A szivárvány lábánál – 8. fejezet (II.)

– Jó illatod van – motyogja Endre megtorpanva, és az orrával finoman megcsiklandozza Irina nyakát. Élvezi, hogy a lány picit megremeg a karjában.
– Rózsa.
– Tudom, emlékszem. Azt mondtad, azért szereted, mert olyan, mintha a tavaszban fürdenél.
Endrének már akkor régen is tetszett ez a kép. Elbűvölte, ahogyan a lány fogalmaz – ugyanezért bűvölte el a füzet is, részben persze, mert azért maga a tartalom sem elhanyagolható.
Nagyot nyel, ahogy felvetül benne a kép, hogy Irina meztelenül fekszik a kádban, hogy a víz alig rejtve őt simogatja a testét. Sőt, hogy nem is víz öleli át, hanem a tavasz megolvadt, halvány és derengős színei. Csak részben csillapodott vágya – jelen pillanatban nem éppen kitörő örömére – új életre kel.
Pedig legalább tizenöt perce volt arra, hogy lehiggadjon, ugyanis Irina annak ellenére sem engedte be a fürdőbe, hogy korábban majdnem meztelenül feküdt mellette. A lány még azt is vállalta, hogy a sarkán sántikál, pedig Endre igazán nagyon lelkesen ajánlkozott, hogy segít a fürdésben. De Irina kijelentette, hogy akkor annak aligha fürdés lenne a vége – igazából ebben van igazság, ezt Endre is kénytelen-kelletlen belátta. Egyértelmű, hogy ha ő is Irinával tartott volna, a lány nem végzett volna ilyen gyorsan.
Azt azonban már tényleg nem hagyhatta, hogy lebotladozzon a lépcsőn, mikor ő örömmel leviszi. Legalább még egy picit ölelheti. Attól tart, ma már erre nem lesz több lehetősége, hiszen nemsokára érkezik a költöztetőcég, így egészen mással lesz elfoglalva. Pedig nagyon szívesen foglalná el magát újra és újra Irinával. Hogy végre megérinthette a lányt, az majdhogynem felért azzal, mintha beletemetkezhetett volna. Csókolni őt, megérinteni, simogatni sokkal több volt, mint amit ma reggelre remélt. És eszméletlenül jó volt, olyannyira, hogy elég csak visszagondolnia rá, és máris elönti az agyát a köd.
Ha nem aggódna, hogy Irinának túl gyors a tempó, estére áthívná magához, de úgy érzi, ez most még túl korai lenne. Irina ugyan az előbb a szobájában elengedte magát, és azóta sem érezni benne azt a görcsös távolságtartást, de azért nem árt az óvatosság. Endre úgy véli, jobb, ha egyelőre beéri annyival, hogy Irina végre nem érzi magát zavarban, hogy nem feszült, hogy visszatért az a kedvesen incselkedős énje, amivel annak idején az ujja köré csavarta. Endre szerint Irinának fogalma sincs arról, hogy mennyire bámulatos, amikor engedi magát igazán látni.
– Mindenkire mindig ilyen intenzíven figyelsz? – kérdi Irina elmélázva.
– Mi értelme van bármilyen beszélgetésnek, ha nem figyelsz a másikra? – mosolyodik el Endre. – De azért elárulom, rád különösen figyeltem.
Nem tudja megállni, apró puszit lehel a lány füle alá, és amikor érzi, hogy Irina megint megremeg, egy pillanatra a nyelvével is megsimogatja az érzékeny bőrt.
– Nem csinálhatsz velem ilyeneket, ha most biztosan nem folytathatjuk – motyogja Irina párás hangon. Endre imádja, hogy a vágy ennyire érzékire mélyíti a hangját.
– Szóval szeretnéd folytatni?
– Tudod, hogy szeretném.
– Átjössz hozzám ma este? – kérdi Endre félredobva az óvatosságot. Talán alábecsülte Irinát, talán a lány az imént félresöpört minden gátlást és félelmet. Bárcsak így lenne! Endre majd’ megvész azért, hogy végre korlátok nélkül tényleg együtt lehessenek.
