Tündérmese – 5. fejezet

Kívánságpalack egy névért cserébe

– Nem lehet.
Egek, ez a nyöszörgés tényleg belőle jött ki?
A férfi mintha felmordulna, és ezúttal nem a fülét vagy a vállát, hanem a nyakát csókolja meg leheletkönnyen. A borostája jólesőn csiklandozza Rebeka bőrét.
A lány tudja, hogy megőrült. Más magyarázat nincs. Egyszerűen elveszett valahol a realitás és a képzelet között. Mert nem, az nem történhet meg vele, hogy egy ennyire szexi idegen, akinek nem egészen mellesleg nem tudja a nevét, épp a nyakát csókolgatja. Ő nem olyan lány, aki ezt csak úgy hagyná.
Akkor miért hagyja mégis? És miért olyan átkozottul jó érzés?
Rebeka elgyengülve a férfi mellkasának dől. A férfi átöleli a derekát, az ágyékát pedig a fenekéhez nyomja. Rebeka beleborzong a testét elöntő kéjbe. A férfi kívánja őt – ha hihet annak, amit érez, akkor nem is csekély mértékben.
Annyira régen volt már, hogy egy férfi így megérintette, vagy legalábbis ebben a pillanatban szörnyű régnek tűnik. Jó érezni a férfi kemény, izmos mellkasát, a karja erejét, ahogy szorítja és tartja, és a szája… Rebeka úgy véli, ha ezt sokáig hagyja, gőzölgő tócsává olvad. Mégsem képes leállítani.
Érezni akarja még, ahogy a férfi ajka a bőrét simogatja, ahogy halványan megkarcolja a fogával, ahogy a borostája finoman szúrja, ahogy a lehelete forró hullámokban szétomlik rajta, érezni akarja a testét átjáró izgalmat, a gyomra várakozó remegését, a sóvárgást a lába között, hogy a melle egyre súlyosabb és nehezebb lesz.
A férfi megmozdítja a karját, tenyerét szétterpeszti a lány hasán, és még jobban magához szorítja. Rebekát ez az apró mozdulat kijózanítja. Bár most a fűző kellőképp leszorítja, de nem tökéletesen lapos a hasa. Sőt, nem tökéletes a teste. Egyáltalán nem illik ehhez a minden ízében elképesztő férfihoz, akinek nincs is barátnője, egyáltalán nem csaló, és eljött hozzá, hogy lássa, pedig alig pár szót váltottak egymással.
– Ne – motyogja bódultan, de ennyi is elég, a férfi rögtön megdermed.
Néhány másodpercig egyikük sem mozdul meg. Csak állnak valósággal egymáshoz tapadva, és zihálva kapkodják a levegőt. Elszakadni lehetetlen, tovább folytatni képtelenség. Nem csak itt és most, Rebeka tudja. Ez a fickó túl jó hozzá. Elképzelni nem tudja, mégis mi vonzót találhat benne, hogy mit keres itt igazából, de a vágya egyértelmű, és humoros is, a pimasz kedvessége szédítő, ráadásul egyenes és nyílt, amit Rebeka mindig is becsülendő tulajdonságnak tartott. Mégis hogy állhatna ellen?
De december van, és ő nem akarja összetört szívvel végezni, márpedig ebből semmi más nem sülhet ki. Az is lehet, a férfi csak ágyba vinni akarja, és bármilyen csábító ez a gondolat, Rebekának idő kell ahhoz, hogy valakiben megbízzon annyira, hogy lefeküdjön vele. Nem arról van szó, hogy szégyellős és gátlásos lenne, egyszerűen csak nem oldódik fel könnyen egy férfi társaságában – még akkor sem, ha erre az előbbi pillanatokban rácáfolt a teste.
– Kicsit elragadtattam magam. – A férfi hangja forró, olvadt csokoládéra emlékezteti Rebekát. Sötét és csábító olvadt csokoládéra, aminek az ízét a nyelvén akarja érezni.
Rebeka nagyot nyel, és elhúzódik. A férfi a hasáról a csípőjére csúsztatja a kezét, és Rebeka fájón tudatában van annak, hogy a csípője sem olyan keskeny, mint feltehetően azoknak a nőknek, akikhez ez a férfi szokott. Ő inkább nőies, mint karcsú alkat, az S-es méret csak álom számára.
