Szív-varázs – Prológus

A tolvaj és a hazug

Hét évvel ezelőtt…
 
Bármi lehetséges, bármi a világon – például simán megtörténhet, hogy sikerül úgy ellopnia ezt az üveg sört, hogy nem fog lebukni. Csak egy gyors mozdulat kell, semmi több. Vivien jobbra, majd balra sandít, de képtelen elszánni magát. Sose lopott még semmit, és a szíve mélyén tudja, hogy a legkevésbé sem helyes, amit tenni készül. Ugyanakkor érzi, ahogy egyre gyorsabban dobog a szíve, ahogy mintha a mellkasának, a bordáinak, vagy talán még inkább a bőrének feszülne. Érzi a szívét. Ha nem lopja el ezt az üveg sört, a szíve megnyugszik majd, újra szelíden dobog, alig-alig érezhetőn, és elmúlik ez az adrenalintól túlzsúfolt kábulat, ami az utóbbi időben arra sarkallja, hogy csupa olyasmit tegyen, amit korábban elképzelhetetlennek tartott. Veszélyes függőség ez, valahol mélyen tudja ezt, de nem törődik vele, mert egyedül ilyenkor érzi, hogy él. El kell lopnia a sört.
Nem néz újra szét, ami nagy ostobaság, de fél, hogy meginogna az elhatározásában, így aztán a fogát összeszorítva egyszerűen előre nyúl, megfogja az üveg nyakát, és gyorsan a kabátja alá rejti. A szíve még mindig őrülten dobog, a vére a fülében dobol.
Megcsinálta. Jó, még nem egészen, hiszen ki kell jutnia a boltból anélkül, hogy rajtakapnák, mit rejteget, de ettől csak még elevenebbnek érzi magát. Leemelni a sört a polcról könnyű, de kijutni vele, az már nehéz. Először is a legjobb lesz, ha megpróbál magára nyugalmat erőltetni, ha úgy tesz, mintha semmi különös nem történt volna. Választ egy csokit, azt kifizeti a pénztárnál, aztán egyszerűen távozik. Senki se fogja észrevenni.
– A helyedben visszatenném azt a sört a polcra.
Vivien megugrik, és majdnem elejti a kabátja alatt rejtegetett üveget. A szigorúságtól zord hang felé fordul, és egy pillanatra a tüdejében reked a levegő. Hogy az ijedtségtől vagy valami egészen mástól, Viviennek fogalma sincs.
Az előtte álló férfi nagyon magas – legalábbis hozzá képest. Fekete haja kissé borzas, az arca borostás, a szeme pedig beesett. Motoros dzsekit visel és sötétkék farmert. Határozott és kicsit félelmetes a kiállása, de hála mindeneknek nem biztonsági őr, csak egy ugyanolyan vásárló, mint ő, szóval semmi köze ahhoz, hogy mit tesz.
– Akkor még szerencse, hogy nem vagy a helyemben – jelenti ki dacosan, felszegett fejjel Vivien.
A férfi ajka félmosolyra kunkorodik, ettől picit ellágyul az arca, és kevésbé tűnik félelmetesnek, Vivien ettől függetlenül továbbra is kissé morcosan mered rá.
– Add ide, megveszem neked – nyújtja ki a kezét hirtelen a férfi.
– Miért tennél ilyet? – vonja össze értetlenül a szemöldökét Vivien, és óvatosan hátrébb lép. Nem hiszi, hogy tartania kellene a fickótól, de azért a bizalmát még nem nyerte meg. Ha átadja neki a sört, lehet, hogy nemes egyszerűséggel visszateszi a polcra – végül is milyen felnőtt venne alkoholt egy kiskorúnak? Vivien nem áltatja magát, tudja, hogy nem néz ki tizennyolcnak. Tizenötnek jóindulattal talán elmegy, de azért felnőttnek senki se vélné.
– Mert egy rendes srác vagyok – mosolyodik el a férfi, és ez a mosoly egészen a szeméig ér. A fakó-hideg neonfényben a férfi szeme teljesen feketének tűnik, egyáltalán nem látszik a pupillája, talán ettől érzi Vivien veszélyesen áthatónak a tekintetét.
– Nem tűnsz rendesnek – állapítja meg félrebillentett fejjel.
Nem, valóban nem. A férfi inkább rosszfiús, mint rendes.
– Soha nem mondta még neked senki, hogy ne ítélj külső alapján?
Vivien önkéntelenül biggyeszti el a száját. A férfinak igaza van, de ezt nem szívesen ismeri be. Nem szereti, ha kioktatják, akkor sem, ha történetesen egész kedvesen teszik.
– De tényleg, miért vennéd meg nekem? – kérdi Vivien nem tágítva a témától.
– Mondjuk, mert nem akarom, hogy a lelked elkárhozzon? – kérdi a férfi szemtelen mosollyal.
– Mit érdekel téged a lelkem? – fortyan fel Vivien. – És egyébként is: talán már rég elkárhozott.
– Ugyan, kicsi lány – lép közelebb a férfi, és Vivien ezúttal csak azért sem hátrál. – Olyan tiszta a tekinteted, mint amilyen egy angyalnak lehet.
Vivien meglepetten pislog – neki még soha senki nem mondott ilyen szépet.
– Tényleg megvennéd nekem? – kérdi árnyalatnyit megenyhülve.
A férfi komolyan bólint, nincs a tekintetében semmi csalárdság, így aztán Vivien előveszi az üveget, és átadja neki.
– Okos döntés – biccent a férfi, majd elvigyorodik. – Gyere!
