Szívzűr – 9. fejezet

„Vannak olyan pillanatok, amik egyszerűen csak összezavarodnak, de mégis pont ettől a zavarodottságtól olyan különlegesek.” (Kornél)

Ahogy belépnek a konyhába, mintha mindenki beledermedne a mozdulatba és rájuk figyelne. Lizi egy pillanatra késztetést érez arra, hogy elhúzza a kezét Kornél kezéből, de ez a késztetés csak egy pillanatig tart. Jó érzés fogni Kornél kezét, jó érzés közel lenni a férfihoz, és inkább állja a kutató tekinteteket, minthogy megszakítsa ezt a kapcsolatot.
Hét szempár szegeződik rájuk élénk kíváncsisággal. Iván tányérokkal, Krisz és Léna pedig késekkel és villákkal a kezében néz rájuk dermedten. Dina és Ákos a pultnál állnak, előttük kisebb tálkák és egy savanyúságos üveg, Fanni és István pedig a tűzhely előtt. István csak kedves érdeklődéssel figyeli őket, Kornél édesanyjának a szemében azonban őszinte öröm – és talán remény – csillog.
Lizinek csak most tűnik fel, hogy Kornél – és ha jobban belegondol, Iván is – mennyire hasonlít Fannira, persze eddig is észrevette, de sosem figyelte meg jobban. Ahogy most Fanni ránéz, az pont olyan, ahogyan Kornél nézett rá fent a szobában. Ugyanaz az őszinte öröm és remény… Lizi megrázza a fejét, ez most nem az alkalmas pillanat arra, hogy ezen elmélkedjen.
Ha nem épp ő és Kornél lenne a középpontban, Lizi határozottan viccesnek találná ezt az élőképszerű jelenetet. Senki sem szólal meg. A konyhában feszült a légkör – mintha mindenki egyszerre tartaná vissza a lélegzetét.
Lizi egyik lábáról a másikra helyezi a testsúlyát. Most mondania kellene valamit? Ezt várják? De mégis mit mondhatna? Tétován Kornélra pillant, de a férfi közönyös, semmitmondó arckifejezéssel nézi a többieket. Most biztos jól jön neki, hogy képes uralni az arcvonásait és a testtartását – végül is színész.
Lizi visszafordul a többiek felé, és épp elkapja, ahogy Krisz tekintete az összekulcsolt kezükre siklik.
– Most már mondhatom, hogy nocsak? – kérdi szemtelenül ívelő mosollyal az ajkán Krisz.
– Nem – vágja rá rögtön Lizi, de most inkább nevetős, mint morcos a hangja. Az a könnyű, felszabadult érzés, ami akkor kerítette a hatalmába, amikor megmondta Kornélnak, hogy meg akarja próbálni, nem múlik. Vidámmá és elégedetté teszi. Pedig tudja, hogy annyi minden történhet, hogy annyi minden csúszhat félre – ezek a kételyek, kétségek most mégsem érdeklik. Most csak jó, hogy foghatja Kornél kezét, és bizakodva nézhet a jövőbe. Hiszen talán Kornéllal minden máshogyan lesz, talán minden jól alakul…
– De megöl a kíváncsiság, hogy akkor most mi van veletek – nyaggatja Krisz, akár egy nyűgös gyerek.
Lizi lebiggyeszti a száját, és sajnálkozva néz rá.
– Csúfos halál – jelenti ki legalább olyan szemtelen mosollyal, mint ami még az imént Krisz arcán derengett.
– Sok hulla lesz a konyhában – jegyzi meg Krisz.
Lizi körbepillant. Mindenki élénken figyeli a kettejük között zajló párbeszédet, és ahogy a tekintete találkozik a többiekével, ezernyi ki nem mondott kérdést érez a levegőben cikázni, majd válasz híján szomorúan a csempékre hullani. Ha most lépne egyet, talán úgy recsegnének a talpa alatt, mint az üvegszilánkok.