Nem mer megfordulni. A férfi még mindig közel van hozzá, túl közel. A testéből áradó forróság és a telt, sötét illat letaglózza Rebekát.
– De azt nem mondom, hogy sajnálom – súgja a férfi. – Bármikor újra megtenném.
Rebeka már megint libabőrös lesz. Hogy tud ez a férfi ennyi égető szenvedélyt zsúfolni a szavakba? Hogy lehet, hogy csupán a hangjával ennyi édes és borzongató reszketést csal elő belőle?
– A cipzár – nyögi elveszőn.
A férfi mögötte dörmögősen felnevet, ami újra végigborzolja Rebeka gerincét. Miért van, hogy bármilyen hangot ad ki magából ez a pasi, ő csupa borzongás és remegés lesz? A nevét se tudja, az ég szerelmére! Muszáj összeszednie magát.
– Szóval szeretnéd, hogy levetkőztesselek? – A férfi hangja mintha a lány testébe olvadna, hogy az épp csak csituló lángokat újra fellobbantsa.
Rebeka legszívesebben azt felelné, hogy igen, nagyon szeretné, de ez őt magát jobban meglepi, mint amennyire valószínűleg a férfit lepné meg, ha lenne mersze kimondani.
A férfi ezúttal alig ér a bőréhez, ahogy némi ügyeskedés után elkezdi lehúzni a cipzárt, de Rebekát így is forróság járja át.
– Köszönöm – bukik ki belőle, mielőtt az idegen túlzottan lehúzhatná a cipzárt. Az kellene még csak, hogy a fűző leessen róla, és itt álljon előtte fedetlen mellel. – Mindjárt jövök. Nem muszáj megvárnia – hadarja hátra se nézve, és már siet is vissza a pult mögé.
– Még nem kaptam meg, amiért jöttem – hallja, ahogy eltűnik a függöny mögött. Riadtság kering az ereiben vér helyett, de nem néz hátra, csak beszalad a balra nyíló pihenőszobába. Olgi már nincs bent, valószínűleg hátrament a raktárba, és ezért Rebeka most nagyon hálás, mert így megengedheti magának, hogy egy egészen picit szétessen. A falnak veti a hátát, és a mellkasára szorítja a kezét, bár hiú remény, hogy ezzel lecsillapíthatja a szíve őrült zakatolását.
Még mindig vágyakozás gyengíti el a testét, csak egy hajszál választja el attól, hogy össze ne rogyjon. Mégis mi történt vele odakint? Hogy lehet, hogy a férfi megérintette, és ettől ő nem feszült be? Máskor mindig ez történik, legalábbis először. Aztán lassan ellazul, de ehhez idő kell, és nem szokott a legártatlanabb érintésekre is felizgulni, most viszont makacsul lázong benne a szenvedély.
Ha az előbb a férfira nézett volna, ha látta volna, hogy azt a veszélyesen csábító szürkéskék tekintetet vágy mossa árnyasra, talán nem is bírt volna magával, és a férfira vetette volna magát. Pedig a nevét sem tudja.
Rebeka felnyög. Ez annyira nem ő, hogy az már ijesztő. Mi történik vele?
– Elég legyen, Rebeka – parancsol magára suttogva. Nem fog itt idiótán remegni csak azért, mert egy észbontóan helyes pasi figyelemre méltatta. Igenis szorult belé annyi önérzet, hogy ne olvadjon kocsonyává – bár igen jó lenne, ha ezt a lába is tudomásul venné, de ezt kegyesen figyelmen kívül hagyja.
– Helyes – biccent, majd kiegyenesedik, és szapora szívdobogásával mit sem törődve kihámozza magát a fűzőből. Felkapja a melltartóját, a topot, rá pedig a sötétbarna garbós pulcsit. Kihúzza magát, és megacélozva az idegeit az ajtó felé fordul. Kimért és hűvös lesz, távolságtartó. Nem fog elalélni csupán azért, mert a fickó helyes. Sosem volt felszínes, ezért nem hagyhatja, hogy a vonzó külső elbűvölje.