– Nem leszel nagyon fáradt?
– Mitől? – kérdi Endre, mert képzeletben már régen az esténél jár. Arra gondol, mi mindent tenne a lánnyal. Hogy hányszor juttatná el az orgazmusig. Irina teste csodásan érzékeny, annak idején minden apró csókra és érintésre hevesen reagált, és Endre nagyon kíváncsi rá, hogy most is így lesz-e majd. Az előbbiekből kiindulva igen.
– Hát, egész nap pakolni fogsz, nem?
– De – komorodik el Endre, ráadásul, ha Irina este átjön, akkor igyekeznie kell. Azt szeretné, ha a lánynak nem kellene dobozokat kerülgetnie, ha otthonosan érezné magát nála. Igazából izgul is emiatt, fontosnak érzi, hogy Irinának tetszenek a bútorai, mert előbb-utóbb a lány átköltözik majd hozzá, és ami most még csak az övé, az a lányé is lesz. Persze bármit kész lecserélni, ha Irinának nem tetszik, de ha minden tetszene neki, az sokkal jobb lenne – később ezt is használhatná bizonyítéknak ahhoz, hogy nagyon is összeillenek, mert Endre nem áltatja magát, szükség lesz arra, hogy minden létező eszközzel bizonyítson.
– Ha szeretnéd, szívesen segítek – ajánlja fel Irina. Endre lepillant rá, és nagyot dobban a szíve a lány ajkára kunkorodó huncut mosoly láttán. Irina szeretné, ha nem lenne fáradt estére.
– Köszönöm, de megoldom egyedül – rázza meg a fejét Endre.
– Biztos? Tényleg szívesen segítenék, és Lilla mellett megtanultam hatékonyan rendet rakni, szóval…
– Irina – szakítja félbe Endre gyengéden –, egyrészt nem ártana, ha pihentetnéd a lábad, másrészt, ha a közelemben lennél, mindenre tudnék figyelni, csak a pakolásra nem. Képzeld csak el, az evőeszközök, mondjuk, kikötnének a fürdőszobában, a ruháimat a konyhaszekrényekbe pakolnám, a könyveimet a ruhásszekrényekbe, és akkor azt inkább végig sem gondolom, mit tennék a könyvespolcokra…
Irina édesen felnevet. Endrét a bambuszból készült szélcsengők mély hangjára emlékezteti a nevetése.
– Rendben, akkor egész nap fekszem majd az ágyamban, és a füzetem felett ábrándozva rád gondolok.
Endre nagyot nyel.
– Van új füzeted?
– Igen.
– Basszus… – motyogja Endre, és nagyon igyekszik nem elképzelni, amint Irina rá gondolva papírra veti az erotikus fantáziáit. – Jobb, ha most lemegyünk – embereli meg magát.
– Oké – mondja Irina ártatlanul és bájosan.
Endre nagyon szeretné őt megcsókolni, de ha megtenné, hamarabb indulna vissza a lány szobájába, mint a lépcső felé.
– Jó, akkor… igen, szóval lemegyünk.
Endre komplett idiótának érzi magát, de a jelen most akkor sem igazán képes hozzá utat találni. Sokkal inkább látja maga előtt, ahogy Irina ír, majd a szavak leszöknek a papírról, át a valóságba, és Irina behunyt szemmel pont úgy ér magához, ahogyan akkor tette, amikor ő benyitott a szobájába.
– Endre?
– Tessék? – Ez a rekedtségtől maszatos hang tényleg az övé lenne?
– Nem megyünk le? – Irina képtelen visszafojtani a kuncogását.
– Élvezed, hogy az őrületbe kergetsz, igaz? – pillant rá Endre.
– Nem fordul elő velem mindennap, hogy egy olyan férfi figyelmét élvezzem, mint amilyen te vagy, és igen, bevallom, tényleg tetszik, hogy hatással vagyok rád – feleli Irina őszinteségtől túlcsorduló hangon, ahogy azonban a végére ér, összevonja a szemöldökét. – Túl sok vagyok? Én… én nem szoktam hozzá a flörtöléshez, és… jaj, talán nem is kellene kimondanom mindent, ami megfordul a fejemben, igaz? Ne haragudj, nem akartam, hogy miattam kényelmetlenül érezd magad. Nem tudom, hogy kell ezt jól csinálni, sose voltam még senkinek a titkos szeretője…
