Tündérmese – 3. fejezet

Katasztrófa, Rebeka a neved – Shakespeare után szabadon

Rebeka a kaputelefon fülsértő hangjára riad fel. Mikor felfogja, hogy valaki nyilván meg akarja látogatni, felnyög, és a fejére húzza a takarót. Egyáltalán mennyi az idő? Reggel van már?
Mikor nyöszörögve kidugja a lábát a paplan alól, a kaputelefon elhallgat. Nagy sóhajjal, megkönnyebbülten visszahúzza a lábát, de nem tud visszasiklani az álom édes birodalmába, ahol nincs december, ő nem riaszt el maga mellől egyetlen kedvesnek tűnő férfit sem, sőt, nem flörtöl vele mindenféle szexi borostás idegen, mert ekkor a mobilja zavarja össze a csendet.
Rebeka morcosan, tapogatva keresi a telefonját, és csak annyira nyitja ki a szemét, hogy megnézze, ki keresi, aztán fogadja is a hívást.
– Igen? – sóhajtja. Az éjszaka összekarcolta a hangját, egyébként is kissé fátyolos hangszíne most olyan rekedtes, mintha múlt éjszaka whiskyt vedelt volna és elszívott volna legalább egy doboz cigit. Pedig nem is dohányzik és whiskyt sem ivott még soha életében.
– Otthon vagy? – kérdi Eszti, hajnalhoz képest csupa túlságosan is eleven lelkesedéssel. Rebeka behunyt szemhéja előtt színek táncolnak ennyi szivárványos hangtól.
– Igen.
– Akkor miért nem engedsz be? Az előbb csöngettünk. Ugye nem most ébredtél fel? Vagy igen? Veled van Zalán is?
– Eszti, lődd le magad – morogja Rebeka harapósan.
Nem akar Zalánra gondolni, és nem akar arra sem gondolni, hogy mennyire szerencsétlen volt tegnap este. Komolyan önsegítő könyvet írhatna arról, hogyan ne randizzon az ember – amolyan negatív önsegítő könyvet, ami minden létező hibát bemutat, ami csak egy randi során elkövethető.
– Azt hiszem, kell neked egy kávé – jegyzi meg Eszti derülve, tudomást sem véve Rebeka szúrós szavairól.
– Vagy kettő – vágja rá Rebeka, és végre összeszedi magát annyira, hogy kimásszon az ágyból. – Beengedlek titeket – jegyzi meg, és kinyomja a hívást.
Mire kibotorkál a hálóból, már csörög is újra a kaputelefon. Laposakat pislogva kimegy az előszobába, felveszi a telefont és beengedi a legjobb barátnőjét és annak férjét, majd kinyitja az ajtót, és anélkül, hogy megvárná őket, célba veszi a konyhát. Nem bajlódik azzal, hogy normálisan felöltözzön, a jóganadrág és a bő póló, amit pizsamának használ, Eszti és Gedeon előtt tökéletesen megfelel.
Tényleg szüksége van egy kávéra, mert úgy tűnik, az önkontrollja tovább óhajt aludni, mint ő. Rebeka tudja, hogy reggelente kibírhatatlan, de még saját magát csak-csak képes elviselni, azt azonban nem bírja, ha megbánt valakit. Igazából ezért nem szeret ismerkedni sem – néha szűrő nélkül szakadnak ki belőle a dolgok, főleg, ha zavarban van, és utóbb mindig szétcincál magában mindent, amit mondott, és azon agyal, vajon értette-e a másik, nem bántotta-e meg, mert ami tény, az tény: Rebekának kissé furcsa humora van. Igazából a legtöbben jó eséllyel nem is neveznék humornak.
Ráadásul Eszti nem is váratlanul tört rá, ez a szokásos Mikulás előtti hétvége – már öt éve, mióta Eszti megismerkedett Gedeonnal, mindig együtt töltik ilyenkor a szombatot, kivéve, ha december hatodika szombatra esik. Pár évvel ezelőtt volt egy ilyen szombat, és Rebeka akkor felmentést kapott Esztitől, amiért először hálát adott a naptárnak, aztán rádöbbent, hogy még annak ellenére is szereti ezeket a napokat, hogy úgy kell tennie, mintha a Mikulás segítőkész manója lenne. De Esztivel jó móka összeállítani a Mikulás-csomagokat, rengeteget szoktak közben nevetni, és Eszti azon sem akad fenn, ha Rebeka csípős megjegyzéseket tesz a decemberre.
De már egy nappal kevesebb van a hónapból, mint tegnap – ez is valami. Miután odakészíti a kávét, és várja, hogy lefőjön, Rebeka megragadja a mikró mellé bekészített fekete filcet, és lelkesen kiikszeli a falra akasztott naptárban december elsejét.
Mire Eszti és Gedeon felér a harmadikra, Rebeka már élvezettel szívja magába a frissen lefőtt kávé mámorító illatát. Beleszédül a sötét és édes bűnöket suttogó aromába, és telhetetlenül közelebb hajol a kávéfőzőhöz. Ó, igen, ezért akár el is kárhozna.
