Túl az üveghegyen – Epilógus

Lilla alig bír magával, szeretné, ha már végre megérkeznének. Nem mintha reggel nem ünnepelték volna meg igazán gondos odafigyeléssel, hogy egy évvel ezelőtt beragadtak a liftbe, de akadna más ünnepelnivaló is, és egyre nehezebben tudja visszafogni magát. Attól tart, ha akarja, ha nem, kitörnek belőle a szavak. Már így is hevesen ostromolják órák óta, és ő egyre kimerültebben veri vissza a fékevesztett rohamokat.
– Nagyon csendben vagy – jegyzi meg Örs röviden felé pillantva.
Lilla elvigyorodik. Tavaly ilyenkor nem volt csendben – bár akkor nem nézte az órát, de talán pont ilyentájt járt a keze a bugyijában, miközben hangosan nyögdécselt. Igazából a mai napig csodálja, hogy milyen merész volt akkor, és meggyőződése, hogy ha nem Örs kéri, akkor soha nem lett volna képes ilyesmit tenni. De Örs mellett még a legnagyobb őrültség is természetesnek tűnik, és Lilla imádja ezt, mert Örssel igazán szabad lehet.
– Elgondolkodtam – feleli picit elmélázva.
Örs nem kérdez rá, min, de nem is kell, mert Lilla tudja, hogy bármire is gondol vagy bármi fura dolog merül fel benne, a férfit érdekli, Örs pedig tudja, hogy Lilla tudja ezt, ezért nem tesz fel felesleges kérdéseket és nem nógatja, csak megvárja, míg Lilla megtalálja a szavakat.
Lilla szívét jóleső melegség önti el – mintha tündérszárnyak simogatnák. Néha még mindig rácsodálkozik, hogy egy évvel ezelőtt Örs nem volt az élete része, pedig ezt ma már lehetetlen elképzelni. Miután összeköltöztek, az életük olyan könnyedén és egyszerűen simult egymásba, mintha mindig is együtt éltek volna – az elmúlt egy év minden egyes napja minden túlzás nélkül tökéletes volt, és Lilla biztos benne, hogy ez mindig így lesz. Mert még ha morcosabb kedvében is van, vagy épp elszomorodik, Örs mindig tudja, mit tegyen. Hogy mikor vidítsa fel, mikor hagyja, hogy kitombolja magát, vagy mikor ölelje át. Lilla egyszer rákérdezett, hogy honnan tudja mindig, mire Örs vállat vont, és csak annyit mondott, hogy szereti.
Lilla ezt sem unja meg soha hallani, és őrült boldog, amiért Örs mindennap elmondja neki. Sőt, minden este úgy alszanak el (szorosan összebújva, mert mindketten így alszanak csak igazán jól), hogy azt mondják egymásnak utoljára, hogy „szeretlek” – és a legszebb, hogy ez a szó soha nem üres, soha nem kopik el, mert mindig ott van mögötte az érzés, mindig megbújik a hangok mögött. Akárhányszor hallja, Lilla mindig majd’ elolvad, és tudja, hogy ezzel Örs is így van, mert amikor Lilla a legváratlanabb pillanatokban közli vele, hogy mennyire szereti, a tekintete ellágyul és különös ragyogással telik meg.
Még mindig a férfit figyeli, ezt se unja meg soha. Még tavaly, amikor épp csak összejöttek, végignézett úgy egy filmet, hogy valójában végig Örsöt bámulta, mert annyira hihetetlen volt, hogy ott van vele a nappalijában, a kanapéján, és hogy ez most már mindig így lesz. Örs a végén somolyogva megkérdezte, hogy mit fogott fel a filmből, mire Lilla görcs nélkül közölte, hogy az ég egy adta világon semmit, amire Örs aztán csak annyit mondott, hogy nagyon helyes, mert ő se. Aztán kiéhezve belefeledkeztek egymásba, és Örs a fülébe súgta, hogy mi mindent képzelt el a film alatt – Lilla csak annyit felelt, hogy „nosza, váltsuk valóra” – mert hát mire jó az álmodozás, ha az ember aztán nem éli meg az álmait?
Az elmúlt egy évben ennek a mesterei lettek. Örs a kedvéért egy éjszaka még az erkélyen is felmászott (meglepetésszerűen, Lilla nem is sejtette, hogy erre készül), hogy valóra váltsa a régi Rómeó és Júlia fantáziáját. Aznap éjszaka rengeteget nevettek.
– Kicsit nosztalgikus hangulatba kerültem – szólal meg Lilla, mikor végre sikerül kiszakadni az emlékei közül. – Az jutott eszembe, hogy tavaly ilyenkor mit csináltam ugyanezen az ülésen.
Örs szája felfelé kunkorodik, és amikor ránéz, a tekintetében fellobban a vágy.
– Nincs kedved megismételni? – kérdi máris kicsit rekedtesen.