Lizi Kornélra pillant, de a férfi csak vállat von. Lizire bízza a döntést, és Lizi nem tudja, hogy mit is kellene mondania. Végül is mindannyian tudják, hogy a férfinál aludt, és feltehetően azt is, hogy az imént a szobájában egymásnak estek. De ha nem mond semmit, akkor továbbra is így néznek majd rájuk, és Lizi nagyon szeretné, ha továbblépnének azon, hogy Kornél és ő együtt vannak, vagy legalábbis valami ilyesmi…
– Randizunk, oké? – mondja hirtelen. Nem tudja, hogyan fogalmazza meg a kapcsolatuk jellegét, ami igazából még nem is igazán kapcsolat, még ha bízik is abban, hogy az lesz. Egyelőre csak… ismerkedés, és mi az ismerkedés, ha nem randizás?
Kérdő, hitetlen és amolyan „minket akarsz etetni?” tekinteteket kap válaszul. Önkéntelenül megvonja a vállát.
– Mi csak randizunk. Ennyi – ismétli meg kicsit feszengve, ezúttal már bizonytalanabbul. Randin is szoktak csókolózni az emberek, nem? Oké, a másik fantáziájától elmenni talán nem… Lizi érzi, hogy elpirul, úgyhogy gyorsan kiűzi a fejéből a gondolatot.
– Erre emlékszem, már a randizós részre – mondja vigyorogva Krisz, és végre megmozdul. A többiek, mintha egyszerre engednének ki, ugyanúgy folytatják, amit azelőtt csináltak, hogy Lizi és Kornél belépett volna.
Lizi testén megkönnyebbülés fut végig. Észre se vette, hogy mennyire szorítja Kornél kezét, csak most, hogy a férfi szelíden visszaszorít. Aztán Kornél hirtelen maga elé húzza, és átfonja a karjával a derekát. Lizi Kornélnak dől, és kezét a férfi kezére teszi.
Furcsa így állni, olyan… meghitt. És most éppen senki nem néz rájuk csodálkozón, ami jó érzés. Lizi szíve már csak azért dobog gyorsan, mert Kornél ilyen közel van hozzá, ilyen szorosan… A lány kicsit össze van zavarodva – az, hogy így állnak, talán túlmutat a randizás keretein, de Lizinek mégsem akaródzik elhúzódni. Végül is azon túl, hogy megpróbálják, nem beszéltek meg semmit, nem tisztázták, hogy mit is jelent ez, szóval, ha most így van kedvük állni, akkor miért ne állhatnának így, nem?
– Randizni izgalmas – folytatja Krisz továbbra is vigyorogva.
– Azért azt nem nevezném randinak – szólal meg Iván borúsan –, hogy tanár létedre lerángatod a húgomat az iskola pincéjébe.
– Hát, ez tulajdonképpen igaz. De amúgy jó, ha tudod, hogy nem kellett rángatnom, jött magától – pillant Ivánra Krisz büszke tekintettel.
– Pincerandi – mondja somolyogva Léna.
– Eredeti – jegyzi meg Dina.
– Egyedi – fűzi hozzá Ákos, majd Dinára mosolyog.
– Különleges, ugye, Kicsi? – pillant Krisz hamiskásan Lénára, és egy boldog, rajongó mosolyt kap válaszul. – Ti fel tudtok mutatni hasonlót? – fordul Krisz a többiek felé.
– Egyszer együtt ebédeltünk – jegyzi meg Ákos, és magához húzza Dinát, majd egy könnyű puszit nyom a fejére. Lizi szereti látni, hogy a nővére megtalálta azt a férfit, aki igazán és teljesen kiegészíti, akivel tényleg összetartozik. Dina azóta sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb. Lizi abban bízik, hogy egyszer majd ő is így lehet valakivel… talán Kornéllal…
– Egy mekiben – fűzi hozzá nevetve Dina.
– De nem akkor jöttetek össze, ugye? – kérdi kíváncsian Lizi.
– Nem igazán… – feleli kicsit feszengve Dina, ami különös – a nővére nem szokott feszengeni. Mégis mi történt azon a randin?