A férfi hátat fordít Viviennek, és lendületes léptekkel elindul. Vivien néhány másodpercig csak mered utána, aztán szaporán szedve a lábát utána siet. A férfi befordul abba a sorba, ahol az édességek vannak, Vivienre pillant, aztán levesz egy sztracsatellás Boci csokit, majd megfordulva lekap egy zacskó sós mogyorót is.
– Oké, akkor irány a pénztár – közli Vivien felé fordulva. – Ha bárki kérdezi, a húgom vagy, megszöktettelek otthonról, mert a szüleink szobafogságra ítéltek a kémia egyesed miatt, én meg jó báty lévén megsajnáltalak, és úgy gondoltam, jár neked egy kis szórakozás, ezért elhoztalak mozizni, Az időutazó feleségét néztük, te sírtál is rajta – vigyorodik el a férfi. – Megjegyezted?
– Nem sírtam rajta – fonja össze a mellkasa előtt a karját Vivien. – Egyébként meg mégis ki kérdezne tőlünk ilyesmit?
– Nem ez a lényeg – rázza meg a fejét a férfi. – Ez a játék része, ettől lesz az egész izgalmas. Most már nem csak egy idegen vagyok, aki sört vesz neked. A háttér összeköt minket, és hidd el, ez látszik. Szóval remélhetőleg senki sem fog azzal vádolni, hogy elraboltalak vagy valami hasonló.
Vivien megemeli a szemöldökét, és őszintén reméli, hogy ezzel sikerül kifejeznie, hogy nem egészen tartja normálisnak a férfit, ő azonban válaszul csak elmosolyodik, és maga elé tessékeli a lányt. A pénztárnál ketten állnak előttük, egy anyuka a gyerekével és egy idősebb férfi. Vivien feszülten néz körbe. Bár nem lop, mégis érzi, mennyire hevesen dobog a szíve.
– Hé, kislány, nyugi! – böki oldalba finoman a férfi.
Vivien rápillant, és biccent egy aprót. Elismétli magában, amit a férfi mondott, és ettől rejtélyes módon kicsit megnyugszik, szóval a háttérsztorijuknak talán mégis van valami értelme.
A pénztárnál az eladó épp csak rájuk pillant, unottan köszön, lehúzza az árukat, a férfi mindent egy szatyorba dobál, aztán fizet, és már ki is lépnek az üzletből. Ahhoz képest, hogy rendesen és becsületesen vásároltak, Vivien szíve még mindig erősen dobog, és ez jó érzés.
A férfi nem szól semmit, csak rávigyorog, majd megindul a pláza kijárata felé. Vivien ellenkezés nélkül követi, mert úgy véli, a férfi nem akarja rögtön a bolt előtt átadni a sört, illetve kint sötét van, így nyilván kevésbé lesz feltűnő.
Kilépve a hidegbe, Vivien megborzong. Ősz helyett már a telet érezni a levegőben, a tél bénítóan fehér, üres hidegét. A szél vadul belecibál gondosan kivasalt hajába, és szertelenre borzolja. Lehajtott fejjel követi tovább a férfit, remélve, hogy most már lassan méltóztatik megállni, átadni a sört, aztán egyszerűen lelépni. Bár ez utóbbiban Vivien nem biztos, talán – szigorúan csak talán – nem bánná, ha a férfi még egy kicsit vele maradna. Van ebben az idegenben valami, ami felkelti a lány érdeklődését, bár nem tudná megmondani, pontosan mi.
A férfi végül egészen a pláza oldalában áll meg, szembefordul Viviennel, aztán elővesz a zsebéből egy gyanúsan ismerős mobiltelefont.
– Hé, a mobilom! – kiált fel a lány méltatlankodva, és kapna utána, de a férfi egyszerűen felemeli a kezét, így Viviennek esélye sincs.
– Veled ellentétben én loptam már – kacsint rá a férfi. – Kész megkönnyebbülés, hogy csak lenémítottad, a PIN-kódodat nem találtam volna ki ilyen könnyen – mondja, miközben a telefon gombjait nyomogatja. – Ki az az Evelin? Elég sokszor hívott. No, nézzük!
A férfi a füléhez teszi a mobilt, és amikor Vivien újra megpróbálja elvenni, egyszerűen csak hátrébb lép, és Vivien hiába követi, könnyedén kitér az útjából. Vivien végül feladja, megáll a férfival szemben, és haragosan villámló tekintettel mered rá.
– Helló, Evelin – szólal meg a férfi lágyan gördülő hangon. Nem úgy beszél, mint eddig. – Nem, nincs semmi baj, Vivien jól van, csak mozizni volt, most pedig kicsit megmakacsolta magát, de ne aggódj, hazaviszem – jelenti ki a férfi határozottan, Vivien pedig elnyomva felhorkan. – Hogy én ki vagyok? Egy barátja. – Vivien erre gúnyosan megemeli a szemöldökét, mire a férfi lopva elvigyorodik. – Figyelj, ő megbízik bennem, és gondolom, szeretnéd, ha végre otthon lenne – győzködi a nővérét továbbra is kellemesen puha hangon a férfi. Ez a hang akarata ellenére elcsitítja Vivien mindig háborgó lelkét. – Persze, adom.
Vivien elhúzott szájjal, morcosan a férfira néz, de ő válaszul csak hanyagul mosolyog, és a lány felé nyújtja a mobilt. Vivien összeszorított szájjal nyúl érte. Egy pillanatra összeérnek az ujjaik, és ettől különös érzés cikázik szét Vivien testében. Úgy érzi, mintha valaki megállítaná az időt, mintha ez a néhány másodperc nem egyszerűen csak néhány másodperc lenne, de ezt a legkevésbé sem érti.
 