Lilla elvigyorodik. Nagyon szereti, hogy az egymás iránti vágyuk semmit nem változott az idő múlásával. Elég egy ártatlan megjegyzés vagy egy picit huncutabb tekintet, egy kósza érintés vagy egy lopott csók, és legszívesebben máris egymásnak esnének.
– Nem – rázza meg a fejét Lilla. – Ma csak te érhetsz hozzám.
Örs mosolya erre még szélesebbre fut, és ahogy összefonódik a tekintetük, Lilla játékos szikrák csillanását fedezi fel, mielőtt azonban bármit mondhatna, Örs keze a csupasz térdére rebben. Lilla beleborzong a könnyű érintésbe, hát még, amikor a férfi finoman elkezdi mozgatni a hüvelykujját, apró köröket rajzolva a bőrére.
Lilla már átkozza magát, hogy a lila ruháját vette fel, pontosan ugyanazt, ami egy évvel ezelőtt is rajta volt. Tudja, hogy Örsnek ez a kedvence, bár a férfi ezt váltig tagadja, állítása szerint Lilla minden ruhában ugyanolyan gyönyörű, de ő akkor is azt élvezi a legjobban, amikor lehámozhatja róla ezeket a ruhákat, mert valójában meztelenül a legszebb.
Mikor ezt először mondta (persze közben nagyon igyekezve, hogy minél hamarabb megszabadítsa a ruháitól), Lilla rávágta, hogy meztelenül mégse járkálhat. Örs erre csak egy borús tekintettel válaszolt, és Lilla gyomrában őrülten ugrálni-pörögni kezdtek a tündérek, mert ez a tekintet tele volt mohó birtoklásvággyal és végtelen mély szerelemmel. De azért nem állhatta meg, hogy meg ne jegyezze, ha Örsön múlna, akkor ő apácaruhában járna mindenhová. Erre Örs félrebillentette a fejét, vérforralóan élénk tekintettel végigsimogatta a testét, majd meggyőződéssel kijelentette, hogy semmi értelme, hiszen Lilla még abban is szemtelenül vonzó lenne. Innen már nem volt megállás – Lilla csak annyit suttogott (ekkor már igencsak elhalón, mert Örs közben kigombolta a blúzát és a szájával a melle felé kalandozott), hogy ha apáca lenne, Örsért megszegné a szüzességi fogadalmát.
Most pedig épp ahhoz jár közel, hogy az előbbi kijelentését megcáfolja, és mégis magához érjen, mert Örs egyre feljebb simogatja, és az ujjai most épp nagyon rafináltan a belső combján játszanak. Lilla nagyot sóhajt, és behunyja a szemét. Messze van még szálloda?
– Még van idő – jegyzi meg Örs, mintha csak a gondolataira válaszolna, de a lány ezen már meg se lepődik. Néha tényleg úgy érzi, hogy Örs a fejébe lát, de ezt egyáltalán nem bánja. Nincs olyan, amit ne akarna elmondani neki. Vagyis de, egy dolog éppenséggel akad – ó, hogy már megint ezen járnak a gondolatai, pedig akkor sem fogja most megmondani. Kibírja a szállodáig.
Örs elveszi a kezét, de Lilla még így is érzi az érintése perzselő forróságát. A tekintete Örs nadrágja felé rebben, és még izgatottabbá teszi, hogy láthatóan a férfira is igen erős hatással volt ez a kis közjáték.
– És mi lenne, ha én vezetnék? Legutóbb ez kimaradt – veti fel Lilla.
– Nem – nevet fel Örs. – Benned szeretek elélvezni, és ezen nem pont ma fogok változtatni.
Lilla testébe könnyű remegést csalnak a szavak.
– Nos – fonja össze a mellkasa előtt dacosan a karját, de azért a hangjába játékosságot és kacérságot csempész –, én pedig úgy szeretek elélvezni, ha bennem vagy.
– Igazán? – pillant rá felhúzott szemöldökkel Örs. – Nekem úgy rémlik, a nyelvem ellen sincs kifogásod.
– Hát… bizonyos értelemben akkor is bennem vagy, ha jól meggondolom – vigyorodik el Lilla.
Örs nagyot nyel.
– Szerintem beszéljünk valami másról – jelenti ki füstösre mélyült hangon.
Lilla jóízűen felkacag, és bár lenne ötlete, hogyan húzhatná tovább mindkettejük idegeit, de úgy dönt, jobb, ha tényleg ejtik a témát. Mielőtt egymásnak esnének, szeretne beszélni Örssel, de semmiképp nem itt az autóban. Ha már ennyit várt, még egy picit igazán kibír.
Ennek ellenére mire elérnek a szállodához, már majd’ szétrobban a benne felgyűlt szavaktól, a szíve pedig mintha nem is vért, hanem inkább színtiszta örömöt pumpálna az ereibe. Mert tudja, hogy pillanatokon belül még boldogabbá teszi majd a férfit, akit szeret – Lillának ugyanis az elmúlt egy év alatt meggyőződésévé vált, hogy az ember mindig lehet még és még boldogabb. Nincsenek határok, amíg együtt lehet azzal, akit szeret.
 