– Tényleg, Dina, sose mesélted el, hogy is volt… – mondja Lizi, de Dina közbevág:
– Én se kérdezlek arról, hogy hogyan is kerültél tegnap Kornél lakásába, szóval…
– Oké, megegyeztünk – mondja gyorsan Lizi, mielőtt újra Kornél és felé terelődne a beszélgetés. Örül, hogy már nem ők vannak a középpontban, és nem bánná, ha ez az ebéd ideje alatt is így maradna.
– Apa? – kérdi Krisz.
– Tessék? – kérdez vissza István egy kedves, lusta mosollyal az ajkán. Ahhoz képest, hogy a férfi milyen idős, többnyire meglepően lazán viselkedik – talán korábban, amikor Lizi Dináéknál lakott, ezért volt szívesen Istvánnal. Ha épp nem Dina munkahelyén csövezett, hanem otthon volt, és Ákosban vagy Dinában túlzottan sok erotikus kép fordult meg, hogy ne legyen útban és ne zavarja őket, szívesen ment át a férfihoz beszélgetni. István szelíd, békés jelenléte megnyugtatóan hatott rá, és a férfi, bármilyen hangulatban volt is épp Lizi, mindig elfogadta és megértette. Az pedig, hogy Lizi hozzá menekül, hogy Dina és Ákos… elmerülhessenek egymás társaságában, kifejezetten szórakoztatta.
– Ti? – faggatózik tovább Krisz felvont szemöldökkel.
– Mi? – kérdez vissza hasonló kifejezéssel az arcán István. Lizi szerint élvezi, hogy így „kínozhatja” a fiát.
– Amikor megismerkedtél Fannival, még az ősidőkben – vigyorodik el Krisz –, szóval a negyven év előtt, randiztatok?
Lizi mindig megborzong, ha arra gondol, hogy Fanni és István negyven évet várt egymásra. Negyven évet éltek egymástól távol, és mégis kitartottak, a szerelmük sosem múlt el. Lizi szerint ilyen az igazi szerelem: mindent kibír, és végül győzedelmeskedik – vagy legalábbis így kellene lennie…
– Mi… hát… szóval… – Lizi még sosem látta, hogy István zavarban lenne, ez egészen meglepő.
– Ez engem is érdekel, anya, randiztál Istvánnal? – szól közbe vidáman Kornél.
– Nem igazán, többnyire… mással voltunk elfoglalva – hajtja le a fejét elpirulva Fanni.
– Leginkább egymással – mosolyodik el István Fannira nézve. Olyan sok mindent elmond ez a mosoly – szeretetet, rajongást, sosem múló vágyat…
Krisz diadalmasan felnevet.
– Oké, akkor mi egy ilyen „nem randizunk, hódítunk” család vagyunk. Szóval Kornél, vegyél rólunk példát! – pillant Krisz Kornélra. – Nem kell ezt túlragozni.
Kornél felnevet, majd közel hajol Lizihez, és úgy suttog a fülébe, hogy csak a lány hallhassa.
– Ha rajtam múlik, nem fogjuk túlragozni, egyszerűen együtt vagyunk és együtt is maradunk, pont.
Lizi megborzong a szavakra. Tudja, hogy Kornél vigyorog, de nem mer most felé fordulni. A szíve túl őrült ritmusban dobog, és ha most Kornél szemébe nézne, talán egyikőjük sem állná meg, hogy ne csókolják meg egymást, és bár az, hogy még mindig Kornél ölelésében áll, nem aggasztja, de az, ha az egész – jó, igazából csak a fele – család tanúja lenne annak, ahogy veszettül csókolóznak, egészen biztos, hogy szörnyen zavarba hozná. Ezért hát nem felel, csak finoman megszorítja Kornél kezét – remélhetőleg a férfi ebből megérti, hogy ő is ezt szeretné.
