Szív-varázs – 8. fejezet (II.)

A félreértések elkerülése végett

– Köszönöm a fuvart – mondja Örs, amint leparkolnak Vivienék háza előtt. – Remélem, nem haragudtok, de magatokra hagylak titeket.
Erik szereti az öccsét, tényleg, igazán szereti, de nem, jelenleg a legkevésbé sem haragszik, amiért nem marad velük. Viv közelsége megőrjíti, az pedig még jobban, hogy a lány egyfolytában úgy vigyorog, mintha betépett volna. (Nem mintha Viv valaha is betépett volna, szerencsére sosem vonzották a drogok – a füves cigit egyszer kipróbálta, persze Erik felügyelete alatt, és nem állíthatni, hogy kicsattanó örömére, de Viv hajthatatlan volt, és ha már ki akarta próbálni, Erik úgy vélte, jobb, ha ő is vele van.) Erik nem tudja, mi ütött Vivbe, de nagyon szeretné kideríteni, és amíg Örs velük van, nem akar faggatózni.
– Jó szórakozást estére! – fordul hátra Erik.
Örs nem volt hajlandó előre ülni, közölte, hogy az nyilvánvalóan Vivien helye, és nem fogja tőle elvenni. Viv győzködte ugyan, de makacsság tekintetében Örsben méltó ellenfelére akadt, úgyhogy végül feladta.
– Mi lesz este? – kérdi Viv.
– Színházba megyek Lizivel – mosolyodik el Örs.
Szentivánéji álom?
– Igen – bólint Örs.
– Azt már mi is láttuk, szerintem tetszeni fog neked. És Kornél cuki benne.
Oké, vajon mennyire beteges, hogy ez a teljesen ártatlan megjegyzés Erik gyomrát mintha súlyos kövekkel pakolná tele? Most már minden létező férfira féltékeny lesz, akire csak Viv ránéz? Nem, kénytelen helyesbíteni, hiszen ebben a pillanatban Kornél még csak jelen sincs. A kénköves pokolba, ez borzalmas! Pedig sosem gondolta volna magáról, hogy féltékeny típus. Jó, Viv barátai ugyan idegesítették, de nem érzett olyasmit, amit akár a műhelyben, akár most, és ettől nemcsak szánalmasnak, de még idiótának is érzi magát. Egyrészt nincs joga ahhoz, hogy féltékeny legyen, és ha lenne is, ha Viv hozzá tartozna, akkor sem lenne értelme, hiszen Viv mindig nyílt és tisztességes. Ha szeret valakit, azt feltétel nélkül és őszintén teszi, és neki magának jobban fájna, ha fájdalmat okozna, mint annak, akinek igazából okozza. Nem tudja mással magyarázni a saját viselkedését, minthogy valójában azért féltékeny, mert Viv nem az övé.
Félig felfogja, hogy Vivien és Örs nevet valamin, de fogalma sincs, min. Viv egy picit a fejét is hátrahajtja, úgy kacag, és Erik imádja ezt. Halvány mosoly rebben az ajkára, ahogy a lányt nézi. Miért van, hogy Viv ennyire elbűvöli? Hogyan lehetséges, hogy a legapróbb mozdulata is képes megbabonázni?
És Erik most először arra gondol, hogy mi lenne, ha bevallaná Vivnek, hogy szerelmes belé. Amit Papa mondott, megrázta. Aztán eszébe jutottak Örs szavai, majd az, ahogy Péter nézett rá, mikor beismerte, hogy szereti a lányát. Egyikőjük tekintetében sem volt ítélkezés vagy megvetés. Bár tartja magát ahhoz, hogy nem érdemli meg Vivient, hogy nem elég jó hozzá, hogy nem egészen természetes, hogy beleszeretett, de ezek ellenére is megkísérti a gondolat, hogy talán mégis lehetnének együtt. Ha Viv akarná, ha tényleg szeretné… – sosem tudott neki nemet mondani, és – legyen őszinte – most nem is akarna. Mindent megtenne azért, hogy Vivien boldog legyen mellette, ha pedig mégsem működne… nos, akkor legalább tudná, hogy megpróbálták.
