Nefelejcs – 16. fejezet

Nefelejcs maga elé tartja mindkét kezét, és kritikus tekintettel a körmeit vizsgálja.
Győzelem!
Nem maszatolta el a lakkot, szép egyenletesen száradt meg. Már nem számolja, hányadik próbálkozása is volt ez, de végre elégedett az eredménnyel. Talán azért, mert ez az áttetsző lakk – vagyis körömerősítő, legalábbis ez áll az üvegcsén – természetes. Nem úgy, mint a babakék, amivel először próbálkozott, de hát annak olyan kedves, barátságos színe volt, viszont ahogy meglátta a körmein, úgy érezte, hazudik. Ugyanígy volt a bézsszínűvel, a gyöngyházfényűvel és még három másik fantázianévvel ellátott lakkal is. Egyik sem illett hozzá, szóval mindet le is mosta, amint megszáradtak. A lemosónak mandulás illata van (bár, hogy mitől mandulás ez az illat, Nefelejcs számára nem világos, ő inkább orrfacsarónak érzi), ami mostanra az egész szobát körbelengi. Szellőztetni kellene.
Felsóhajt, és a térdére támasztja a könyökét, az állát pedig a tenyerébe ejti. A tévé felé téved a tekintete. A Grace klinika orvosai épp szívműtétet hajtanak végre. Nefelejcsnek fogalma sincs, hány részt nézett már meg, de mivel az olvasás nem kötötte le, a filmek közül nem tudott választani, jó ötletnek tűnt elindítani egy olyan sorozatot, aminek tengernyi évada pihen a gépén. Kizárt dolog, hogy Hilda ott tartotta volna helyfoglalónak, ha nem szereti, szóval jó kísérletnek indult, hogy kiderítse, mit is szeret Hilda. Vagyis ő – ez még mindig elég bonyolult és rendezetlen benne.
Tegnap éjszaka kezdte nézni, amikor nem tudott elaludni. Az ágyneműjén érezte még Richárd illatát, a lakás tele volt a férfi jelenlétével, és Nefelejcs szíve úgy sajgott a hiánytól, hogy pillanatokra mintha dobogni is elfelejtett volna. A mobiltelefon néma kísértésként az éjjeliszekrényen pihent. Richárd azt mondta, felhívhatja, de Nefelejcs erős akart lenni. Pedig jó lett volna beszélgetni a férfival, mindegy, miről, akár még az időjárásról is, megkérdezni, hogy havazik-e Hanga-bokorban is, hogy ott is álmoktól kásás-e a levegő illata, vagy csak hallgatni Richárd levegővételeit és nem is mondani semmit. Annyira erős volt a vágy, hogy érezze maga mellett a férfit, hogy fogta a telefont, és elzárta az íróasztala egyik fiókjába, aztán pedig elindította a sorozatot – így már csak minden második percben kapta magát azon, hogy az íróasztalfiókra mered.
Nefelejcs elkapja a tekintetét a fiókról. Vajon ezúttal hány percen keresztül bámulta üveges tekintettel? Legutóbb öt perc telt el anélkül, hogy észrevette volna – tudja, mert vissza kellett tekerni a sorozatot oda, ahol még figyelte, mi történt.
Nagyot sóhajt, feltápászkodik az ágyról, és az erkélyajtóhoz lép. Elhúzza a függönyt, és nem törődve azzal, hogy mezítláb, rövid ujjú pólóban és egy falatnyi rövidnadrágban van (hálóing helyett inkább ezt választotta alvós ruhának), kitárja az erkélyajtót. Borzongatóan hideg levegő ömlik a szobába, elmossa az ál-mandulaillatú lemosó fanyarságát.
Megint havazik. Lusta, nagy pelyhek hullnak alá, és mesebelien csillognak a város lámpáinak fényében. Szívet fájdítóan gyönyörű.
Nefelejcs kilép az erkélyre. A szél befújta a havat, élesen szurkálják a bőrét a megfagyott kristályok. Dideregve a korláthoz áll, és a tekintetét az éjszakába dobja. Az autók hangját eltompítja a hó, minden olyan visszhangos, mintha csak álom lenne, még a törékeny, gyengéden sziporkázó fények is.
Milyen furcsa a világ. Itt áll egy város közepén, körülötte életek százai, emberek az utcán, az autókban, az ablakokból világosság surran az éjszakába, beszélgetés- és nevetésfoszlányok szűrődnek el hozzá elveszett fakósággal, és látja az életet. Látja lüktetni, lélegezni, itt, körülötte, mindenhol.