Rebeka önmaga megerősítéseként még egyszer biccent, majd szigorúsággal felvértezve kilép a pihenőből. Ahogy megcsörrennek a gombok és kristályok, a férfi, aki eddig a bolt kínálatát szemlélte, rögtön felé fordul, Rebekában pedig bennakad a levegő.
Ennyit arról, hogy nem gyengül el. De ez a pasi nem egyszerűen csak helyes, van benne valami több, valami más. Talán a mosolya teszi, de az is lehet, a szeme csillogása. Vagy a mozdulatai. Mintha folyamatosan féken tartaná magát, mintha vad és lenyűgöző erők munkálkodnának benne. Rebeka csak ránéz, és olyasmit érez, amit még egyetlen férfi közelében sem – hogy rábízhatná magát.
– Akkor randizol velem? – szegezi neki a kérdést kertelés nélkül a férfi.
Igen, igen, igen! – visítja magában Rebeka kevésbé józan énje, de a lány összevont szemöldökkel letorkolja.
– Nem emlékszem, hogy megengedtem, hogy tegezzen, és nem randizom decemberben.
– Akkor pénteken mit csinált? – A férfi gúnyos mosolya felpezsdíti Rebeka vérét.
– Nos, hülyét magamból, azt hiszem.
A férfi szélesen elmosolyodik, Rebeka térde pedig megremeg.
– Mi történt még azon a randin?
– Miért érdekli? – húzza össze Rebeka a szemét gyanakvón. Nem tehet róla, ez a pasi túl jó hozzá, és talán csak azért érdekli, mert üdítő változatosság a mindig illendően viselkedő nők után. Talán csak valami másra vágyik, valami különlegesre, és ezt most benne véli felfedezni.
– Mert hirtelen eltűnt. Kíváncsi vagyok, mit csinált – vonja meg a vállát a férfi. A szemében érdeklődés és derű, de nem úgy néz rá, mintha valami fura kis lénynek tekintené, aki szórakoztatja. Úgy néz rá, mint aki őszintén szeretné megismerni.
– Honnan veszi, hogy én csináltam bármit is? – dugja zavartan a farmerja hátsózsebébe a kezét Rebeka. Ha nem ezt teszi, akkor a haját kezdi babrálni vagy lever valamit, szóval még mindig ez a legbölcsebb választás.
– Leöntötte a fickót kávéval? – találgat a férfi jókedvűen.
– Nem – szűri Rebeka a fogai közt, morcosan, és csak remélni meri, hogy rosszul érzi, és nem lett olyan piros, mint egy kacér pipacs.
– Akkor magát öntötte le?
Buta, térdremegtetős mosoly – miért nem tud ez a pasi máshogy mosolyogni?
– Eltaláltam – jelenti ki elégedetten a férfi.
Rebeka pislogva néz rá. Mégis honnan tudja? De mindegy, tagadni nincs értelme.
– Maga egy öntelt hólyag – közli vele Rebeka, de inkább incselkedőn, mint komolyan.
Tényleg leöntötte magát, bár erre nem szívesen emlékszik vissza. Mikor kihozták a kávét, és megérezte a nyelvén a keserédes ízeket, önkéntelenül felnyögött, aztán pedig nem éppen megfontoltan kijelentette, hogy a kávé jobb, mint egy orgazmus. Erre Zalán megilletődve pislogott rá, mire Rebeka természetesen nem tudta befogni, és letéve a csészéjét, zavart hadarással biztosította Zalánt, hogy a kijelentés nem azt hivatott kifejezni, hogy nem szereti a szexet, mert nagyon is szereti.
Zalán erre persze még döbbentebben nézett rá, Rebeka pedig meggondolatlanul fel akart könyökölni az asztalra, hogy újra a kezébe temesse a fejét, de amilyen szerencsétlen, fellökte a kávéscsészét. A kávé kiborult, és anélkül, hogy bármit tehetett volna, azzal a lendülettel az ölébe folyt. Ő ezt sztoikus nyugalommal tudomásul vette, majd felnézett Zalánra, és megkérdezte, bánná-e, ha ezt a randit inkább befejeznék. Zalán nem bánta.