Ennyi is elég, hogy valamennyire magához térjen, úgyhogy kikukkant az előszobába. Eszti épp a kabátjából bújik ki, Gedeon pedig két nagyobbacska kartondobozt tesz a padlóra, amelyek feltehetően tele vannak édességgel és gyümölccsel.
– Sziasztok!
– Jó reggelt, álomszuszék! – mosolyog rá Eszti. – Élesek még a fogaid?
– Már lereszeltem őket – mosolyodik el Rebeka is.
Eszti és ő nagyon közel állnak egymáshoz. Tizennégy éves koruk óta ismerik egymást, egy kollégiumi szobában laktak négy évig, majd közös albérletben újabb öt évig, amíg mindketten elvégezték az egyetemet. Utána Eszti Gedeonhoz költözött, Rebeka pedig egy évet lehúzott másik lakótárssal, de végül minden megtakarított pénzét beáldozta, hogy lakást vehessen, és azóta is nagyon boldog, hogy így döntött (még akkor is, ha lényegében jelenleg a bank a lakótársa, és csinos kis összeget emel le ezért minden hónapban a számlájáról).
– Kérsz kávét? – pillant Rebeka Gedeonra, de ő a fejét rázza.
– Szolidaritok – mosolyog a férfi Esztire, mire Eszti a derekára fonja a karját.
– Igyál nyugodtan, én már egészen megszoktam, hogy nem lehet – simítja a hasára érezhető szeretettel a kezét. Még alig látszik, hogy gyermeket vár, de mióta várandós, mégis mintha folyton ragyogna a boldogságtól. Rebeka sose látta még Esztit ennyire kiegyensúlyozottnak – de hát igazság szerint mindig is úgy gondolta, hogy vele ellentétben Eszti tökéletes anya lesz.
– És ha utána megcsókolsz, legalább érezhetem egy kicsit a kávé ízét – suttogja Gedeon felé hajolva egy csipetnyi kedves pimaszsággal a hangjában.
Gedeon szélesen elvigyorodik.
– Bármit azért, hogy boldoggá tegyelek.
– Így korán reggel kissé émelyítőek vagytok, csak azért mondom, hogy tudjatok róla – jegyzi meg Rebeka fanyarul. – Ne csodálkozzatok, ha bárki gyengébb idegzetűnek megfekszi a gyomrát, ha titeket hallgat.
Eszti és Gedeon is felnevet, boldogan egymásra mosolyognak, mintha az élet csakis móka és kacagás lenne, Rebeka pedig a szemét forgatja, de közben azért mosolyog is. Eszti és Gedeon szeretete ragadós, a közelükben az ember önkéntelenül úgy érzi, hogy az egész világ csodálatos, nincsenek rossz emberek és az élet nem tartogat semmilyen fájdalmat.
Rebeka sosem látott még náluk jobban összeillő párost. Annyira tökéletesen kiegészítik egymást, amiről a legtöbben még álmodni sem mernek. Pedig mikor először találkozott Gedeonnal, elég bizalmatlanul méregette. Eszti törékeny és édes lány, amolyan anyáskodó típus, mindenkivel barátságos, az emberek könnyen megnyílnak neki. Hozzá képest Gedeon olyan, mint egy kisebb hegyomlás, pedig egyébként nem nagydarab, még csak nem is kigyúrt alkat, de Eszti mellett elsőre feltűnően nagynak tűnik – mintha nem is a férje, hanem a testőre lenne. Gedeon vonásai kissé szigorúak, bár a szeme és a haja is barna, mint Esztinek, ami valamennyit azért lágyít az arcán, de nem annyit, hogy elsőre ne tűnjön ridegnek. És míg Eszti nyílt, addig Gedeon tartózkodó, visszafogott egyéniség, de ha az ember jobban megismeri, ráébred, hogy intelligens és humoros férfi, hatalmas szívvel.
– Megcsinálom a kávét, addig enyelegjetek csak – közli Rebeka egy kaján vigyorral az ajkán, és visszafordul a konyhába.
– Inkább leszaladok a többi dobozért, hogy aztán ne tartsalak fel titeket – szól utána Gedeon. – Elvihetem a kulcsod, hogy ne kelljen folyton felcsengetni?
– Persze – kiáltja ki Rebeka.
– Biztosan ne segítsek? – hallja Eszti kérdését.
– Pár dobozzal még elbírok – feleli kedvesen Gedeon, és a hirtelen csendből Rebeka arra következtet, hogy épp forró csókot váltanak, úgyhogy inkább a kávé felé fordítja a figyelmét.