Olivér ujjai még akkor is furcsán bizseregnek, amikor a lány már nem is ér hozzájuk, bár valószínűleg csak az tehet erről, hogy az ő bőre hideg a lányéhoz képest.
Vivien bájosan próbál rá dühösen nézni, de nagyban ront az összképen, hogy a tekintete mégis olyan ártatlan, amilyen Olivér szerint az övé sosem volt.
– Igen – szól bele kelletlenül a telefonba a lány, aztán megint elhúzza a száját. – Igen, jól vagyok. Jó. Oké. – Olivér elnyom egy mosolyt. Édes, ahogy Vivien a kamaszokra jellemző nemtörődömséggel beszél. – Aha. Igen. Aha. Jó.
Vivien kinyomja a telefont, zsebre vágja, aztán felnéz rá. Olivér somolyogva figyeli őt. Van valami érdekes ebben a kislányban. Mikor meglátta, hogy olyan ügyetlenül, mégis dacos, acélos elszántsággal lekapja a sört a polcról, először elmosolyodott, csak aztán szólt rá szándékosan figyelmeztető éllel a hangjában. Mikor a lány felé fordult, meglepődött. Az erős, sötét tónusú, kissé füstösre sminkelt szempár, a fekete, reggel talán még teljesen egyenes, de így estére rakoncátlan hullámokat vető haj egyáltalán nem illik a lány tiszta tekintetéhez. Mert a tekintete tiszta, annak ellenére is, hogy a felszínét ugyanaz az űzöttség mossa árnyasra, amivel Olivér is szembesül, ahányszor csak tükörbe néz – ami csak azért meglepő, mert ez a lány még gyerek.
– Miért gondolod, hogy veled megyek? – kérdi Vivien lazán zsebre dugott kézzel. A hangja hűvös és távolságtartó, vagy legalábbis igyekszik az lenni, de Olivér annyi mindenkit vert már át, hogy őt magát egyáltalán nem könnyű átverni.
– Sört vettem neked – emeli meg a szatyrot, és még egy bátorító mosolyt is megereszt. Tudja, hogy gyakorlatilag megvesztegeti a lányt, de tett már ennél rosszabbat is, úgyhogy ez nem igazán zavarja.
– Talán csak ezzel akarsz beetetni, hogy aztán elrabolj.
– Akkor szerinted miért hívtam fel a nővéredet? Mert a nővéred, ugye?
– Elterelésnek, hogy elaltasd a gyanakvásom.
Olivérnek tetszik a lány csökönyössége, aranyosnak találja.
– Oké, és mégis miért akarnálak elrabolni?
– Hát mondjuk, hogy… azt csináld velem – pirul el mélyen a lány, és még a tekintetét is lesüti.
A férfi csak azért nem nevet ezen a feltételezésen, mert nem akarja, hogy a lány azt higgye, bárkiben gondolkodás nélkül megbízhat. A világ tele van olyan emberekkel, akik valóban kihasználnák a lány elveszettségét, és jó, ha ezzel tisztában van, mert akkor talán nem esik bántódása. Furcsa, de ahogy ez végigpörög a fejében, düh éledezik benne, és nem érti, miért. Mit érdekli őt ennek a kislánynak a sorsa? Miért foglalkozik, törődik vele? Miért érzi úgy, hogy meg kellene védenie?
– Tudod – szólal meg Olivér lágyan –, a vakolat alatt valószínűleg egy igen bájos és szép lány rejtőzik, de kétlem, hogy tizenötnél több lennél, és bár van ez-az a rovásomon, de sose kezdenék egy kiskorúval.
– Akkor miért? – néz rá a lány őszinte kíváncsisággal.
Olivér egy pillanatig habozik, aztán azonban őszintén felel.
– Mert tudom, milyen, amikor azért teszel valamit, mert érezni akarod, hogy élsz. Bár vannak jobb módszerek is, mint a lopás – teszi még hozzá hanyagul, aztán elindul. Csak pár lépést tesz meg, mikor a válla felett visszaszól. – Na, jössz?
Tudja, hogy Vivien követni fogja, és a lány valóban hamar beéri. Egyikük sem szólal meg, míg be nem ülnek az autóba. Olivér életet lehel a járgányba, a motor döcögősen felberreg, aztán feljebb veszi a fűtést, és elindítja a CD-lejátszót.
– Ezt a számot szeretem – jegyzi meg Vivien az első pár taktus után.
– Ismered? – pillant rá meghökkenten Olivér.
– Imádom a Tankcsapdát, minden számukat ismerem – vágja rá a lány büszkén, és mintha lenne a hangjában egy adag lázadás is.
– Zavar, ha rágyújtok? – kérdi Olivér, miközben a belső zsebéből előhalássza a cigijét.
– Nem, ha nekem is adsz egy szálat.