Irina olyan gyorsan beszél, hogy Endrének esélye sincs közbeszólni, ráadásul elbűvöli, hogy közben édes rózsaszín borul az arcára. De azért levegőre még a lánynak is szüksége van, és Endre meg is ragadja az alkalmat, de mivel nem tudja, mit mondjon, mert jelen pillanatban elég behatároltak a gondolatai, inkább Irina szájára szorítja a száját. Nem csókolja finoman a lányt, ezúttal nem. Vad és kiéhezett csók, tele nyers vággyal. Ígéret ez az estére.
Endre hirtelen húzódik el, és élvezi, hogy Irina úgy néz fel rá, mintha azt se tudná, hol van.
– Imádni való vagy, és megőrjítesz, de hidd el, engem ez egy szemernyit sem zavar.
– Tényleg? – kérdi reménykedőn a lány.
– Megnyugtat a tudat, hogy este az enyém leszel – mondja Endre szándékosan elmélyített hangon. – És, Irina, én is az őrületbe foglak kergetni. Többször is.
– Szóval kamatostól visszakapom? – mosolyodik el bátortalanul és szemérmesen a lány.
– Minden incselkedő szavadat – bólint Endre komolyan.
– Rendben – súgja Irina.
Endre bólint, aztán elszakítja a tekintetét a lányról, de alig pár lépés után, közvetlenül a lépcső előtt megint megtorpan.
– Mielőtt elfelejteném: semmit sem csinálsz rosszul.
– Akkor jó – leheli Irina megkönnyebbülten. – Tudod, nekem ez tényleg nagyon új.
– Csak legyél önmagad.
Irina ajkán halvány mosoly dereng fel, a tekintete elrévedezik – mintha eszébe jutna valami, és Endre úgy sejti, az előbbi szavaival sikerült olyasmit mondania, amit valaha Irina is mondhatott már másnak.
– Igen, az mindig beválik – mondja végül a lány meleg mosollyal.
Endre nagy levegőt vesz, és mielőtt megint elveszítené a fejét, ezúttal határozott elszántsággal elindul lefelé a lépcsőn. Mintha minden egyes tompa dobbanás türelmetlenül súgná: este, este, este.
Endrének fogalma sincs, hogy fogja addig kibírni.
– Lemaradtam valamiről? – tépi szét a szenvedély vörösével árnyalt gondolatokat Lilla visszafojtott nevetéstől rezdülő hangja. – Vagy ez most nem a küszöbön átemelős mutatvány?
Endre megáll a konyhában (észre se vette, hogy már leértek), majd finoman az egyik székre engedi Irinát.
– Tegnap Irina belelépett egy cserépdarabba, és megvágta a talpát – feleli közben, bár csodálja, hogy képes a szavakat úgy egymás mellé rakosgatni, hogy abból végül egy értelmes mondat jöjjön ki.
– De ugye nem komoly a vágás? – pillant Lilla aggódón a nővérére.
– Nem, csak Endre túlságosan aggódik.
Endre szeretné azt mondani, hogy ha Irináról van szó, akkor talán tényleg túlzásba viszi az aggódást, mert a lány nagyon fontos neki, de attól fél, ezzel túl messzire menne. Egyrészt zavarba hozná Irinát, másrészt a lány ilyen jellegű vallomásokra még aligha áll készen.
– Nos, ezúttal legalább nem én voltam béna – vigyorodik el Lilla. – Így viszont egy darabig nem mehetsz úszni.
– Jársz úszni? – csillan fel Endre szeme, és elfelejt leülni, pedig már kihúzta magának a széket.
– Irina imádja a vizet – feleli Lilla, miközben egy szalvétával kipárnázott háncskosárban kenyeret tesz az asztalra. – Minden héten legalább háromszor megy a közeli suli uszodájába. Szerintem azt se bánná, ha egész nap víz alatt lehetne.