És úgy érzi, ő kívül rekedt. Magányos és távoli. Mintha csak megfigyelő lenne. Richárd mellett soha nem érezte ezt. Mellette, vele, része volt az életnek. Most csak egy idegen. Ő a túl gyorsan zuhanó, színtelen esőcsepp a lusta és szikrázó hópelyhek között.
Nefelejcs felnéz az égre. Annyira szép. A világ, az élet. És a fene egye meg, nem baj, ha esőcsepp! Bár a torka szorít és a szeme is csíp kicsit, mégis inkább nevetni kezd. Nevet saját magán és azon, hogy az élet néha mennyire elfuserált.
De amikor az élet elfuserált, és ez érdekli annyira, hogy sírni akarjon miatta, akkor az azt jelenti, hogy igenis van miért küzdenie, és ezért hálás lehet. Hálás, amiért Richárd kihúzta a tóból, hálás azért, hogy megismerhette őt, hálás az éjszakáért, amit egymás karjában töltöttek, és hálás azért, hogy egyáltalán él.
Nem adhatja most fel, nem zuhanhat össze, és elég a keserű gondolatokból. Richárd nem azért ment el, mert el akarta hagyni, hanem azért, hogy emlékezhessen, ezáltal pedig megtalálhassa önmagát. És meg kell találnia önmagát.
Halkan kiszűrődő kopogás zavarja meg, összerezzen, és csak most veszi észre, hogy libabőrt csókolt a testére a tél.
Basszuskulcs, tiszta őrült! Hány perce állhat már itt?
Visszalép a lakásba, és kapkodva bezárja az erkélyajtót, majd behúzza a függönyt is.
Valaki újra kopog.
– Pillanat! – kiáltja Nefelejcs, bár nem is annyira titkon reménykedik benne, hogy aki az ajtaja előtt áll, nem hallja meg. Bárki is az, jobb lenne, ha elmenne, neki ma már nincs ereje még egy „katasztrófaturistára”.
Egész nap ez ment. Csak jöttek-mentek az emberek – a kollégái –, és ő úgy érezte magát, mintha valami látványosság lenne. Próbált udvarias és kedves lenni mindenkivel, de ettől meg mindenki úgy nézett rá, mintha földönkívüli lenne. Nagyon kényelmetlen volt az egész, pedig igyekezett a legjobbat kihozni belőle, például többet megtudni magáról, de igazából úgy érezte, mindenki gátlástalanul a képébe hazudik. Az alapján, amit mondtak róla, vagy igen erősen személyiségzavaros, vagy valójában senki nem tud róla semmit.
Nefelejcs gyorsan magára rángat egy melegítőt, megállítja a sorozatot, aztán ajtót nyit. A küszöbe előtt az a szőke lány toporog, akivel tegnapelőtt összefutottak. Evelinnek hívják, a pasija pedig Leó – Nefelejcs megkérdezte Lizit és Kornélt tegnap, amikor délelőtt körbevezették a színházban, mert kíváncsi volt, hogy mi a neve annak a két embernek, akik elvileg tényleg kedvelik őt. Aztán azt is megkérdezte, hogy szerintük Evelin és Leó tényleg kedvelik-e. Mindketten azt felelték, hogy igen, ami elég furcsa volt, szóval Nefelejcs nem állta meg, hogy vissza ne kérdezzen, mire Lizi megadta magát, és beismerte, hogy Evelin igazából mindenkivel kedves és barátságos, Kornél pedig elmondta, hogy Leóval folyton marják egymást, szerinte néha már bántóan őszintén, de úgy véli, hogy ennek ellenére – vagy talán pont ezért – Leó a maga módján tényleg kedveli.
– Szia! – köszön Nefelejcs visszafogottan.
– Szia! – mosolyog Evelin vidáman. – Hoztam neked sütit, most sütöttem. Gondoltam, jólesne, de nem akarlak zavarni, csak…
– Nem, nem zavarsz – viszonozza a mosolyt Nefelejcs, és átveszi a felé nyújtott tányért. – Imádom a sütit, és ez különösen jól néz ki. Kedves vagy, köszönöm. Bejössz? Mármint nem kell, vagy ilyesmi, megértem, ha Leó vár.
– Nem, vagyis persze, de meglesz egy kicsit nélkülem. Befogtam konyhát takarítani – teszi hozzá cinkos tekintettel.
– Leót? – szökik a magasba Nefelejcs szemöldöke. Csak egyszer látta a férfit, de nem tudja elképzelni, hogy konyhát takarít. Nagyon szeretheti Evelint, ha ezt megteszi a kedvéért.
– Hát, minek utána… – Evelin mélyen elpirul – ööö… szóval, nem hagyott sütni…
Nefelejcs elneveti magát.