Erik elnyom egy sóhajt. Nem vághat neki az egésznek úgy, hogy eleve arra készül, nem működik. Ha Viv úgy véli, elég jó neki, ha tudja szeretni, akkor neki bíznia kell annyira a lányban, hogy elfogadja ezt és ne kételkedjen.
De nem várhatja el, hogy Viv valljon színt, hiszen mindeddig mindent megtett azért, hogy a lány véletlenül se sejthesse meg, mennyire szereti. Neki kell elmondania. Meg kell tennie. Képes rá. Igen, kockáztatja a barátságukat, de… talán van értelme kockáztatni. Ha nem tesz semmit, ha nem mond semmit, sose tudja meg, hogy Papának és Örsnek igaza van-e, és Erik ugyan őszintén úgy hitte, Vivien nem szeretheti, de hát azt is hitte, hogy sosem vonzódna hozzá, mégis vonzódik, mégis vágyik rá – és ha ez így van, hát tévedhet a szerelmet illetően is. Az alapján, amit Viv a műhely udvarán mondott, ahogy akkor nézett, ez talán tényleg nem lehetetlen.
Már pusztán annak a lehetősége, hogy együtt lehet Vivvel, gyorsabb dobogásra készteti a szívét. Ő lenne a legboldogabb férfi a világon, ha Vivien tényleg szeretné.
– Oli?
Erik pislogva néz Örsre.
– Tessék?
Az öccse derűsen mosolyog rá, és Erik attól tart, éppen bolondot csinál magából. Vajon hanyadszor szólította meg Örs, mire ő végre feleszmélt?
– Akkor vasárnap? – kérdi Örs, és nagyon igyekszik elnyomni a nevetést.
– Igen.
Erik szeretné bemutatni az öccsét Vivien családjának, és korábban megkérte, hogy vasárnap ebédeljen velük (Evelin és Jázmin még nem is tud róla, hogy egyáltalán van öccse, és nem szeretné, ha mástól tudnák meg, mert, ahogy Viv vagy Péter, ők is fontosak a számára). Viviennel még nem beszélte meg, de tudja, hogy a lány nem fogja bánni, sőt, inkább örülni fog, mert egyértelmű, hogy megszerette Örsöt. Érdekes, ahogy erre gondol, nem érez féltékenységet, csak örömöt. Örül, hogy a nő, akit szeret, szereti a testvérét. Igazából most elképzelni se tudja, a műhelyben honnan jött az a nagyon ostoba ötlete, hogy Viv és Örs flörtöl. Az öccse tudja, hogy szereti Vivient, akkor sem környékezné meg, ha történetesen tényleg bejönne neki.
– Oké – bólint Örs. – Szép estét nektek! – köszön el.
– Neked is! – mondja Erik.
Amint becsapódik Örs mögött az ajtó, érezhetően megváltozik a légkör. Mintha a lámpafénnyel felhígított sötétség türelmetlenséggel és feszültséggel zsúfolná tele az autót. Erik nem mer Vivienre pillantani. Ha megteszi, talán képtelen lesz magát tovább türtőztetni, és tekintve, hogy épp hol parkolnak, ez nem biztos, hogy szerencsés lenne.
– Tudod, szerintem nagyon jó embert faragtál az öcsédből – jegyzi meg Vivien csendesen.
Erik kizökkenve ránéz. Vivien nem fordul felé, a tekintete Örsöt követi, amint eltűnik Fanniék kapuja mögött. Érdekes, ezt Erik még sosem nézte így. Szerinte Örs nélküle is jó ember lenne, szóval nem az ő érdeme, hogy tényleg az lett.
– Fogadjunk, hogy ezt te még sose nézted így – pillant rá Vivien csupa gyengédséggel. – Pedig nélküled ő nem lehetne az, aki.