Szóval nem, a legkevésbé sem áll szándékában ezt a kínos műsort ezzel a fickóval is megismételni, köszöni szépen, egyszer bőven elég volt.
– Óhajt még valami mást is? – pillant a férfira, akinek az ajkáról csak nem akar lehervadni a szemtelen mosoly.
– Ha most én azt mind felsorolnám.
A férfi átható tekintettel mered rá, és Rebeka ettől úgy érzi magát, mintha meztelen lenne. A gerincére puha, bizsergető csókokat hint a vágy, forróság cikázik szét az ereiben. Muszáj valamit tennie, mielőtt spontán lángra lobban.
– Nézze, ettől az üvegtől megszabadíthatna – kap fel a pult belső polcáról egy borosüvegre emlékeztető palackot. Az üveg belsejében összekuszált karácsonyi izzósor, de nincs bekapcsolva, mert Rebeka nehezen viselné a karácsonyi hangulatot, és ezt a főnöke tiszteletben tartja, legalábbis egyelőre, jövő héten valószínűleg tele lesz a bolt mindenféle karácsonyi kacattal. Rebeka sose tudja, Olgi honnan szerzi az ilyen fura dolgokat, de időről időre felbukkannak a boltban.
– Miért tenném? – vonja fel a férfi a szemöldökét.
– Mert idegesít.
– Én vagy a palack?
– Momentán nehéz választani.
A férfi mosolya még szélesebbre fut. Rebeka biztonságosabbnak látja, ha a pultra teszi az üveget, mert ilyen lélekállapotban könnyedén megtörténhet, hogy egyszerűen megfeledkezik arról, hogy a kezében van, és elejti.
– Egyébként miféle bolt ez? – A férfi elszakítja róla a tekintetét, és körbepillant.
Rebeka ajkára huncut mosoly kunkorodik.
– Hát nem egyértelmű? Varázsbolt.
– És mit lehet kapni? – néz rá vissza a pasi kíváncsian.
Rebeka csak egy pillanatig tétovázik.
– Szép álmokat, időt, amit nem veszteget el, de kaphat sosem volt emlékeket és olyan meséket is, amelyek valóra válnak. Vagy egy kívánságpalackot – emeli meg újra az izzókkal teli borosüveget.
A férfi szemében pici hitetlenség táncol, de azért közelebb lép a pulthoz.
– És ez hogy működik?
– Erősen gondol arra, hogy mit kívánna, aztán megnyomja ezt itt – mutat Rebeka a borosüveg dugóján lévő gombra –, akkor a palack megtelik a kívánságával, és ragyogni kezd. Amikor aztán kialszanak a fények, tudhatja, hogy a kívánsága teljesült.
Rebeka élvezi, hogy a férfi úgy néz rá, mintha nem lenne biztos benne, hogy most komolyan beszél vagy csak viccel. A lánynak mindig élénk fantáziája volt, és imádja, hogy ezt itt a boltban szemérmetlenül hasznosíthatja is – a gyerekek például rajonganak az afféle ötletekért, amit az előbb előadott.
– Ó, és nálunk a fizetőeszköz nem pénz – teszi hozzá hirtelen felindulásból, és mert váratlanul szavak kísértik meg a Csillagpor című filmből.
– Akkor mégis mi?
Rebeka hiába gyötri az agyát, pontosan nem tudja felidézni, hogy is volt a filmben, így hát kénytelen rögtönözni.
– Talán a legédesebb álma, talán a legszebb emléke, esetleg a gúnyos mosolya vagy a szeme csillogása, de az is lehet, ezért a palackért elkérem az utolsó három szívdobbanását.
A férfi szeme elkerekedik, a hitetlenség mellett most már mintha meghökkenés is szikrázna benne.
– Csak vicceltem – neveti el magát Rebeka. – Látnia kellett volna magát.
– Nem úgy hangzott – morogja a férfi, és összehúzott szemmel méregeti. – Ugye nem boszorkány?
– Hisz a boszorkányok létezésében?
– Már magam sem tudom – dörzsöli meg a férfi elveszetten az állát.