– Ez esetben kész csoda, hogy nem égett oda a süti.
Evelin szégyenlősen elvigyorodik, és vállat von.
Nefelejcs hátrébb húzódik az ajtóból, hogy beengedje a lányt, aztán letelepszenek a fotelekben.
– Szép a lakásod – jegyzi meg Evelin.
– Köszönöm – mosolyodik el Nefelejcs, és büszkeség dagadozik a mellkasában. A lakása ugyan nem az ő érdeme, hanem Hildáé, de hát végül is ő Hilda. – Ezek szerint még nem jártál nálam.
– Nem.
Nefelejcs erre nem tud mit mondani. Sejtette, hogy Evelinnel nem igazán barátok, úgyhogy nem állíthatja, hogy meglepődött. Igazából a legtöbben, akik ma benéztek hozzá, mind érdeklődve szemlélték a lakást, kivéve néhány férfit. Velük feltehetően lefeküdt, és ez nagyon zavarba ejtő. Senki nem utalt rá, de mégis érezte, hogy kik azok, akik már megfordultak az ágyában. Akadtak páran. Nehéz elképzelni, hogy mindazt, ami Richárddal történt, másokkal is megtette. Hogy mások is csókolták, érintették úgy. Nefelejcsként ezt egyszerűen nem érzi helyénvalónak. Lefeküdni valakivel intim dolog, nem érti, hogy adhatta magát oda ennyi mindenkinek.
– Ugye nem baj, ha rögtön megkóstolom? – kérdi, egyrészt, hogy elterelje a gondolatait, másrészt, mert ma még nem nagyon evett, de ezt nem akarja elárulni. Tegnap elfogyott, amit Richárddal rendeltek, ő pedig nem nagyon tudja, hogy működik az ilyesmi, így nem kockáztatott. A hűtőjéből már kidobált mindent, ami szag alapján rossz volt, a kenyér is megpenészedett, a szekrényben pedig csak néhány csomag tésztát és pár konzervet talált. Persze elmehetett volna bevásárolni, mert Richárd a telefon mellett pénzt is hagyott nála, de az az igazság, hogy egyedül nem szívesen mozdul ki, mert elég elveszettnek érzi magát. Szóval végül konzervkukoricát evett néhány darab zöldséggolyóval, amit a fagyóban talált. Félt, hogy elbaltázza a sütést, de a mozdulatok természetesen jöttek – nem mintha néhány félkész zöldséggolyót olyan nagy kaland lenne olajban kisütni, de azért ő büszke magára. Végül is egyedül volt, és feltalálta magát, ez is valami.
– Dehogy, azért hoztam – legyint Evelin.
Nefelejcs beleharap a sütibe, és behunyja a szemét, ahogy szétomlik a nyelvén.
– Egek, ez isteni – motyogja rágás közben. Nem valami udvarias, de ez a süti tényleg elképesztően finom. A tészta lágy és puha, a vaníliás és epres krém rajta pedig mennyei. Evelin egy zseni.
– Köszönöm – pirul el a lány.
– Nincs mit, ez tényleg fantasztikus, megtaníthatnál rá – mondja Nefelejcs, mielőtt újabbat harapna. Reméli, hogy nem tűnik tolakodónak. Félve les Evelinre, de a lány felcsillanó tekintettel néz rá.
– Szeretsz sütni?
– Azt hiszem – feleli Nefelejcs félszegen vállat vonva. – A böngészőmben jó pár receptet elmentettem, bár azok alapján főzni jobban szeretek. Viszont mióta nem emlékszem, biztosan rajongok a sütikért, és ez… ilyet nagyon jó lenne, ha én is tudnék.
Evelin elmosolyodik. Nagyon kedves és őszinte mosolya van.
– Örömmel megtanítanálak.
– Tényleg?
– Igen.
Nefelejcs megtörli a száját a kézfejével, és leteszi az asztalra a tányért. Maradt még rajta süti, de nem akar telhetetlennek tűnni.
– Bocsánat, téged meg se kínáltalak.
– Ó, én ilyenkor még nem tudok belőle enni, míg sütök, mindent megkóstolok és minden tálat alaposan kinyalok, szóval tele vagyok.
Nefelejcs bólint, úgy képzeli, ha ő sütne, pontosan ugyanezt tenné.
– Azt hiszem, pocsék vendéglátó vagyok – fintorodik el Nefelejcs. – Legfeljebb vízzel tudlak megkínálni, kivéve, ha szereted a pezsgőt vagy a bort, mindkettő van.
– Nem, köszönöm, nem nagyon szoktam inni.