 
Kornél először nem igazán tudja, hogy mi ez az éles, nyugtalanító hang, aztán rájön, hogy valaki mintha rátenyerelt volna a csengőre. Elnehezült tagokkal, kábán mászik ki az ágyból. Felkap egy melegítőt és egy ócska pólót, eltántorog az ajtóig, menet közben felkapcsolja a villanyokat, elfordítja a kulcsot, majd továbbra is igen laposakat pislogva kinyitja az ajtót.
Egy pillanatra azt hiszi, csak álmodik, pedig nem igazán szokott álmodni. Mit keres a küszöbén Leó? Leó, fekete farmerben és ingben. Vasárnap délután. Ez… szürreális.
– Itt van még a szépség? – kérdi a kollégája sötét, kaján mosollyal az ajkán.
– Nincs – feleli Kornél kopott, rekedtes hangon –, de honnan a fészkesből tudod egyáltalán, hogy itt volt?
– Reggel Sanyiéknál kávéztam – magyarázza a férfi –, Dóra le se akadt rólam, mert tegnap látta valaki, hogy Lizivel beszélek, valaki meg azt, hogy aztán veled jött haza, és valaki mindezt megosztotta Dórával, és most mindenki szörnyen kíváncsi, hogy ki a titokzatos lány, és kulturáltan oldjuk-e meg, hogy mindketten ráindultunk, vagy vér is fog folyni.
Kornélnak kicsit nehezére esik felfogni, amit Leó mond, de végül csak összerakja a képet.
– És hogy kellemes tápot adj a pletykáknak, most bekopogsz hozzám? – vonja fel a szemöldökét Kornél.
– Nem, nem igazán érdekelnek a pletykák – vonja meg a vállát hanyagul Leó. – Csak látni akartam, hogy nézel ki, amikor éppen féltékeny vagy, Lizit pedig… csak látni akartam, mert jólesik a szememnek – fejezi be kicsit kihívó éllel a férfi, de Kornél csak elmosolyodik és legyint.
Leó válaszul amolyan „örülök, hogy értjük egymást” mosollyal néz rá, majd megemeli a kezében szorongatott üveget.
– Iszunk? Karácsonyra kaptam a húgomtól, jóféle, házi szilvapálinka.
– Gyere be! – nevet fel kicsit dörmögősen Kornél, majd ellép az ajtóból, hogy Leó bejöhessen. A férfi lelöki magáról a papucsot, majd mezítláb bemegy a szobába. Kornél bezárja az ajtót, aztán követi.
– Aludtál? – kérdi Leó, ahogy tekintete az ágyra siklik.
– Aha.
– Ne haragudj, hogy felkeltettelek – mondja Leó, ahogy leül az egyik fotelbe.
– Semmi baj – inti le Kornél. Az egyik konyhaszekrényből két feles poharat vesz elő, és leteszi a dohányzóasztalra. – Kísérőnek nincs semmi – jelenti ki.
– Bűn lenne ezt kísérővel elrontani – jegyzi meg Leó, és lecsavarja az üveg kupakját. Élvezettel szagol bele, aztán vigyorogva Kornélra néz. – Ütős lesz.
– Hadd jöjjön! – ül le Kornél is.
Leó nem sajnálva tölt mindkettejüknek. Koccintanak, aztán egyszerre felhajtják a pálinkát.
– Az anyját… – szakad ki Kornélból, ahogy az ital végigégeti a torkát.
– Jó erős, mi? – nyögi Leó, majd kérdés nélkül újra teletölti a poharakat.
Miután azt is ledöntik, Kornél már teljesen magához térve Leóra pillant.
– Tulajdonképpen mit keresel te itt?
– Gondoltam, ihatnánk – közli egyszerűen Leó.
– A lakásomon? – kérdi Kornél, és csak nehezen rejti el, hogy igazából meglepi, hogy itt látja a kollégáját.
– A büfében is ittunk már együtt, itt miért ne tehetnénk?
– Ebben van valami – adja meg magát Kornél. – És miért iszunk?
– Mert az élet szép? – kérdi gúnyosan Leó.