Rebeka megint elgyengül, pedig már kezdte úgy érezni, visszaszerezte a józanságát. De ez az apró, öntudatlan jele a bizonytalanságnak elviselhetetlenül szexi.
– Mióta megláttam, úgy érzem magam, mint akit megbabonáztak – vallja be a férfi széttárva a karját.
Rebeka szíve ujjongva dobban.
– És ha boszorkány lennék, akkor is akarna velem randizni?
– Hát, igen. Bár aggódnék, hogy békává változtat – hunyorog rá a férfi.
– Azt csak a királyfikkal szoktuk eljátszani – legyint Rebeka kuncogva.
A fenébe is, randizni akar ezzel a férfival, nagyon-nagyon akarja. Bírja a humorát, az őszinteségét, és még azt is, hogy megőrjíti a hangjával és a tekintetével. De a legjobban azt bírja, hogy annyira könnyű vele beszélgetni és évődni, hogy nem érez túláradó zavart, de még csak kényszert sem arra, hogy ne önmagát adja.
Viszont túlságosan megijeszti a lehetőség, hogy mindent eltol. Persze könnyen lehet, hogy januárban is mindent eltolna, és ez az egész decemberes őrültség csak egy ostoba babona a részéről, de az tény, hogy a legrosszabb dolgok az életében mind decemberben történtek, és nem szeretne kockáztatni. Ezzel a férfival nem.
– Maga elbűvölő. Randizzon velem, Rebeka! Pénteken, mit szól hozzá? Ígérem, nem ijeszt el, akkor sem, ha újra lekönyököl egy pincért.
– Annál eredetibb vagyok, mindig találok valami meghökkentő újdonságot, amivel szétalázhatom magam.
– Ez igent jelent? – A férfi szeme lelkesen felcsillan.
– Nem – vágja rá Rebeka határozottan.
– És ha elviszem ezt a palackot? – fogja meg a férfi az üveget.
– Akkor sem – rázza a fejét szomorkásan Rebeka. – De januárban nagyon szívesen veszem, ha elhív valahová. – Félve teszi hozzá, de nem szeretné, ha a férfi azt hinné, egyáltalán nem érdekli. Mert érdekli, nagyon is.
– És mi van akkor, ha újra találkozunk? Talán a december így akarja kiengesztelni. Addig-addig sodor az útjába, míg be nem adja nekem a derekát.
Rebeka kedvesnek találja, hogy a férfi komolyan veszi a hónappal kapcsolatos ellenérzéseit. Mintha megértené, és ez bolondos, édes meleget csempész a szívébe.
– Honnan tudja, hogy a december nem azért sodorta magát az utamba, mert utál? – kérdi játékosan, bár ahogy kimondja, rájön, hogy ez talán nem is akkora butaság. Mi van, ha tényleg erről van szó? Ha ez a férfi megsebezheti, úgy, ahogyan még egy férfi sem tette?
A férfi közelebb hajol hozzá, és mélyen a szemébe néz.
– Honnan tudja, hogy nem azért, hogy végre ne gyűlölje?
Rebeka szíve meglódul. Talán, de talán nem.
– A nevét se tudom – suttogja.
– Ha legközelebb találkozunk, elárulom – lép hátrébb a férfi, és Rebekán mintha hideg söpörne végig. Tetszett neki, hogy a férfi közel volt hozzá, élvezte, hogy derengősen érzi az illatát, hogy olyan tisztán látja a szemét.
– És ha nem lesz legközelebb?
– Szóval szeretné, ha lenne?
– Csak a nevét szeretném tudni. Ha megmondja, magáé lehet a palack – bök Rebeka az üveg felé, amit a férfi még mindig a kezében szorongat.
A tekintetük összefonódik, Rebeka testében pedig már pusztán ennyitől is megtébolyult forróság zubog.
– Vass Vince. Találkozunk még – biccent a férfi kimérten, majd hátat fordít és kisétál az üzletből.
Rebeka kábán bámul utána, és amilyen bolond, azt kívánja, bárcsak tényleg újra találkoznának. Bár nem lehetne ezt inkább januárban?