– És én? – merül fel Nefelejcsben. Amennyi alkoholt talált a szekrényben és a hűtőben, akár alkoholista is lehet. Bár akkor talán az elmúlt napokban lettek volna elvonási tünetei, szóval az is lehet, hogy ajándékba kapta ezt a sok italt.
– Amennyire én tudom, pezsgőpárti vagy, de részegen még sose láttalak.
– Ez nagy megkönnyebbülés – mosolyodik el Nefelejcs.
– Zavar, ha arról kérdezek, ami veled történt? – kérdi félénken Evelin. – Bocsánat, csak ha velem történne ilyesmi, én biztos nem akarnám, hogy mindenki ezzel nyúzzon, és Lizi mesélte, hogy voltatok bent tegnap és mindenki nyaggatott, szóval…
– Nem, nem zavar – vágja el a szabadkozást Nefelejcs. Úgy érzi, Evelinnek szívesen válaszol, van a lány nyílt és puhazöld tekintetében valami, ami bizalmat ébreszt benne.
– Oké, akkor először is, hogy szólíthatlak: Hildának vagy Nefelejcsnek? Bocsánat, ezt is Lizi mesélte, de ne haragudj rá emiatt, igazából egyáltalán nem pletykás, csak családon belül…
– Rokonok vagytok?
– Ez bonyolult, de lényegében igen. A nővérem Kornél unokatestvérével van együtt, a húgom pedig Lizi féltestvérének a féltestvérével.
Nefelejcs értetlenül pislog.
– Igen, tudom – mosolyodik el Evelin. – Kész őrület, de ez egy ilyen család.
– Nagy a rokonság?
– Igen, mondhatni kész brazil szappanopera, elveszett és megtalált testvérek, kusza kapcsolatok, mármint, például Lizi és Kornél is rokonok, nem vér szerint ugyan, de azért rokonok, és hát ehhez hasonlók – mosolyodik el a lány, és ez a mosoly színtisztán elárulja, hogy mennyire szereti, hogy sokan vannak.
– Kíváncsi vagyok, milyen lehet… hogy milyen érzés tartozni valahová – jegyzi meg Nefelejcs. Nem akarja, de a hangjában mégis szomorkás árnyak lapulnak meg, de mielőtt megadná magát a felé kúszó lehangoltságnak, megrázza a fejét. – Jelenleg a Nefelejcsre jobban hallgatok, a Hilda nagyon idegen nekem – feleli Evelin kérdésére.
Evelin gyengéd, megértő tekintettel néz rá, és Nefelejcs tudja, hogy ez az előbbi kijelentésének szól, bárki mástól zokon venné és szánakozónak érezné, de Evelinnél nem, nála ez tényleg őszinte.
– Igazából szerintem sose illett hozzád a Hilda – jelenti ki Evelin, és Nefelejcs örül, hogy nem erőlteti, hogy a családról, illetve annak hiányáról csevegjenek –, bár ezt rajtam kívül valószínűleg mindenki cáfolná, és remélem, ha majd emlékezni fogsz, nem haragszol meg rám ezért – teszi hozzá elpirulva.
Nefelejcs elvigyorodik, tetszik neki ez a lány. Ma ő az első, aki érzése szerint tényleg őszintén beszélget vele, és ezért máris tiszteli. Ráadásul nem úgy néz rá, mint valami érdekes látványosságra.
– Tudtad, hogy nem is ez az igazi nevem?
– Tényleg? – kerekedik el Evelin szeme.
– Tényleg, az igazi nevem Hanga Noémi.
– Noémi – ismétli meg elmélázva Evelin, és közben összehúzott szemmel néz rá, mintha azt próbálgatná, mennyire passzol hozzá ez a név. – Noémi, Noémi… nem, szerintem ez sem illik hozzád. Fura, de a Nefelejcs igen.
– Én is így érzem – vallja be Nefelejcs.
– Te nevezted el így magad?
– Nem, Richárd. – Ahogy kimondja a férfi nevét, picit megsajdul a szíve. Nem tehet róla, tényleg nagyon hiányzik neki Richárd.
– Ő az a vörös hajú férfi, aki csütörtök este veled volt?
– Igen.
– Nem bántás, de szerintem kicsit félelmetes férfi.
– Nem bántás, de én is ugyanezt gondolom Leóról.
Mindketten elnevetik magukat, és ez a nevetés mintha összekötné őket. Nefelejcs úgy érzi, hogy ebben a pillanatban barátra talált.
– Evelin, kérdezhetek valamit én is?
– Persze.
– Hogy lehet, hogy te kedvelsz engem?
Evelin melegen elmosolyodik.
