég, hogy találkozzon Rebeka bármelyik volt pasijával, mert tuti, hogy minimum letépné a tökeit. Hogy lehet ennyire tönkretenni egy lány önbecsülését? Mégis hányan és hányszor éreztethették vele, hogy nem elég jó? Seggfejek – átkozódik magában Vince. A maga részéről mindig úgy gondolta, hogy egy férfi, aki nem tud örömöt szerezni egy nőnek, nem is igazán férfi, és ezért még a lányt hibáztatni akkora önteltség, ami valóban megérdemelné a kasztrálást.
Vince megérinti Rebeka állát, és szelíd noszogatással kéri, hogy nézzen vissza rá.
– Tudom – jelenti ki ellentmondást nem tűrve Vince. Legalább ezer szó küzd még benne hangért, de egyiket se tudja megragadni. Ha tudná, elmondaná Rebekának, hogy egészen biztos benne, hogy vele szeretkezni élete legjobb élménye lesz, hogy amikor majd elveszti magát benne, az nemcsak egy egyszerű és feledhető dugás lesz, hanem minden, amit valaha is akart. Mert Rebekával lesz. De Vincének fogalma sincs, hogyan kellene mindezt kifejezni, ezért hát abban bízik, hogy Rebeka szavak nélkül is megérti.
Rebeka ajkára bátortalan félmosoly szökik.
– Oké, akkor most te jössz – suttogja huncutul csillanó szemmel.
Vincét mindig elbűvöli, hogy mennyire gyorsan tud váltani Rebeka, hogy néha olyan sebezhetőnek tűnik, máskor viszont határozott és céltudatos, megint máskor pedig magával ragadóan kedves humorral kezel mindent. Ez az édesen bolondos lány menthetetlenül levette a lábáról, Vince tudja, de a legkevésbé sem bánja ezt.
Rebeka keze finoman mozdul, és ebben a pillanatban Vince már képtelen gondolkodni. A világa egyetlen pontra szűkül, nem létezik már más, csak Rebeka incselkedő és puhatolózó érintése.

Tündérmese – 20. fejezet” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Ah, Kia, ez emberkínzáááás. De most komolyan XD

    Bekka egy kis tündér, fenomenális, Vincével meg teljesen egyetértek. Tudományos tény, hogy a nőknek _több_ izgatás kell, lenézni őket azért, mert nem élveznek el egy fotótól (értsd a túlzást), az teljes mértékben a pasi hibája. (Vagy a csaj nem rá vágyik, de az megint más.)

    Vini O_o annyira édes, amikor lamentál. Ez a hóemberes álom megmozgatta a fantáziámat. (Hmm, meg kéne nézni a Jégvarázst? Unokahúgom kedvence xD de még sosem láttam)

    Szóval élmény volt. Köszi!

    (Ritka éjjel: alszik a Kölyöööök :D)
    Ölel:
    Vica

    1. :D Igyekszem a folytatással, nagyon. :)

      Örülök, hogy így látod Rebekát. :) És igen, Vincének tényleg igaza van, ahogy neked is. :)
      Nagyon örülök, hogy édesnek találod Vincét. :) (Bevallom, nekem másodszori nekifutásra sikerült végignéznem a Jégvarázst, elsőre annyira nem tetszett, hogy inkább félbehagytam, másodszor végigküzdöttem magam rajta, de nagyon untam, és alig vártam, hogy vége legyen, viszont ettől eltekintve vannak benne zenék, amelyeket nagyon szeretek, csak valahogy a történet nem igazán rántott be magával, inkább idegesített, pedig amúgy nagy meserajongó vagyok, pl. az Aranyhaj szerintem megunhatatlan. :))

      Nagyon boldog vagyok, hogy élmény volt, és nagyon-nagyon köszönöm a soraidat! :)

      (Örülök, hogy a Kölyök jól aludt. :))
      Ölellek:
      Kia

      1. Aranyhaaaaaaaaaj, Pascaaal, Maximus. Ah, megunhatatlan, milliószor láttam… all those days… ^^” ráadásul Mandy Moore angolul Rapunzel hangja, ő akkor amúgy nagy kedvencem volt (eszembe nem jut a film címe, de a regény, amiből készült, a Leghosszabb út címet viseli) na abban is olyan rohadt jó a hangja, hogy csengőhangom is volt az ending zenéje

      2. Rákerestem a filmre, Séta a múltba a címe, azt hiszem, annak idején láttam, de túl mély nyomokat nem hagyott bennem, lehet, érdemes lenne újranézni, hátha most máshogy érintene meg. :) A zenére még nem kerestem rá, de mindenképpen megteszem, kíváncsi vagyok rá. :)

  2. Bakker és tényleg, Walk to remember 😂 az original soundtrackje is fantasztikus, rojtosra hallgattam, meg a dalok is hihetetlen jók. Mondjuk én mindig bőgök rajta. 😢
    Hmm. Holnap meg is hallgatom ezeket a zenéket 😃 a Kölyöknek sem árt némi zene, ne csak az én vinnyogásom hallgassa 😉

    1. Belehallgattam néhány számba, de most nem ért el hozzám, bár annyira A legnagyobb showman zenéjének a varázsában vagyok (meg a film varázsában), hogy most valószínűleg semmi sem érne el. :) Ha már képes vagyok mást is befogadni, újra megpróbálkozom vele, hátha tetszeni fog. :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s