– Azt nem igazán bírnám levegővel – mosolyodik el Irina. – Vízi hulla pedig nem szívesen lennék.
– Kedves nővérem, örömmel látom, hogy a morbid humoromból végre rád is ragadt valamennyi – vigyorog Lilla, ahogy leül az asztalhoz, aztán Endrére néz, és a férfi a legkevésbé sem érti, hogy miért ül ki a tekintetébe derültség. – Nem ülsz le?
Endre elneveti magát, aztán a fejét rázva leül.
– De, csak túlzottan elragadott a fantáziám.
Nem fejti ki bővebben, valószínűleg a két lány így is tudja, hogy mire gondolt.
– Mielőtt túlságosan beleélnéd magad – szólal meg Lilla kajánul –, Irinának egyrészes fürdőruhája van.
Igen, a lányok tényleg tudják.
– Mert úszni járok, nem magamat mutogatni – vágja rá Irina, de azért bájosan elpirul.
– Egyrészes fürdőruhában is megnéznélek – jelenti ki Endre, és csak gondolatban teszi hozzá, hogy anélkül is.
Irina felé les, és ahogy még mélyebb rózsaszínre festi a bőrét a pír, Endre úgy érzi, hogy az előbb hallotta a ki sem mondott szavakat.
– Mikor kell legközelebb elutaznod? – kérdi hirtelen a lány, egyértelműen azért, hogy elterelje magáról a témát.
Endre elkapja Lilla figyelmeztető szemvillanását, így picit megkozmetikázza az igazságot.
– Egy darabig nem vállaltam új megbízást, szeretném élvezni az új otthonomat, és az elmúlt hónapokban annyit melóztam, hogy most rám fér egy kis szünet.
Örömmel látja, hogy Irina nem néz rá gyanakodva, csak bólint, és az asztal felé fordul. Endre hálásan pillant Lillára, aki válaszul biccent egy egészen aprót.
A férfi megvárja, hogy a két lány szedjen magának, csak aztán lapátol néhány tükörtojást és sült szalonnát a tányérjára. Szed mellé a már felvágott zöldségekből is, aztán vesz a kenyérből, és jóízűen hozzá is lát a bőséges reggelihez.
– Régóta érdekel – szólal meg Lilla evés közben –, hogy te mitől vagy különleges.
Endre figyelmét nem kerüli el, hogy Irina tekintetében is kíváncsiság csillan. Tíz évvel ezelőtt ez értelemszerűen nem került köztük szóba. Az ember nem indít azzal egy ismerkedést, hogy közli, kissé fura – kivéve persze, ha az a célja, hogy akivel megismerkedni szándékozik, őrültnek könyvelje el.
Ő egyébként sem beszél gyakran arról, hogy miben más, mert nagyon nehéz úgy megmagyarázni, hogy megértsék. Még a saját családjának, akik közül pedig szinte mindenkiben akad valami, amitől más, nehéz volt ezt jól kifejteni.
– Máshogyan érzékelem a világot.
– Ezt hogy érted? – faggatja Lilla felkönyökölve az asztalra.
Endre a legegyszerűbb verziót választja magyarázatul.
– Biztosan hallottátok már, hogy ha valakinek egy érzékszerve nem működik megfelelően, a többi kompenzál. Például, aki vak, annak élesebb a hallása, jobb a szaglása. Nekem mindegyik érzékszervem úgy működik, mintha kompenzálni akarna.
Igazából sokáig nem is tudta, hogy ettől különleges, mert számára természetes volt, ahogyan lát, hall, ahogyan a dolgokat érzékeli, ahogy az is, hogy ezeket képes irányítani, hogy meg tudja szűrni, mit érzékeljen és mit ne. Nem tudta, hogy megérintve egy ruhát, nem mindenki érzi az ujján a szövet leheletvékony szálait, hogy nem mindenki lát minden egyes kis cseppet egy reggeli harmattal csipkézett rózsán, hogy az égen szárnyaló galambok szárnycsapásainak hangja nem mindenkihez jut el.