– Amikor először találkoztunk, én épp Leóhoz jöttem, és tőled kértem útbaigazítást. Nem jártam még nála, ő pedig nem várt…
– Bátor ember vagy – veti közbe Nefelejcs, és komolyan is gondolja. Neki biztos nem lenne bátorsága beállítani Leóhoz hívatlanul.
– Igen, tényleg – nevet Evelin. – Szóval akkor váltottunk pár szót, és te figyelmeztettél, hogy vigyázzak Leóval, mert megbánthat. Tudod, Leó… ő nem igazán hitt a kapcsolatokban előttem, és hát te ezt nyilvánvalóan tudtad.
– Olyan volt, mint én, igaz?
Evelin félszegen, szinte már bocsánatkérően bólint.
– Kedves volt tőled, hogy óvni akartál. Persze te nem így állítottad be, de… akkor is kedves volt.
Kedves volt, ő, vagyis Hilda. Szóval tud kedves is lenni – ez jó hír.
– Köszönöm – mondja halkan Nefelejcs.
– Nincs mit.
Nefelejcs töprengve nézi Evelint, és egy gondolat szöget üt a fejébe. Leó olyan volt, mint ő, és kapcsolatok terén Richárd is olyan, mint ő, ami azt jelenti, hogy talán Richárd is megváltozhat.
– Evelin… öhm… ez talán bénán fog hangzani, de… szóval Leó szeret téged, igaz?
– Igen – pirul el a lány, és a szemében boldogság csillog.
– Akkor… lehetséges, hogy valaki, aki nem akar kapcsolatot, megváltozik? Végül is Leó megváltozott.
– Igen, lehetséges, de azért én nem vagyok nagy szakértő – vonja meg a vállát Evelin. – De szerintem bármennyire is ne akarjon valaki kapcsolatot, ha szerelmes lesz, ez már nem számít. Ha szerelmes lesz, igazán szerelmes, akkor a másikkal akar lenni.
Nefelejcs bólint, de már egészen máshol jár. Azon töpreng, hogy vajon Richárd gondol-e rá, hogy vajon neki is olyan nehéz-e nem felhívni őt, mint neki Richárdot. Hogy Richárdnak is annyit jelentett-e az együtt töltött éjszaka, mint amennyit a számára, hogy hiányzik-e most neki.
A csengő élesen felharsanó hangja szétzilálja Nefelejcs gondolatait.
– Bocsánat – pattan fel a fotelből, és az ajtóhoz siet.
Ahogy megpillantja Leó mogorva ábrázatát, úgy érzi, mintha leheletnyit összemenne.
– Helló! – köszön bátortalanul.
– Elraboltad a barátnőmet. – Nem kérdés, kijelentés, és egészen úgy hangzik, mintha egy morcos, sértődött óvodás panaszolná el, hogy elvették a plüssmackóját.
Nefelejcs csak nehezen tartja vissza a kuncogást.
– És most jöttél, hogy szőke herceg módjára kiszabadítsd a gonosz boszorkány karmai közül? – kérdi fanyarul.
Leó elvigyorodik.
– Ez már egészen hildás volt – közli, aztán nem várva arra, hogy beljebb invitálja, belép az előszobába. – Amúgy meg úgy nézek én ki, mint egy szőke herceg? – kérdi hátra pillantva rá.
– Nem – rázza meg a fejét Nefelejcs, és ezúttal már nem állja meg kuncogás nélkül. – Inkább egy szörnyetegre emlékeztetsz.
– Látod? Ezért bírlak – biccent már-már elismerően a férfi, aztán beljebb lép. – Azt mondtad, csak áthozod a sütit – morogja Evelinnek, ami Nefelejcs szerint nagyon édes. Bezárja az ajtót, és belép Leó után a szobába.
– Hiányoztam? – kérdi Evelin aranyos mosollyal.
– Mindig hiányzol, ha nem vagy velem – vágja rá Leó. Nefelejcs őszintén nem hitte volna, hogy ez a mogorva férfi képes ilyen fesztelen érzelemkinyilvánításra, főleg, ha közönség is akad.
Evelin elmosolyodik, és hívogatón int Leó felé. A férfi hozzálép, lehajolva puszit nyom a homlokára, aztán könnyedén az ölébe kapja, és Evelin halk sikkantásával mit sem törődve vele együtt ül le a fotelbe.
– Kérsz valamit? Pezsgőt vagy bort? Esetleg vizet? – kérdi Nefelejcs zavartan hintázva, összekulcsolt kézzel.
– Nocsak, Hilda zavarban, ez ám a látvány – jegyzi meg Leó.