Örs érzi, mennyire izgatott Lilla. Örül, hogy kitalálta ezt az egyhetes nyaralást, vagyis pontosabban egyhetes és egynapos nyaralást, mert így ünneplik meg igazán, hogy egymásba szerettek. És ezt meg kell ünnepelni, mert tagadhatatlan, hogy Lilla szerelme élete legnagyobb ajándéka. Őszintén nem hitte, hogy az ember lehet annyira boldog, mint amennyire ő boldog Lillával. Mióta együtt vannak, nem múlik el nap mosoly és nevetés nélkül, és ő minden egyes este, mikor átöleli Lillát és a fülébe súgja, hogy szereti, hálát ad azért, hogy együtt lehetnek.
Ahogy belépnek a liftbe, Örs igyekszik elnyomni a vigyorgást. Bár általában Lilla áll elő merész ötletekkel, ezúttal neki is vannak tervei. A földre teszi a táskát, és amikor becsukódik a lift ajtaja, lopva szétnéz, hogy meggyőződjön róla, nincsenek kamerák a liftben (mert azért minden őrültségnek van határa), aztán egy gyors és könnyed mozdulattal benyomja a panelen a megállást jelző gombot. A lift zökkenve megtorpan emelkedés közben, és Lilla elkerekedő szemmel néz rá.
– Most szándékosan beragadtunk? – kérdi, és beharapja az ajkát, hogy ne robbanjon ki belőle a nevetés.
– Végül is nosztalgiázunk – vonja meg a vállát Örs, de a széles mosolyt most már nem tudja visszafojtani.
Közelebb lép a lányhoz, kiveszi a kezéből a táskát, és azt is a földre teszi, majd a derekánál fogva magához húzza.
– Emlékszel még, mit mondtál nekem egy évvel ezelőtt a liftben?
– Hát, elég sok mindent mondtam – vonja össze a szemöldökét Lilla, és Örs biztos benne, hogy most erősen próbálja felidézni, hogy mire akar célozni.
– Köze volt a felelsz vagy merszhez – segít Örs derűsen. Teljesen őrült, tudja, de mi értelme élni, ha az ember nem őrült egy kicsit (vagy épp kicsit jobban) olykor?
Lilla még mindig összevont szemöldökkel néz rá. Örs közelebb hajol, és lassan, finoman csókot lehel a szájára.
– Azt mondtad, hogy abban bíztál, hogy merek – ad további támpontot Örs, és erre már benne reked Lillában a levegő. Örs elneveti magát. – Hogy kihúzhassunk egy újabb pontot a képzeletbeli bakancslistádról.
– Szóval szerepel a bakancslistámon, hogy „liftben szeretkezni”? – kérdi kuncogva a lány felcsillanó szemmel.
– Most már szerepel – dörmögi Örs, és ezúttal úgy istenigazából megcsókolja Lillát.
Mint bármikor máskor, most is önfeledten zuhannak bele a vágyba. Örs Lilla fenekére csúsztatja a kezét, és mikor belemarkol, Lilla belenyög a csóka. Örs sosem fogja megunni, hogy ilyen és hasonló hangokat csaljon ki a lányból.
– Várj – motyogja Lilla levegőért kapkodva –, valamit mondanom kell.
– Most? – dünnyögi Örs, miközben Lilla ajkával játszik. Hogy lehet valaki mindig ennyire finom? Akár az örökkévalóságig tudná csókolni Lillát.
– Gyerekünk lesz – bukik ki Lillából.
Örs megdermed. Nem biztos benne, hogy jól értette. A vér a fülében dobol, mindketten zihálnak a féken tartott szenvedélytől, talán csak hallucinál.
– Örs?
A férfi picit elhúzódik, hogy Lilla szemébe nézhessen.
– Nem így akartam elmondani – motyogja Lilla picit feszengve –, egész beszédet gyártottam, hogy felcsigázzalak, de már nem bírtam tovább magamban tartani – vonja meg a vállát szégyenlősen.
– Apa leszek? – súgja összeszorult torokkal Örs, és alig tudja felfogni a szavak jelentését. Beszéltek már róla, tervezték, várták, de most, hogy valóság, mégis annyira nehéz elhinni.
– És nagyon szerencsés lesz a gyerekünk, hogy te vagy az apja – mosolyog Lilla könnybe lábadt szemmel.
Örs önkéntelen a lány lapos hasára csúsztatja a kezét. Már növekszik odabent egy pici élet. Valaki, aki Lillából van és belőle. Valaki, aki még épp csak létezik, és ő máris erős, letaglózó szeretetet és féltést érez.
– Köszönöm, Lilla – suttogja olyan reszelősen, hogy alig lehet érteni, amit mond.
Lilla szélesen mosolyog, de közben egy apró, áttetsző könnycsepp csordul ki a szeméből. Örs a két tenyere közé zárja a lány arcát, és a hüvelykujjával gyengéden elmaszatolja a parányi cseppet.
– Nem tudom elmondani, hogy mennyire boldoggá teszel engem, minden pillanatban, Lilla – mondja Örs már kicsit összeszedettebben, mint az előbb. Mélyen Lilla szemébe néz, és nem tud betelni azzal az édes, végtelen ragyogással, ami csak az övé és csak neki szól.
Lilla csak bólint, de Örs tudja, hogy ez azt jelenti, ő is boldoggá teszi Lillát – csak éppen a lány most túlságosan meghatódott ahhoz, hogy megszólaljon. Örs szélesen elmosolyodik, és Lilla valósággal ragyogva viszonozza a mosolyt. Varázslatos, hogy ennyire megértik egymást, hogy együtt egy tökéletes egészet alkotnak – még ha egy őrült, szédült, bolondos egészet is. Ahogy Lilla szokta mondani, mikor valaki megjegyzi, hogy őrültek: valószínűleg az univerzum éppen nagyon jókedvében volt, amikor ők ketten a világra jöttek, ezért lehet olyan az életük, akár egy csodaszép, kalandokkal teli tündérmese.