Igazából ennek köszönheti, hogy olyan jó abban, amit csinál – nem véletlen, hogy ennél a munkakörnél kötött ki.
– Ez nagyon király – közli Lilla őszinte csodálattal. – Jobb, mint az enyém.
– A tiéd mi?
Endre csak egy kicsit érzi szokatlannak és furcsának, hogy így a reggeli felett erről beszélgetnek. A családjában mindez annyira természetes, hogy ritkán kerül szóba, olyanokkal, akikben szintén akad valami más, nem sokat találkozott – bár jobban belegondolva ráébred, hogy talán ahogy Irinával nem beszéltek erről, mert ez tényleg olyasmi, amit az ember nem hoz csak úgy szóba, másokkal is történhetett ugyanígy. Ki tudja, hány különleges emberrel találkozott már anélkül, hogy ennek tudatában lett volna? És hát egyébként is: ki mondja meg, hogy mi az, ami különleges? Valójában talán mindenkiben akad valami, ami más. Például ismert egy lányt, aki pusztán egy mosollyal felderített csalódott gyerekeket vagy épp kibékített civakodó házaspárokat. Ez is különleges, de a legtöbbeknek eszébe sem jutna ezt így nézni.
– Kísért a múlt – közli Lilla kissé horrorosra véve a figurát, aztán viszont elvigyorodik. – Látok dolgokat, amelyek megtörténtek. Ha valahol valaki valami fontosat, lényegeset élt át, az olyan, mintha lenyomatot hagyna, és én ezt látom. Gondolhatod, elég hamar megesett a szexuális felvilágosításom – fintorodik el, de rögtön fel is derül az arca. – Ezért kellett mindenképpen olyan lakásba költöznünk, ahol előttünk még nem laktak. Itt nem láttam semmit, szóval ez tökéletes választás volt.
– Azt hittem, az erkélyed miatt tökéletes – szúrja közbe gyengéd csipkelődéssel Irina.
– Amiatt is – vágja rá Lilla, majd Endre értetlen pillantását látva hozzáteszi: – Dohányzom, és így esténként lefekvés előtt nem kell lejönnöm, hogy rágyújthassak. Irina utálná, ha cigiszagú lenne az egész lakás, szóval bent sosem gyújtok rá.
Endre bólint, aztán Irina felé fordul.
– És te?
Endre ezt már megpróbálta Vandából kicsikarni, de az unokahúga közölte, hogy ha majd Irina akarja, akkor elmondja.
– Én nem dohányzom – mosolyodik el a lány, de rögtön folytatja is: – A kövek. Valahogy… érzem őket, hogy mire jók, hogy miben segítenek, és néha megérzem azt is, hogy kinek milyen kőre van szüksége.
– Akkor innen az ékszerkészítési szenvedély.
– Igen.
Endre örül, hogy ezt is megtudta a lányról. Mivel Irina nem visel túl sok ékszert, kíváncsi volt rá, honnan jöhetett az ötlet, hogy ezzel foglalkozzon.
Endre örömmel kérdezne még, de megszólal a mobilja.
– Azt hiszem, a költöztetőcég lesz, korán ígérték magukat – mondja, miközben előhúzza a mobilt. Valóban ők hívják, úgyhogy bármilyen szívesen maradna, kénytelen asztalt bontani. – Mennem kell, de köszönöm a reggelit.
– Nincs mit. Nem kell segítség a pakoláshoz? – kérdi Lilla izgatottan kihúzva magát. – Kiváló lakberendező vagyok, tényleg, remek ízlésem van – bizonygatja lelkesen.
– Köszönöm, de már tudom, mit hova akarok tenni – hárítja el Endre tapintatosan az ajánlatot.
– Mégis milyen férfi vagy te? – hördül fel Lilla.
Endre elvigyorodik, de amikor válaszol, nem Lilla, hanem Irina felé fordul.
– Olyan, aki tudja, mit akar.
Reméli, hogy a lány ezúttal is meghallja, amit csak gondolatban tesz hozzá.
Este várlak.