– Nefelejcs – böki meg a hasát Evelin.
– Oké, akkor Nefelejcs – mosolyodik el Leó. – Milyen borod van?
– Nem értek hozzá, valami vörös.
– Akkor azt hiszem, a „nem értek hozzá, valami vörös” bor pont megteszi.
– Oké. Evelin, még mindig nem kérsz semmit?
– Egy pohár vizet elfogadok.
Nefelejcs izgatottan kalapáló szívvel lép a konyhába. Különös érzés, hogy nincs egyedül, hogy ez a két ember azért van vele, mert vele akar lenni. Nem azért jöttek, hogy megbámulják, nem azért, hogy szánakozzanak vagy kárörvendjenek, egyszerűen csak itt vannak, mert itt akarnak lenni.
Két órával később Nefelejcs hasa már fáj a rengeteg nevetéstől, és alig hiszi el, hogy se Evelin, se Leó nem igyekszik szabadulni tőle, sőt, mintha jól éreznék magukat. Ő is jól érzi magát. Élvezi, hogy társasága van, és őszintén nem érti, Hildaként miért nem igyekezett közel kerülni Evelinhez és Leóhoz. Mindketten kedvesek – már persze Leó úgy a maga különös és gúnyos módján, de Nefelejcs mégis úgy érzi, törődik vele. Talán csak azért, mert olyan régóta kollégák, talán más miatt, Leónál elég nehéz ezt eldönteni.
– A rendező gyötrődött – meséli Leó. – Nem hiszem, hogy te láttad volna, de minden erkélyjelenetnél majd’ szétrobbant. Szórakoztató volt. Aztán egyszer kifakadt, hogy Júlia egy ártatlan szűzlány, legalább egy egészen hangyányit nem tudnál-e elpirulni. Sosem fogom elfelejteni, ahogy ránéztél. Rezzenéstelen arccal, hidegen, pedig akkor gyakorlatilag még taknyos kezdő voltál. Közölted vele, hogy lehet, hogy Júlia szűz, de azért ártatlannak te nem neveznéd, mivel gyakorlatilag a srác nevét se tudja, máris smárol vele. Aztán megkérdezted tőle, miért nem szólt hamarabb, majd ott helyben, minden előzmény nélkül vérvörösre pirultál, aztán ártatlan tekintettel ránéztél, és csak annyit mondtál: „vagy ez túl sok lesz?” – Leó felnevet. – Ez még ma is szállóige.
Nefelejcs együtt nevet Evelinnel. Leó egyfolytában ilyen színházi történeteket elevenít fel, és Nefelejcs alig hiszi, hogy annyira szemtelen, ugyanakkor sokszor talpraesett tud lenni, mint amilyennek a férfi lefesti.
– Fogalmam sincs, mi lesz, ha nem jönnek vissza szerdáig az emlékeim – jegyzi meg Nefelejcs tétován. Kornél mondta, hogy szerdán lesz az új darabja olvasópróbája, de nem tudja, jelenlegi állapotában képes lenne-e színpadra állni. Az igazgató azt kérte, hétfőig gondolkodjon, és ha úgy dönt, kiveszi a darabból.
– A véredben van – mondja Leó. – A kezedben lesz a példány, és menni… – Leó szavait a dohányzóasztalra kitett mobil rezgése akasztja meg. A telefonért nyúl, és a füléhez emeli. – Igen? … Nem, Hildánál. – Leó Nefelejcsre pillant. – Kornél kérdezi, hogy beugorhatnak-e Lizivel. – Nefelejcs boldogan bólint. – Kint vannak a folyosón.
Nefelejcs felpattan, és szinte szökellve megy az ajtóhoz. Örül Lizinek és Kornélnak, péntek délelőtt is jól szórakozott velük. Kornélnak majdnem mindenhez volt valami vicces megjegyzése vagy története, Lizi pedig tüskés, szúrós megjegyzésekkel mindenkit elriasztott, aki faggatózni jött volna, szabályszerűen a védelmére kelt, és ezért Nefelejcs nagyon hálás. Ahogy azért is, hogy este, miután véget ért az előadás, és ő elszomorodott, mert semmit nem idézett fel benne, Lizi, mintha csak megérezte volna, megfogta a kezét, és azt mondta, ne erőltesse, majd megtörténik magától, ha itt van az ideje. Lizi fiatalabb nála pár évvel, de Nefelejcs akkor mégis úgy érezte, Lizi a bölcs felnőtt, ő pedig egy elveszett gyerek.
– Sziasztok! Gyertek beljebb!
Megvárja, míg mindketten kibújnak a cipőjükből és a kabátjukból, majd betereli őket a szobába.