Pár pillanattal később Eszti megáll a konyhát a nappalitól és egyben az előszobától is elválasztó, dísztéglával kirakott oszlop mellett. Rebekánál ez volt az a pont, ahol beleszeretett ebbe a lakásba. Addig csak olyat talált számára elérhető áron, ahol vagy nem volt fürdőkád (márpedig anélkül nem tud meglenni, imád a forró vízben olvasni), vagy annyira elszeparált volt a konyha, hogy szabályszerűen klausztrofóbiásnak érezte magát, holott egyébként nincs is ilyen problémája.
Ez a lakás nem túl nagy, az előszobából nyílik a keskeny fürdő, a másik falon beépített szekrény, majd a zsebkendőnyi konyha. A konyhát szintén dísztéglából kirakott pult választja el a nappalitól, ahonnan a fürdőszobához hasonló keskeny háló nyílik. Épp csak annyi hely van benne, hogy faltól falig elférjen Rebeka ágya, azzal szemben pedig a ruhásszekrénye, de nem bánja, neki ez így tökéletesen megfelel. A nappaliban helyet kaptak a könyvei, egy számítógépasztal az ablak előtt, a kanapé és még a tévé is – kell ennél több? Ráadásul még erkélye is van, ha jó az idő, szeret kint kávézni.
A bútorait mind lomosoknál vette, fenyőbútorok javarészt, amelyek otthonossá teszik a hangulatot. Rebeka pasztellszínű kiegészítőket használ – leginkább kávé- és krémszínt, de elvétve akad halványsárga és zöld is. Szereti a lakását, úgy véli, hogy magához illő otthont sikerült kialakítania. Bár Gedeon a múltkor felvetette, hogy azért néhány kaktusz még hiányzik – merthogy olyan szúrósak mindketten, remekül megértenék egymást. Rebeka, mivel épp egyetlen szellemes visszavágás sem lapult a tarsolyában, válaszul roppant felnőttesen nyelvet öltött rá.
– Na, hogy ment? – böki ki Eszti izgatottan, mikor Rebeka szándékosan hosszan hallgatásba burkolózik.
– Őszintén? – szusszant egy nagyot Rebeka, és Eszti felé fordul. – Ha címet kellene neki adnom, valami olyasmi lenne, hogy „Katasztrófa, Rebeka a neved – Shakespeare után szabadon”.
– Ennyire nem lehetett szörnyű – mosolyodik el Eszti. A szeme kíváncsian csillog, és látszik rajta, hogy úgy véli, Rebeka csak túloz. Pedig Rebekától távol áll mindenféle színpadiasság, ő általában inkább túl nyers és őszinte – magával szemben is, nem véletlen, hogy szűkén van önbizalomnak.
Rebeka végigpörgeti magában a rosszul sikerült randijai hosszú sorát.
– Emlékszel arra, mikor másodévesként randiztam azzal a helyes ügyvédsráccal? – húzódik gúnyos félmosolyra az ajka.
– Amelyikkel a balseben kötöttetek ki, mert leejtetted a kést és a lábadba állt? – emeli meg a szemöldökét Eszti csodálkozón, mint aki nem érti, hogy jön ez ide.
– Pontosan – bólint Rebeka. – Na, az semmi volt a tegnap estéhez képest.
– Mi történt?
– Jó, ha itt az előszobában teszem le a dobozokat, vagy vigyem be a nappaliba? – szólal meg Gedeon, és Rebeka fellélegzik, hogy megúszta a válaszadást. Persze végül úgyis be kell számolnia Esztinek, de még nem ébredt fel eléggé ahhoz, hogy visszaidézze a tegnap estét.
– Hagyd csak, majd én behozom. És nem, nem engedem, hogy Eszti emeljen vagy cipeljen – teszi hozzá rögtön, mert tudja, hogy Gedeon úgy vigyáz Esztire, mintha porcelánbaba lenne. Nagyon félti őt és a születendő gyermeküket, ezért aztán kicsit túlzásba is viszi az aggódást, Rebekának valószínűleg az agyára menne, ha egy pasi így viselkedne vele, de Eszti szerint Gedeon aranyos, és az a lényeg, hogy őt nem zavarja ez a túlféltés.
– Köszönöm, angyal vagy – lép Gedeon a felesége mellé, miközben hálás mosolyt villant Rebekára.
– Hát, ezt se mondják nekem túl sűrűn – fintorodik el a lány, majd a férfi felé nyújtja a kávét. Régen Gedeon mellett is zavarban volt, de már olyan a számára, mintha a harmadik bátyja lenne, szoktak is azzal poénkodni, hogy Gedeon hugicának szólítja, ő pedig bátyusnak Gedeont – és mivel mindkettejük életben nagyon fontos ember Eszti, Rebeka boldog, hogy ilyen jó a kapcsolatuk.
Rebeka belekortyol a kávéba, és ahogy az első forró korty lecsúszik a torkán, felnyög a testét elöntő kéjes gyönyörtől. Ha sosem köszönt rá a szerelem, hivatalosan is férjhez megy a kávéhoz.
– Szóval mi történt? – ismétli meg a korábbi kérdést Eszti.
– Most kávézom, ezt az élvezetet nem rontom el azzal, hogy a tegnap estére gondolok.