Kornélnak támad egy olyan különös érzése, hogy Leó jelenleg nincs éppen a helyzet magaslatán, de mert a férfi láthatóan nem akar erről beszélni, nem erőlteti a témát. Ha Leónak arra van szüksége, hogy igyon, és ehhez történetesen őt választja társául, akkor Kornél befogja a száját és iszik. Van, hogy furcsa barátságok születnek egészen váratlanul, talán őket tényleg Lizi sodorta közelebb egymáshoz – végül is mindegy, Kornél semmiképpen nem küldené el Leót. Ha valakinek éppen szüksége van rá, nem mond nemet, és úgy tűnik, Leónak most szüksége van a társaságára.
– Na és… milyen volt az éjszakád? – kérdi töprengve Leó a következő kör után.
– Még hogy nem érdekelnek a pletykák – fortyan fel derűsen Kornél.
– Nem mondtam, hogy a megszerzett információt bárkinek is továbbadom, csupán… kíváncsi vagyok. Szóval?
– Nem feküdtem le vele – mondja Kornél, és talán furcsa, sőt, szokatlan is, de egyébként ezt egyáltalán nem bánja. Élvezi, hogy Lizivel lassan haladnak – legalábbis ami őt illeti –, hogy mindennek megvan a maga ideje, hogy azok a borzongató pillanatok, amik egyre közelebb és közelebb viszik őket egymáshoz, nem elkapkodottak és túl gyorsan elveszők. Így valahogyan hangsúlyosabb az, hogy együtt vannak, jelentősebb.
– Vigyázz, barátom, inognak a hírneved tartóoszlopai – közli kajánul Leó, majd újra tölt.
– Lizi más – mondja halvány mosollyal az ajkán Kornél.
– Atyaég… te aztán tényleg jól belezúgtál. Akkor most erre igyunk! – emeli meg a poharát Leó.
– Te sosem vágysz valami másra, többre? – kérdi érdeklődve Kornél, miután a pálinka újra végigégeti a torkát, és képes megszólalni.
– Nem, én élvezem a víg agglegény életet – dől hátra elégedetten Leó. A poharát a fény felé tartva forgatja.
– De nem fáraszt, hogy mindig ugyanazokat a köröket kell lefutni újra és újra?
– Alapjában véve élvezem a csábítást – pillant Leó Kornélra, majd elgondolkodóvá válik a tekintete. – De… néha talán… az állandóságot nem bánnám, és ha mutatsz egy értelmes nőt, aki nem akar szerelmet meg kisbabákat, csak sok mocskos szexet, azonnal összebútorozok vele – fejezi be a férfi egy borús mosoly kíséretében, és mielőtt Kornél bármit felelhetne, ismét tölt a poharakba. Kornél érzi, hogy sok lesz ez neki, de nem teszi szóvá – még bírja, szóval belefér, és amint az üveg aljára érnek, legalább közel van az ágya.
– Mit tennél a helyemben? – kérdi lassan, megfontoltan, miután újra felhajtják az italukat. Fogalma sincs, hogy Leó érti-e, mire gondol, de nem biztos benne, hogy ebben a pillanatban ezt a kérdést bővebben is ki tudná fejteni.
– Ezt komolyan tőlem kérdezed? – Leó hangja nem is lehetne gúnyosabb. – Nem hallottad még a pletykákat? Állítólag nekem nincs is szívem.
– Vagy csak jól titkolod, végül is színész vagy – vonja meg a vállát Kornél, és továbbra is várakozón néz Leóra.
Leó halványan elmosolyodik.
– Ne add fel. Ha igazán akarod, egyszerűen ne add fel. Bizonyítsd be neki, hogy őt, és csakis őt akarod.
– De hogy bizonyítasz be ilyesmit?
– Vegyél neki virágot – vágja rá teljesen komoly arccal Leó.
A két férfi egy pillanatig egymásra mered, aztán egyszerre tör ki belőlük a röhögés.
– Te egy érzéketlen tuskó vagy – jegyzi meg Kornél, mikor kicsit lecsillapodik.
– Mondj olyat, ami újdonság – mosolyog sötéten Leó.