– Nincs túl sok helyem, de nyugodtan üljetek az ágyra. Kértek valamit?
– Hoztunk sört – emeli meg a kezében tartott szatyrot Kornél, az üvegek összekoccannak benne.
– Én egy kávéért igazán hálás lennék, már ha nem túl nagy szemtelenség – mondja Lizi.
– Nem, dehogy. – Nefelejcs nem akad fent azon, hogy Lizi ilyen későn kávézna, igazából ő maga is azon gondolkodott, hogy inna egyet. – Szóval te is kávérajongó vagy?
– Nem, Lizi függő – öleli át a lányt Kornél vigyorogva.
– Megértelek – mosolyodik el Nefelejcs. – Amióta először ittam, odavagyok a kávé ízéért.
– Akkor ez közös bennünk – viszonozza a mosolyt Lizi.
Nefelejcs a konyhába lép, és közben hallgatja, ahogy Leó rákérdez, milyen volt az előadás, Kornél pedig mesélni kezd. Érezni a négyük közti összhangon, hogy sok időt töltenek együtt, és Nefelejcs boldog, hogy most őt is beengedték ebbe a körbe. Leó akár azt is mondhatta volna a telefonba, hogy mennek, de nem akarta egyedül hagyni, és az érzés, hogy tartozik valahová, édes melegséggel bomlik szét a lány szívében.
Szórakozottan, Kornél beszámolóját hallgatva teszi oda a kávét, aztán kivesz a szerkényből két poharat. Nem igazán figyel oda, mert épp nevet, és az egyik kicsúszik a kezéből, kapna utána, de későn.
Éles hanggal törik össze, szerteszét repülnek a szilánkok.
Ez a hang, ez…
Nefelejcs behunyja a szemét.
Érzi, ahogy a lábszárán jéghideg kúszik felfelé, zsibbasztó és szúró hideg.
Nem akar mást, csak hazamenni. Miért is jött ki a tóhoz?
– Nefelejcs, jól vagy? – kérdi Evelin aggódón.
Kinyitja a szemét. Szilánkok mindenütt. Csillognak, akár a hó vagy a jég.
Azt hitte, elájul majd, vagy talán hasogatni kezd a feje, de nem történik semmi ilyesmi.
Álomittas lassúsággal fordul Evelin felé. Mintha víz alól nézne, összemosott és zavaros a kép.
Pislog. Egyet, aztán még egyet.
Evelin. Talán az egyetlen ember az életében, aki csak a jót hajlandó benne látni, pedig azt bizony nagyítóval is nehéz megtalálni. De Evelin mindig kedves hozzá, mindig mosolyogva köszön, ha összefutnak, néha még azt is megkérdezi, jól van-e. Őszintén szokott neki válaszolni, és néha visszakérdez. Nem tudja, miért.
– Nefelejcs, megsérültél?
Kornél. Vad és szenvedélyes éjszaka volt, amit együtt töltöttek. Mindketten becsiccsentettek kicsit, és ő nagyon kívánta a szexet. Nem Kornélt, a szexet. De Kornél igazán csodálatos volt, figyelmes, törődő és kedves. Életében akkor először kezdett valami többre vágyni, akkor is, ha ezt nem szívesen ismerte be magának. Sosem töltött el több éjszakát a férfival, pedig vágyott rá. Vágyott arra, hogy a közelében legyen, hogy újra azt érezze, amit akkor érzett. Nyomult, túl rámenős volt, mert fogalma sincs, hogy kell normálisan igazi kapcsolatot építeni. Sosem volt lehetősége arra, hogy megtanulja, később pedig úgy érezte, nincs is szüksége igazi kapcsolatokra. Neki gyakorlatilag csak hazug kapcsolatai vannak.
– Nefelejcs?
Sok emberrel volt szemét, de a képzeletbeli listán, ahol azok szerepelnek, akikkel igazán nagyon undok volt, Lizi előkelő helyet foglalna el. Pedig a lány sosem ártott neki. Egyszerűen csak ott volt Kornél mellett, ő pedig irigy volt, és féltékeny. Nem Kornélra, igazság szerint sosem azért vonzódott Kornélhoz, mert olyan eszméletlenül jó pasinak tartja, hanem az érzésre, ami összeköti őket, és amit már akkor lehetett rajtuk látni, amikor nekik valószínűleg még fogalmuk sem volt róla. Nagyon gonosz volt, mikor azt állította, hogy Kornélnak nem fog kelleni.
A tekintete Leóra siklik. Ő az egyetlen, aki nem aggódón figyeli. Leó, akivel igazából mindig megértették egymást. Ahogy most a férfi szemébe néz, tudja, hogy ő az egyetlen, aki most is érti, akinek már leesett, mi történt.