Tündérmese – 5. fejezet” bejegyzéshez 11 hozzászólás

  1. Vááááá, olyan cukik! ^^ Remélem, Vince tényleg nem adja fel, és nem vár januárig. :)
    Ez a bolt nagyon jó lehet, tuti, hogy törzsvásárló lennék ott :)

      1. Nagyon örülök, hogy cukinak találod őket. :) Szerintem Vince ezen a ponton már nem nagyon tudná feladni. :)
        Egy ilyen boltot én is bírnék, örülök, hogy neked is tetszik. :)

        (valóban tudom :))

        Nagyon-nagyon köszönöm a soraidat! :)

  2. Imádom Vincét :3. Én valahogy az októberrel vagyok úgy, mint Rebeka a decemberrel, úgy érzem, direkt velem akar kiszúrni :D. Várom a folytatást :)

    1. Nagyon boldog vagyok, hogy így érzel, köszönöm. :) Ó, nagyon sajnálom, hogy neked az október olyan hónap, mint Rebekának a december – ez nem lehet túl kellemes.
      A folytatással igyekszem, nagyon örülök, hogy várod. :) Köszönöm szépen, hogy írtál! :)

  3. Stardust… jajj Tristan ^^” Kia, amúgy olvastad a könyvet is belőle?! Mert azon bőgtem konkrétan…
    Annyira jópofa Rebeka karaktere. Nagyon bírom. És basszus, annyira látom magamat benne. (Én is ilyen kétbalkezes vagyok és nagyon béna a humorom. Nem is szokták érteni/értékelni). Oh, szóval kösz 😊

    Vinceee xD még mindig be-beugrik a babavince XD de itt olyan aranyos volt. Ugye hogy télapó lesz a következő képében Bekka mellett? :)

    Bocsi, de barátnőm húga is Rebeka, őt mindig Bekkának hívtuk. :-)

    Vica

    Ui: kilenc oldal, most járok a felénél, karácsonyra be akarom fejezni! Szólj rám, ha nem tenném!

    1. Olvastam a könyvet, de bevallom, ez azon ritka esetek egyike, amikor a filmet jobban szerettem. Viszont ha téged így megérintett, lehet, újra kellene olvasnom, ki tudja, talán csak pont nem a megfelelő hangulatban olvastam. Lehet, hogy teszek majd vele még egy kísérletet. :)
      Nagyon örülök, hogy jópofának találod Rebeka karakterét, és annak is, hogy bírod, köszönöm. :) (Néha velem is előfordul, hogy kétbalkezes vagyok, bár szerencsére nem állandóan. :) Viszont a humorommal hasonló cipőben járok, van, aki szereti, de van, aki nem nagyon érti/értékeli, úgyhogy átérzem. :))

      Babavince – ez de édes. :) Nagyon tetszik. :) Örülök, hogy aranyos volt. :) Ó, nem árulok el előre semmit, hadd legyen meglepetés. :)

      Semmi baj, hívd csak bátran Bekkának – tetszik. :) (Lehet, hogy Rebeka öccse így becézi Rebekát, azt ugyan még nem tudom, fog-e szerepelni, de ha igen, akkor lehet, hogy ezt a becézést elcsenem. :))

      Nagyon-nagyon köszönöm a soraidat!

      Kia

      Ui: jaj, nagyon-nagyon izgatottan várom, és úgy örülök, hogy ilyen hosszú lesz. Igazi karácsonyi ajándék lesz ez nekem. :)

      1. Az utolsó mondata miatt lett bőgős. Na igen, a bicegő királynő… nem spoilerezek, hátha más még nem olvasta.
        Amúgy Nicholsontól az Amaranth trilógia volt még, ami nagyon megfogott. Kár, hogy abból nincs film… (hm azt hiszem william nicholson a stardust írója, ugye? Ha nem akkor mar az en agyam se a regi…)
        Joccakat!

      2. A Csillagport Neil Gaiman írta, de azért szerintem nincs semmi baj az agyaddal. :) (Néha az ember összekeveredik. :)) Nicholsontól az Amaranth trilógiát én is szerettem annak idején, bár hát ez elég rég volt, nem tudom, most tetszene-e, lehet, azt is újra kellene olvasni (hm, hát ha annyi időm lenne, amennyi könyvet olvasni szeretnék… :)). Tényleg kár, hogy abból nincs film, emlékezetem szerint izgalmas és érdekes történet volt. :)

      3. Huha. De gáz. Tényleg Neil Gaiman. Viszont valamiért összekapcsoltam őket. Hmm. Lehet h forgatókönyvíró volt a filmben? Majd megnézem a gépemen… 😁
        Nem tudom, én se, hogy most tetszene-e,de akkor nagyon belezúgtam.
        Mondjuk ha azt nézem, hogy most elörendelésben nyomtam egy YA könyvet, Ami a szemnek láthatatlant és egy délután alatt kiolvastam… XD

      4. Nem tudom, lehet, a forgatókönyvvel kapcsolatban már nem vagyok képben. :)
        Én mostanában már ritkán olvasok YA könyveket, bár azért olykor még mindig becsúszik egy-egy – van, amikor jólesik, csak mostanában már nehezebben akadok olyanokra, amelyek igazán megfognak, de azért szerencsére előfordul, hogy mégis. :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s