Túl az üveghegyen – Epilógus” bejegyzéshez 4 hozzászólás

  1. Ó, jajj… Mihez kezdjek most magammal? Teljesen fel vagyok pörögve már megint. :D
    Annyira bírtam Lillát, amikor a sok tervezgetés ellenére, csak egyszerűen kiszaladt a száján a nagy hír. :D Annyira illett hozzá. :D És Örs reakciója… Hát majdnem elolvadtam. *-*
    Csodás kis fejezet volt, még egy kis visszatérés, mielőtt elköszönünk tőlük egy időre. :) Legalábbis nagyon remélem, hogy nem örökre, mert kiváncsi vagyok a kis porontyra is. >-<

    Köszönöm szépen (=
    Puszi, Dracaena

    1. :D Ez nagyon aranyos megjegyzés volt, köszönöm. :) Örülök, hogy bírtad Lillát – hát igen, ez nagyon rá vall, szerintem sosem fog egészen benőni a feje lágya. :) Annak is örülök, hogy tetszett Örs reakciója. :)
      Köszönöm szépen, boldog vagyok, hogy csodásnak találtad. :) És nagyon jólesik, hogy kíváncsi vagy a porontyra, és nem szeretnél tőlük végleg elköszönni – bár ezzel kapcsolatban semmit sem merek megírni, de tényleg nagyon jólesik. :)

      Én köszönöm, nagyon sokat jelent, hogy írtál! :)
      Puszi!
      Kia

    1. Nagyon boldog vagyok, hogy fantasztikusnak találtad mindegyiket. :) Igazán nincs mit, örülök, hogy olvastál, és nagyon köszönöm a kedves szavakat, sokat jelentenek nekem! <3

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s