– De ugye nem ez lesz az első cigid? – pillant a lányra gyanakvón Olivér.
– Nem – neveti el magát gúnyosan Vivien. – Ne aggódj, nem taszítod kárhozatba a lelkem.
– Azért ezt megkérdőjelezném – dörmögi a férfi, de azért a lány felé nyújtja a dobozt. – Hány éves vagy?
– Tizenhárom – feleli Vivien, miközben kivesz egy szálat. – És te?
– Huszonöt.
Olivér tüzet ad a lánynak. Amikor Vivien mélyen beleszív a cigarettába, majd köhögés nélkül egyszerűen kifújja a füstöt, megállapítja, hogy tényleg nem ez az első cigije. Olivér elég durvának találja, hogy tizenhárom évesen már dohányzik, a maga részéről tizenöt évesen szokott rá – nem mintha erre a tényre túl büszke lenne.
– Kéred a sört? – kérdi a szájában lévő cigarettától kissé összemosott hangon, miközben kiveszi a szatyorból a sört.
– Kibontanád nekem?
Olivér kulcstartóján fityeg egy sörbontó, úgyhogy pár másodperc alatt eleget tesz a lány kérésének.
– Tessék.
– Köszönöm – veszi el Vivien a sört, majd beleszagol, és elfintorodik. – Fú, ez elég büdös.
– Ez lesz életed első söre?
– Egyszer mindent el kell kezdeni, nem? – kérdi gúnyosan a lány, aztán sandán rápillant. – Nem zavar, hogy alkoholt vettél egy kiskorúnak?
Olivér nagyon igyekszik, hogy ne mosolyogjon túl szélesen.
– Vivien, az a sör alkoholmentes.
A lány megilletődve előbb rá, aztán a sörre pillant, majd hirtelen kacagás tör fel belőle. Őszinte és tiszta hang, zsigerekig hatóan ártatlan, olyan, amilyen csakis a gyerekek nevetése lehet. Vivien olyan nagyon kacag, hogy még a szeméből is kicsordul egy apró könnycsepp. Olivér derűsen és elbűvölve figyeli őt – nem sok olyan embert látott eddigi életében, aki ilyen önfeledten nevetett volna saját magán.
– Egek, hogy milyen idióta vagyok – jegyzi meg megtörölve a szemét Vivien, aztán csak azért is belekortyol a sörbe, majd megint elfintorodik. – Remélem, az alkoholosnak jobb az íze, mert ez igazán pocsék – mondja, és halkan megint felkuncog. Derűvel a szemében pillant a férfira. – Hogy hívnak?
– Erik. A nevem Erik. – Olivér szájáról olyan megszokott otthonossággal rebben a hazugság, hogy ha nem tudná, hogy nem Eriknek hívják, akár még ő is elhinné, hogy mégis. Kíváncsi rá, hogy képes-e még egyáltalán az őszinteségre.
– Nos, Erik, örülök, hogy megismertelek.
– Tényleg, kicsi lány?
– Igen, azt hiszem.
– Nos, Vivien, én is örülök.
Olivér tényleg örül, ami különös, hiszen ez a lány csak egy gyerek. Mégis, kicsit szomorú amiatt, hogy Vivien csak egy gyorsan feledésbe merülő, röpke epizód lesz az életében, hiszen hazaviszi, aztán pedig soha többet nem fogja látni. Holnap továbbutazik ebből a városból, talán olykor még eszébe jut majd az a kislány, aki olyan kísértetiesen emlékeztette saját maga talán soha nem is létező jobb énjére, de idővel minden bizonnyal teljesen elfelejti.
Alig két órával később, amikor visszatér a hotelbe, mégis kiveszi még egy hétre a szobáját. Hogy azért, mert Vivien nővére az első riadalom ellenére rögtön családtagként kezelte, pusztán azért, mert hazavitte a kishúgát, vagy azért, mert a lányok édesapja fiamnak szólította, és úgy nézett rá, mintha jobb ember lenne, mint amilyen valójában, nem tudja. Az is lehet, az tehet az egészről, hogy amikor vacsora után Vivien kikísérte, ránézett azzal az ártatlan, angyali tekintetével, és tiszta bizalommal a hangjában megkérdezte, hogy megtanítja-e arra, hogyan érezze, hogy él. Olivér nem tudott nemet mondani, pedig mikor kinyitotta a száját, egészen biztos volt benne, hogy a válasza egy határozott nem lesz, ehhez képest csupán egy megadó igenre futotta. Olivér – nem, most már Erik – a legkevésbé sem érti, hogyan történhetett, de megtörtént, Vivien pedig elmosolyodott, és akkor Erik már tudta, hogy maradni fog, mert életében először talált valakit, akit képtelen átverni.