A szivárvány lábánál – 8. fejezet (II.)” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Jaj, egyem a kis szívét Endrének meg a kimondatlan gondolatainak. :-) (Ádám épp a kezemben alszik, szóval nem tudtam hangosan horkantani egy-egy megjegyzés olvasásakor, de azért fülig ért a szám. )

    Lilla tényleg aranyos partner Irina puhításában. És jó kaja a reggelijük, éhes lettem tőle.
    Ahogy a képességeikről beszéltek, az annyira jó volt. Tényleg nagyon tetszett. :-)

    Izgatottan várom a folytatást!
    Vica

    1. Ó, ez olyan édes kép, a kisfiad a karodban, és közben engem olvasol – azt hiszem, most cseppfolyósra olvadtam. :) Köszönöm. :)

      Örülök, hogy tetszettek Endre kimondatlan gondolatai. :)
      Lilla tényleg igyekszik, szeretné, ha a nővére boldog lenne. :) És amikor írtam, a reggelijüktől én is éhes lettem. :D (Pedig a szalonnáért nem rajongok, de a tükörtojást nagyon szeretem.)
      Nagyon örülök, hogy tetszett, ahogy a képességeikről beszélgettek. :) Kicsit féltem, hogy ez nem lesz igazán jó jelenet, hogy túl direkt, és Endre képessége később is szóba kerülhetett volna, Lilláét pedig övezhette volna továbbra is homály, szóval majdnem el is vágtam a fejezetet ott, ahol jönnek le a lépcsőn, de Lilla nem bírt magával. :D

      Igyekszem a folytatással. :) Nagyon-nagyon köszönöm a soraidat! :)

  2. Hát ez hihetetlen cuki volt :) Endre és Irina annyira édes párocska <3
    Jót derültem, ahogy elképzeltem, hogy hárman reggelizés közben teljesen természetes módon arról csacsognak, kinek mi a különleges képessége. :D Mintha legalábbis arról beszélgetnének: "És te hogy iszod a kávét?" "Én tejjel és két kanál cukorral. És te?" :D Nagyon jópofa volt. ^^
    Örültem, hogy Lilla képessége is szóba került, mert már nagyon foglalkoztatott. Viszont szöget ütött a fejemben, hogy ezzel a képességgel anno nem figyelte ki Irinán a szüzességének elvesztését, mármint azt az egész napot, amit Endrével töltött? Bár az akkor és ott még talán nem számított múltnak, de később… szóval ez most gondolkodóba ejtett. Nagyon érdekes képesség, és kíváncsi leszek, milyen szerepe lesz ennek a későbbiekben, illetve mondanom sem kell, tűkön ülve várom már Lilla történetét is :)
    Várom a folytatást!

    1. Nagyon boldog vagyok, hogy így látod. :) Igazság szerint, amikor írom őket, megállás nélkül mosolygok, szerintem is édesek. :)
      Hát ez a hasonlat nagyon tetszik :) – és igen, valahogy így is képzeltem, mármint, hogy tényleg annyira természetesen beszélgetnek róla, mintha csak azt vitatnák meg, ki hogy szereti a kávét. :D
      Nagyon érdekes, amit felvetettél – azt hiszem, Lilla azért nem tudta kifigyelni azt a napot, amit Irina Endrével töltött, mert bár fontos pillanatok voltak, de az igazán nagyon fontos pillanat egy szállodai szobában esett meg, és mivel ott Lilla sosem járt, így nem is láthatta. Az összes többi helyen meg, ahol Irina és Endre megfordult, ha járt is Lilla, és ha volt is olyan pillanat, ami akár Irina, akár Endre számára nagyon jelentőségteljes volt, az összemosódott sok másikkal, mármint sok másik ember fontos pillanatával, így Lilla nem vette észre. Legalábbis most hirtelen ezt a magyarázatot tudom elképzelni. :)
      Örülök, hogy érdekesnek találod ezt a képességet – igazából sok szerepet nem szánok neki, ha Lilla története olyan lesz, amilyennek most gondolom, akkor csak annyira fog számítani, hogy ez a képesség indítja el azon az úton, ami a története lesz, de az a bizonyos esemény, ami a képességéhez kapcsolódik, elvileg csak a kezdőlökést adja majd meg. Hű, attól tartok, ez most nagyon homályos lett, de ha eljutunk odáig, érthetővé válik majd. ;) Nagyon boldog vagyok, hogy Lilla történetét is várod. :)
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál! :)

      1. Ahaaa, így már értem! Arról az aprócska tényről elbambultam, hogy Lilla adott helyeken látja a múltbéli dolgokat – kicsit félreértettem, azt hittem, magukon az embereken látja, de így már teljesen érthető. :) Köszönöm szépen a magyarázatot!

      2. Nem biztos, hogy te bambultál el, lehet, hogy én nem hangsúlyoztam eléggé. :) Mindenesetre örülök, hogy így már érthető – és persze, ha eljutunk odáig, erről majd bővebben is lesz szó Lilla történetében. :)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s