– Tudod, nagyon szeretném látni, hogy egyszer egy nő rabul ejt téged.
– Az attól függ, hogy kötél vagy bilincs, és egyébként a közönséget nem igazán csípem, már a hálószobámban, a színpadon semmi bajom vele…
– Szerelemre gondoltam – jegyzi meg Kornél, és ezúttal neki gúnyos a hangja.
– Kornél, az a nő, aki engem levenne a lábamról, egészen bizonyos, hogy még nem született meg. Amennyiben viszont még csak most vagy ezután születik, mire felnő, lehet, én már halott leszek. Szóval ez esélytelen – rázza meg a fejét komoran Leó. Látszik rajta, hogy komolyan gondolja a szavait.
Kornél derűsen elmosolyodik.
– Én is ezt hittem, amíg meg nem pillantottam Lizit. De tudod, akkor, amikor megláttam…
– Oké – vág közbe Leó –, sok ez nekem, ideje lépnem. Egyesekkel ellentétben én holnap amúgy is próbálok – áll fel a férfi a fotelből. Egyáltalán nem látszik rajta, hogy igen rövid idő alatt nem kevés pálinkát döntött magába.
Kornél kicsit nehezebben áll fel, érzi, hogy neki bizony a fejébe szállt az ital.
– Ugye tudod, hogy elég szarul bírod a piát? – pillant rá már az ajtóban állva Leó. – Eddig fel se tűnt…
– Eddig nem pálinkáztunk – morogja Kornél, ami igaz is, többnyire csak sörözni szokott. – Amúgy meg a szexet jól bírom, a piát nem, mindent nem lehet – vigyorodik el szemtelenül.
Leó lemondóan legyint, aztán elindul a lift felé.
Kornél bezárja utána az ajtót, visszamegy a szobába és leveti magát az egyik fotelbe. Nem részeg, de a pálinka tényleg fejbe verte kicsit. Csak most veszi észre, hogy Leó itt hagyta a maradékot, úgyhogy rácsavarja az üvegre a kupakot, de ahhoz már nincs ereje, hogy el is tegye a konyhaszekrénybe, úgyhogy ülve marad.
Ahogy a tekintete nyugtalanul rebben a lakás minden pontjára, különös hiányérzete támad. Hogy lehet, hogy minden Lizit juttatja az eszébe? Pedig a lány csak egyszer volt itt, mégis, mintha az emlékével lenne tele a lakás. Kornél Lizit látja maga előtt, amint belép és tétován megáll, ahogy a fotelben ül, ahogy az ágyon fekszik, ahogy édes mosollyal az ajkán alszik…
Nem gondolkodik igazán. Felkapja a korábban a dohányzóasztalra tett mobilját, és nekilát az üzenetírásnak.
Hiányzol. A tegnap este szórakoztatóbb volt. Mégis melyikünk hülye ötlete volt, hogy ne legyünk együtt ma este? És melyikünk volt olyan hülye, hogy ebbe beleegyezett?
Kornél egész büszke az sms-re, főleg, mert a telefon kijelzőjén nagyon picinek tűnnek jelenleg a betűk, és elég nehéz volt mindet a helyére tenni. Kikeresi Lizi számát (az anyjától kérte el, Lizitől nem merte, félt, hogy a lány nem adja meg, és figyelmeztet mindenkit, nehogy megtegye, egyszerűbb volt rögtön Fannihoz fordulni), és gondolkodás nélkül elküldi az üzenetet.
Félreteszi a mobilt, majd maga elé mered. Aztán dobolni kezd a lábával. Felemeli a mobilt, megnézi, hátha le van véve a hang és a rezgés, de nincs, úgyhogy visszaejti az asztalra, és újra csak maga elé mered.
Mikor pár másodperc után a telefon üzenet érkezését jelzi, lelkesen kapja fel.
Tegnap este ilyenkor még színpadon voltál.
Kornél elvigyorodik, és igyekszik gyorsan megírni a választ.
Ez olyan lizis volt.