– Egy tízes skálán mennyire volt „rebekás” randi? – kérdi Gedeon.
– Legyen, mondjuk… maradjunk annyiban, hogy kiütöttem a skálát – pillant rá Rebeka a csészéje pereme felett, aztán megadja magát az elkerülhetetlennek. – Azzal indítottam, hogy tökön könyököltem a pincért.
Gedeon félrenyeli a kávét, meggörnyedve köhög és nevet egyszerre. Eszti a hátát paskolja, simogatja, és közben kérdő pillantást vet Rebekára.
A lány megvonja a vállát.
– Igen, tudom, borzalmas. Szóval amint hazaértem, Bruce Willisszel vigasztalódtam. Megnéztem a Die Hard első és második részét, aztán muszáj volt a harmadikat is, mert az a kedvencem.
– Őrült vagy – vigyorodik el Eszti.
– Kínos helyzetek utáni feszültségoldásra nincs jobb, mint egy kis vérontás. Amikor teljesen hibbant férfiak lőnek egymásra, máris úgy érzem, hogy kerek és egész a világ – jelenti ki Rebeka, és magában hozzáteszi, hogy a csalódásra is ez a legjobb gyógymód. De nem akar most a szexi borostás fickóra gondolni, mert akkor máris megalázottság keserű ízeit érzi a szájában. Hogy is vehette komolyan, hogy az a férfi tényleg foglalkozik vele? Pedig annyira őszintének tűnt, és ő már tényleg kezdett neki hinni. Igen ám, csak aztán megjelent Mókus, és az álmokkal telefújt rózsaszín lufi szét is pukkant. Hol érhetne ő egy olyan csinos lány nyomába? Bár szegényt sajnálja, amiért egy olyan aljas fickóval van együtt, aki a háta mögött mást szédít – még akkor is, ha csak szórakozásból teszi.
– És mi történt aztán? – kérdi Gedeon kicsit reszelős hangon, de vidám mosollyal. Gedeon szereti Rebeka félresikerült randis sztorijait, szerinte nincs még egy ember az egész Földön, aki randizás terén ennyire béna lenne. Rebeka maximálisan egyetért vele, ideje is lenne, hogy ne kísérletezzen tovább – főleg nem decemberben.
– Hát, csak azért nem mondom, hogy rekordot döntöttem, mert azt a randit, amikor Gabi Télapóként érkezett és közölte, hogy elvisz a szánján, nem lehet überelni. – Tekintve, hogy ijedtében Gabi képébe löttyintette a forró csokiját – ami tényleg forró volt –, a randi elég hamar véget ért. Ennek ellenére végül összejött a férfival, két hónapig voltak együtt – utána Rebeka megfogadta, hogy soha többet nem kezd egyetlen Mikulással sem.
– Gabiról jut eszembe, idén nem ő lesz a Télapó – jegyzi meg Gedeon. – Szóval akár el is jöhetnél.
Rebeka elhúzza a száját.
– Nagyon tisztelem a munkádat, Gedeon, komolyan, de hidd el, semmi keresnivalóm ott. Szívesen segítek a csomagok összeállításában, de ha részt vennék az átadáson, minimum az lenne a vége, hogy szaloncukordobó-versenyt rendeznénk, és a Mikulás lenne a céltábla.
– Egyszer úgyis beadod a derekad – figyelmezteti Eszti félig tréfásan, félig viszont komolyan. – Az agyadra fogunk menni, hogy minden évben elhívunk, és végül inkább eljössz.
Eszti tudja, miért nem szereti Rebeka a decembert, de úgy véli, a barátnőjének igenis szüksége van arra, hogy újra ez legyen a kedvenc hónapja. Mert régen – néha úgy tűnik, annyira régen, mintha egy előző életben lett volna – Rebeka imádta a decembert, ezért aztán Eszti tizennégy éves koruk óta azon fáradozik, hogy megbékítse őket egymással. Rebeka egy időben hajlott is rá, hogy felülvizsgálja a nézeteit – akkoriban randizott Gabival –, de a december bemorcizott, és a tudtára adta, hogy ennyire könnyen nem köt fegyverszünetet.
– Kizárt, de nektek azért jó mulatást! Dobáljátok meg helyettem is a Télapót szaloncukorral – teszi hozzá egy kaján vigyor kíséretében.
Gedeon nevetve megrázza a fejét, aztán felhörpinti a kávé maradékát, és leteszi a pultra a csészét.
– Érezzétek jól magatokat – mosolyodik el, majd Esztihez fordul. – Csörögj, ha végeztetek – mondja, és puszit nyom a felesége szájára.
Ahogy a férfi elfordul, Eszti ábrándos mosollyal néz utána, Rebeka szíve pedig leheletnyit megsajdul. Vajon meddig tudja még tagadni, hogy nagyon vágyik arra, hogy szeressen és viszontszeressék?