Szív-varázs – Prológus” bejegyzéshez 13 hozzászólás

  1. Szóval Olivér.
    Jaj, imádtam! <3 Már elvonási tüneteim voltak, és nagyon örülök, hogy sikerült belekezdened a történetükbe. :) Nagyon tetszett, várom a folytatást!

  2. Szia Kia :),
    először is baromira kíváncsivá tettél Olivér múltja iránt, hogy miken is mehetett Ő keresztül, ha egy 13 éves lány keresztűlhúzva minden tervét, maradásra bírja…, s gondolom innen indulva el majd közös történetük, folyamatosan hatással is lesznek majd egyásmra.
    Másodszor… a szinte még kislányként dohányzó, s lázadó korszakát élő Vivien, szintén elég megdöbbentő így elsőre, de ez gondolom köszönhető az édesanyja elvesztésének is…
    Nagyon izgalmas és erős karakterek, mindketten határozottak és szókimondóak, tele lehetőségekkel, így tűkön ülve várom, hogy merre is megy tovább majd a történetük.
    Az Epilógus után pedig már látjuk, hogy lesz itt izgalom bőven :). Éljenek a rosszfiúk és a határozott lányok,s remélem mihamarabb hozod a folytatást :)!
    Jó éjt Kia!

  3. De hiányzott már, hogy írjak Neked … :), muszáj leszek visszaszokni erre a jó szokásomra, s ne csak csendes olvasóként kövessem az eseményeket. Jól esett, nah mit ne mondjak … halihó :)!

  4. szia kia!
    huh nagyon izginek ígérkezik ez a történet is örülök hogy elkezdted írni ás alig várom az első fejezetet.
    puszi:eszti

  5. Szia Kia!

    Hát, már azt hittem, sosem érem meg Vivék történetét. :D Nagyon érdekes, hogy Erik eredeti neve Olivér, nekem ez a név jobban tetszik, de hozzászokom majd. :) Érdekes látni a 13 éves Vivien szemszögéből a dolgokat, valóban szomorú, hogy dohányzik, de hát gondolom az édesanyja halála nagyon megrázta, és ezt valahogy “kezelnie” kell magában. Kíváncsian várom a folytatást, vajon mi sül ki ebből. :D
    Puszi: Eszti

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s