Vajon Lizi az ágyon ül most, és ugyanolyan türelmetlenül várta a válaszát, mint az előbb ő? Vajon ő is mosolyog? És vajon mi van rajta?
Ezúttal nem kell olyan sokáig várnia, Lizi üzenete szinte pillanatokon belül megérkezik.
Bocs, azt hitted, mással sms-ezel?
Kornél elkezdi írni a választ, de a betűk továbbra is nagyon kicsik, és bár úgy érzi, hogy az sms-t Lizi csak viccnek szánta, de egészen biztos nem lehet benne, ezért aztán rányom a hívásra, mert minél hamarabb tisztázni szeretné, hogy eszében sincs másnak sms-t írni. Igazából nem is szeret sms-ezni.
– Te felhívtál – veszi fel szinte rögtön Lizi, a hangja meglepett.
– Nem nagyon találom a betűket – védekezik Kornél.
– Ittál? – kérdi a lány, pedig Kornél nagyon igyekezett, hogy ne lehessen hallani a hangján, de ezek szerint nem igyekezett eléggé, vagy a pálinka még annál is jobban fejbe verte, mint gondolta.
– Nem vagyok részeg, csak kicsit kapatos – mondja Kornél óvatosan, bár igazából ennek a kijelentésnek az igazáról nincs teljesen meggyőződve.
– Kapatos – mondja hitetlenül Lizi, de azért Kornél hallja a hangján, hogy vigyorog.
Kornél bólint, bár persze Lizi ezt nem láthatja.
– Igen – mondja, majd maga sem tudja, milyen indíttatásból, hozzáteszi: – És jólesne egy fürdő.
– Oké, akkor nem zavarlak. – Tényleg szomorkás Lizi hangja?
– Ne, ne tedd le! – kéri gyorsan Kornél. – Ha már nem vagy itt, legalább a hangodat akarom hallani – magyarázza, miközben feláll a fotelből és a fürdőbe megy.
– De most mondtad, hogy fürödni akarsz – jegyzi meg értetlenül a lány.
– A kettő nem zárja ki egymást – mondja Kornél vidáman, ahogy bedugja a kádat és megnyitja a csapot. – Tessék, már engedem is a vizet! – jelenti ki diadalmasan.
– Te beszélgetni akarsz velem, míg fürdesz? – Lizi hangja hitetlennek tűnik, bár lehet, Kornél csak azért hallja így, mert a víz nagy lendülettel zubog, ahogy a kádba ér.
– Én mindig beszélgetni akarok veled… – mondja Kornél, majd elmélázva hozzáteszi: – Jó, mást is akarok…
– Kornél! – nevet fel Lizi, ami sokat elvesz figyelmeztetően csengő hangjának erejéből.
– Ez az igazság, Lizi – bólint Kornél határozottan, bár, hogy miért is, mikor Lizi nem láthatja, azt nem tudja. – Várj, ne tedd le, levetkőzöm…
Kornél félreteszi a mobilt, lerángatja magáról a ruháit, ami jelenlegi állapotában nem egyszerű művelet – mégis mi volt abban a pálinkában? –, belemászik a kádba, kicsit lejjebb tekeri a csapot, hogy jobban hallhassa Lizit, aztán felveszi a mobilt.
– Itt vagyok – jelenti ki.
– Meztelenül? – kérdi Lizi.
– Igen – mosolyodik el Kornél, vár pár másodpercet, majd kajánul megkérdezi: – Most elképzeled, hogy milyen vagyok meztelenül?
– Nem! – érkezik túl gyorsan a válasz.
Vajon mennyire pirult el Lizi? És vajon tényleg elképzelte? És ha igen, akkor tetszik neki, amit lát?
– Hazudós – morogja Kornél. – Tudod, jobban tetszene ez a fürdő, ha itt lennél velem… – mondja elmélázva, és már látja is, hogy Lizi itt ül vele szemben, és… – Telefonon keresztül ugye nem működik a képességed?