A Galériába kitettem, nagyjából hogyan képzelem Rebekát és Vincét. :)

Tündérmese – 3. fejezet” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Ajj, ettől féltem, hogy Rebeka azt hiszi, Trix Vince barátnője :( :( Ettől kicsit feszültté váltam, de amikor megemlítették a Télapó-ügyet, felkaptam a fejemet. És most tiszta erőmből drukkolok, hogy Rebeka elmenjen a télapózásra, Vince meg mint Télapó kiszúrja, hajtson rá, és… Ja, hogy kicsit előreszaladtam? :D
    A lényeg, hogy továbbra is imádom, a humora is nagyon ott van. Ez volt a két kedvenc szövegem, ahol nagyon vigyorogtam:
    “Rebeka, mivel épp egyetlen szellemes visszavágás sem lapult a tarsolyában, válaszul roppant felnőttesen nyelvet öltött rá.”
    “Ha sosem köszönt rá a szerelem, hivatalosan is férjhez megy a kávéhoz.”

    Nagyon várom a folytatást! :) Ja, és a képeknek is nagyon örülök, nem okoztak csalódást, mindkét arc nagyon illik a két karakterhez. :)

    1. Azt hiszem, az tényleg borítékolható volt, hogy Rebeka félreérti majd a helyzetet, de örülök, hogy nem tartott sokáig a feszültség. :) Remélem, a folytatás tartogat meglepetést, és azt is, hogy tetszeni fog majd. :) Annak a télapózásnak pedig valóban lesz még szerepe. ;)
      Nagyon-nagyon boldog vagyok, hogy imádod, köszönöm. :) A két kiemelt mondatot is, nagyon hálás vagyok érte, mindig jó látni, hogy mi fog meg a legjobban, és örülök, hogy ezeken vigyorogtál. :)

      A folytatás hamarosan érkezik. :) És örülök, hogy örülsz a képeknek, ahogy annak is, hogy nem okoztak csalódást. Szerintem is nagyon illenek a szereplőkhöz. :)
      Köszönöm szépen a soraidat, nagyon jólesnek. :)

  2. Esztit bírom :D (én is Eszti vagyok), de Rebeka karaktere jobban megfogott (mint azt wattpaden is írtam már :)) Várom a folytatást :)

    1. Nagyon örülök, hogy bírod Esztit, de annak is, hogy Rebeka karaktere még jobban megfogott. :) Nagyon örülök, hogy várod a folytatást, és hálásan köszönöm, hogy itt is írtál, nagyon jólesik. :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s