– Bár nem kellene, de olykor még mindig meglep, hogy mennyire jól ismersz – feleli Erik halkan, és nem tud ellenállni, puhán megsimogatja Viv arcát. A lány félrebillenti a fejét, hogy közelebb legyen hozzá, majd egy leheletnyi csókot lehel a csuklójára. Erik gerincét végigbizsergeti a vágy, és minden porcikája azért sóvárog, hogy húzza magához Vivient és csókolja kifulladásig. Kelletlenül, de elhúzza a kezét, aztán tehetetlenül az ölébe ejti.
Mozdulatlanul nézik egymást. A levegő mintha sűrűbb lenne mindattól, amit nem mondanak ki. Erik szeretne megszólalni, de a torka összeszorul és képtelen rá. Győzködi magát, hogy mondja ki, nem bonyolult, egyetlen szó, máskor is mondta már, és igaz, hogy most egészen mást jelentene, de attól még akkor is csak egy szó. Miért fél tőle ennyire? Miért érzi ennyire nehéznek? Minden esély megvan rá, hogy Viv viszonozza az érzéseit, hogy ugyanazért hallgat, amiért ő is tette eddig.
Erik testében egyre gyűlik a gyötrődéstől terhes feszültség. Sosem értette, hogy a filmekben a férfiak miért mekengenek annyit azon, hogy megmondják az imádott nőnek, hogy szeretik. Az agyára ment, hogy Evelin olvadozva és párás szemmel nézte az ilyen jeleneteket, és bosszankodott azon, hogy mennyire egyszerűen rövidre lehetne zárni a témát. Alattomos tréfa az élettől, hogy most kénytelen átélni, mit érezhettek azok a férfiak, akiket annyira szánalmasnak tartott. Basszus, valószínűleg ő maga is átkozottul szánalmas most.
Szedd már össze magad, ember! – morogja magának, de hiába. Az a leheletnyi kétség, amit képtelen elnyomni, megbénítja. Vivien nélkül semmit sem ér az élete. Ha most elveszíti, mehet, és felkötheti magát az első szembejövő fára, mert úgysem akarna tovább élni.
– Erik, miért voltál féltékeny? – Vivien hangját óvatosság árnyalja erőtlenné.
Mert szeretlek – szeretné mondani Erik, de a vallomás már csak megszokásból is megmakacsolja magát.
– Mert őrülten vágyom rád? – kérdez vissza kissé haloványan.
Vivien gúnyos kétkedéssel elmosolyodik, de a tekintetében megértés és elnézés dereng. Erik nagyot nyel. A zöld szempár mintha várakozón és reményteljesen könyörögne, hogy mondja ki, hogy vallja be végre, hogy igen, ő is akarja.
– Haragszol rám? – pillant puhatolózón a lányra Erik, közben pedig szörnyen dühös magára, amiért nem azt mondja, amit mondania kellene. Hogy lehet ilyen iszonyatosan gyáva?
– Kinevetsz, ha azt mondom, hogy igazából jólesik? – somolyog Vivien.
– Tényleg?
Viv édes könnyedséggel és félszegséggel megvonja a vállát.
– Én… akkor nagyon dühös voltam, de most… örülök, hogy ennyire vágysz rám.
– Fogalmad sincs, mennyire – ingatja meg a fejét lassan Erik.
A lány beharapja az ajkát, és örömtől csillogó tekintettel néz rá. Erik megfogja Viv kezét, mert muszáj most megérintenie. Viv keze olyan pici az övében, elbűvölően és édesen pici. Erik az ajkához emeli, megfordítja, és csókot hint a tenyere közepére. Nem kerüli el a figyelmét, hogy az érintésre Viv kábán pislog, csodálatosan hosszú és sötét szempillái mintha elragadtatottan remegnének.
– Viv, csak azért nem csókollak most meg, mert attól tartok, ha megtenném, képtelen lennék abbahagyni.
– Nem bánnám, ha nem hagynád abba – súgja Viv leheletnyit elpirulva.
A szavak és mindaz, ami mögöttük dereng, sebes áramlása készteti Erik vérét, a nadrágja kényelmetlenül szorítani kezd. Újra csókot lehel Viv tenyerébe, aztán viszont leengedi a kezét. Nem folytathatja ezt itt és most, mert tényleg képtelen lenne leállni.