Leó gúnyosan elmosolyodik, és felvonja az egyik szemöldökét. Annyira jellemző rá ez az apró, talán öntudatlan rezzenés.
– Azt hiszem, vége a partinak. Igazam van, Hilda?

Nefelejcs – 16. fejezet” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Szia Kia!

    Te jó ég! Elképesztő fejezetet hoztál! Azt sem tudom, mit mondjak. :D
    Az elején Nefelejcs olyan elveszett volt, sajnáltam is. Aztán megjött Evelin. Olyan aranyos volt, nekem valamiért Vanda jutott eszembe, ugyanilyen félszeg volt, mikor Jázminhoz ment. Aztán megjelent Leó. Hát, azon felnevettem, milyen kis morcos volt. :D Utánuk jött Lizi és Kornél. Itt úgy éreztem, hogy Nefelejcs egy családba került, ahol béke, boldogság, nyugalom várja. Szóval olyan megnyugtató volt. A pohár összetörése utáni részt nem értettem. Mármint, megértettem, hogy visszatértek az emlékei, de itt most konkrétan arra gondoltál, hogy Kornéllal volt, vagy ez az egész “szeretem a szexet” dolog kialakulásának a magyarázata. Nem tudom, lehet, hogy tök egyértelmű, csak én nem értem. :D De ma annyira le vagyok fáradva, 8 órám volt, 4 órán írtunk, szóval teljesen lefáradtam, és “mindjárt elalszok” érzésem volt egész nap. Szóval ne haragudj, hogy nem értem, és hogy ilyen össze-vissza írtam le a gondolataimat :D Nagyon örülök egyébként, hogy visszatértek végre Nefelejcs emlékei, viszont kíváncsian várom, mi lesz ebből. :D
    Remélem, hamar hozod a következő részt, izgatottan várom!
    Puszi: Eszti

  2. “Elraboltad a barátnőmet” – ez irtó cuki volt. :) Az utolsó mondat viszont, amit Leó mondott, valamiért olyan rossz érzést keltett bennem. Olyan örömmel olvastam, hogy így beilleszkedett, összejött a társaság, és ahogy most megtörtént az “ébredés”, és Leó azt mondta: “Igazam van, Hilda?” Elkezdtem rettegni, hogy mindaz, amit Nefelejcsként felépített, összeomlik, mert Hilda visszatért… Bár az eszméléssel járó belső gondolatok bizakodásra adnak okot. Jaj, NAGYON várom a folytatást!!!

  3. Szia Eszti!

    Nagyon szépen köszönöm. :)
    Tényleg, nekem ez a párhuzam eszembe se jutott, de Evelin tényleg emlékeztet itt Vandára. :) Örülök, hogy nevettél León. :) (Én is, amikor írtam :D)
    Nem, Hilda már Kornél előtt is több férfival volt együtt, szóval ez az egész nem Kornél miatt alakult így, ő csak egy “állomás” volt. Átolvasom majd, és megnézem, hogy tehetném egyértelműbbé. :)
    Sajnálom, hogy ilyen fárasztó napod volt, és megértem, hogy teljesen kidöglöttél, kitartást! :)
    Remélem, tetszeni fog, ahogyan alakulnak majd a dolgok, és azt is, hogy izgalmasnak találod majd. :)
    Igyekszem a következő résszel. :)
    Köszönöm szépen a soraidat! :)
    Puszi!
    Kia

  4. Szerintem is. ;) (Bár szerintem Leó mindig cuki – úgy a maga módján. :D) Azt a bizonyos rossz érzést megértem, igazából nem is alaptalan, mármint az, hogy Hilda “visszatért”, azért meg fog kavarni egy-két dolgot, de az tényleg igaz, hogy a gondolatai azért bizakodásra adnak okot. :)
    A folytatással igyekszem, boldoggá tesz, hogy várod, és nagyon-nagyon köszönöm a soraidat! :)

  5. Szia Kia :),

    huuu … ez nagyon “ütős” rész volt … Tudom, teljesen banális a szó rá, semmitmondó, de nagyon átjött az, amit éreztetni akartál, s megtette a hatását. Együtt döbbenten le én is Nefelejccsel, s nagyon várom a folytatást!
    Fantasztikus volt, nagyon élveztem, köszönöm!
    Ne haragudj a kurta kommentért, de mennem kell, s szó nélkül sem akartam hagyni, de … ez … brutál jó volt …
    Szép hétvégét Nek(t)ed(k) :)!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s