– Mi legyen most, Viv? – teszi fel azt a kérdést Erik, ami jelenleg nem hagyja nyugodni. Reggel óta ezerszer is elképzelte, hogy újra megcsókolja Vivient, hogy megérinti mindenhol, hogy eszét vesztve a magáévá teszi, de még annak ellenére is, hogy tudja, Viv is akarja, annyira hihetetlennek tűnik, hogy tényleg meg fog történni. Talán épp ezért nem gondolta végig, hogy mikor és hol.
– Menjünk hozzád.
Erik gyomra parányira zsugorodik, a szíve pedig meglódul.
– Ha felmegyünk, szeretkezni fogunk. – Nem tudja azt mondani, hogy szexelni, mert számára az, ami történni fog, nem csakszex. Félve remegő melegség rebben a szívébe, ahogy Viv tekintete felragyog. Nem tiltakozik, nem javítja ki.
– Igen.
– Biztosan akarod?
Csak tegnap történt, hogy beismerték, vonzódnak egymáshoz, és Erik nem akarja sürgetni Vivient. Lehet, hogy belepusztul, de ha a lánynak még időre van szüksége, hogy megeméssze a megváltozott helyzetet, ő megadja neki.
Viv röpke nevetését őszinte megrökönyödés teszi halkká.
– Nem, Erik, nem akarom. Reggel sem akartam, egész délután sem, és most sem, nem, a legkevésbé sem – jelenti ki elnyomott kuncogással és egy cseppnyi iróniával a hangjában.
– Jó – súgja Erik ütődött mosollyal, össze-vissza kalapáló szívvel.
– Jó – nyugtázza Vivien, és az ő ajkán is bolondos mosoly ragyog fel.
Hogy melyikük neveti el magát előbb, Eriknek fogalma sincs. Azt sem tudja, miért nevetnek, de ez a lebegős, könnyű derű elsöpri mindazt a feszengést, félelmet és tétovaságot, ami közéjük feszült.
– Istenem, Viv, én…
Majdnem kimondja, itt, az autóban, Vivienék háza előtt, igen, majdnem szerelmet vall, de Viv arcára fény vetül, és Erik torkára forrnak a szavak. Nem kell megnéznie, hogy tudja, Jázmin parkol le melléjük, mégis az autóra pillant. Nemcsak Jázmint, Evelint is észreveszi, úgyhogy nyilván itt van Ádám és Leó is.
Erik szeretne káromkodni, de – bár igen színes és szerteágazó szókinccsel rendelkezik – ebben a pillanatban nem találja a megfelelő szavakat.
– Itt vannak a nővéredék – dünnyögi Erik.
– Elhiszed, ha azt mondom, ez most baromira nem érdekel?
– Viv…
– Mit szólnál hozzá, ha úgy tennénk, mintha nem láttuk volna őket? – veti fel Vivien.
– Nem vennék be.
– Nem számít, akkor legyünk bunkók, és egyszerűen csak hajtsunk el – mondja Viv sürgetőn, de ahogy Erik a szemébe néz, tudja, hogy nem gondolja komolyan, akkor sem, ha a szíve mélyén erre vágyik.
– Sose tennénk ilyet – rázza meg a fejét Erik, pedig ebben a pillanatban rohadtul szeretné, ha mégis megtennék.
– Talán most kellene elkezdenünk – próbálkozik tovább Vivien erőtlenül.
Erik kínlódva néz a lányra.
– Kibírjuk – jelenti ki minden meggyőződés nélkül.
– Nem bírjuk.
– Muszáj.
– Ha spontán lángra kapok, a te hibád lesz – morogja Viv, majd szusszant, és mosolyt erőltetve az arcára kiszáll az autóból.
Erik vesz egy nagy levegőt, és magában káromkodva követi Viv példáját. Nem tartja kizártnak, hogy ő is spontán lángra kap.

Szív-varázs – 8. fejezet (II.)” bejegyzéshez 4 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s