– El ne merd képzel…
– Késő – vigyorog Kornél. – Már épp képzelem. Azt, hogy itt vagy velem a kádban… te is meztelen vagy… és éppen nagyon huncut dolgokat művelsz a víz alatt…
– Kornél, nem fogok veled telefonszexelni – jelenti ki Lizi, és Kornél látja maga előtt, ahogy dacosan megfeszül az álla. Nagyon tetszik neki a dacos Lizi…
– Ez azt jelenti, hogy szexelni fogsz?
– Oké, Kornél, most magadra hagylak a fantáziáddal, majd holnap… beszélünk – mondja zavartan Lizi.
– Találkozunk is? – kérdi Kornél, csak a biztonság kedvéért, mert igazából el se tudja képzelni, hogy ne lássa holnap Lizit. Látnia kell, ennyi.
– Hát… ha akarsz – feleli a lány egészen félszegen. Kornél a félszeg Lizit is szereti…
– Mindig akarlak, Lizi – komolyodik el a férfi hangja, aztán azonban újra mosoly kúszik az ajkára. – Ne tedd még le!
– Kornél, részeg vagy, ágyba kellene bújnod.
– Azt tenném, ha itt lennél. – Kornél hallja, hogy Lizi nagyot szusszant, és szélesebbre szalad a mosolya. – Figyelj, Lizi, kérdezhetek valamit?
– Egyet – adja meg magát a lány, és a hangja kedvesen cseng.
– Felül szeretsz lenni vagy alul? – kérdi hirtelen Kornél, és nem lepődik meg, hogy a vonal mintha megfagyna. Aztán a lány újra felsóhajt.
– Hangulatfüggő, mint általában nálam minden – feleli Lizi gúnyosan.
– Akkor lágyan is szereted és durván is? – érdeklődik tovább Kornél. Igazából nem tesz neki túl jót, hogy erről beszélnek. Mindenféle képek tolakodnak az agyába, mindenféle, nagyon is csábító képek…
– Igen. De nem hiszem, hogy most…
– És az orális szex? – vág közbe Kornél.
– Mi van vele? – kérdez vissza szándékosan semleges hangon Lizi.
– Azt szereted?
– Kornél, te most tényleg…
– Ezek fontos kérdések, Lizi – jelenti ki Kornél, és bár kicsit talán tényleg részeg, de ezt nagyon is komolyan gondolja. – Amikor ott vagy, elragad a szenvedély, és nem kérdezel, ha mégis, lehet, hogy a másik nem mer őszintén felelni, pedig ezeket jó tudni a másikról, ha örömet akarsz neki szerezni, nem? És így telefonon könnyebb beszélni róla, legalábbis gondolom. Igazából engem az se zavarna, ha itt lennél, és láthatnám, ahogy minden kérdés után egyre jobban elpirulsz…
– Igen, szeretem – szakítja félbe a szóáradatot a lány.
Kornél elvigyorodik. Nem tudja, hogy a válasz miatt, vagy azért, mert újabb csábító képek szöknek az agyába…
– És a melled egy tízes skálán mennyire érzékeny?
– Mondjuk, nyolcas – feleli Lizi. Érezni a hangján, hogy mosolyog.
– Az jó. – Kornél tudja, hogy úgy vigyorog, mint egy ütődött bolond, de minthogy jelenleg senki sem látja, bőszen vigyorog tovább.
– Most elképzeled, ugye? – hallja Lizit, de nem tudja eldönteni, hogy inkább félénk vagy lemondó a lány hangja. Annyira, de annyira szeretné most látni…
– A melled vagy azt, ahogy éppen csókolom? – kérdez vissza Kornél, és majdnem felnevet, de az sokat elvenne a kérdés komolyságából, úgyhogy visszafogja magát.
– Oké, Kornél, most leteszem – jelenti ki Lizi, ezúttal nevetős a hangja.
– Csak egy utolsó kérdés, kérlek! – szólal meg gyorsan Kornél.
Lizi pár pillanatig hallgat, de Kornél érzi, hogy meg fogja magát adni.
– Oké, de tényleg az utolsó.
Kornél nagy levegőt vesz.
– Felizgatott ez a beszélgetés?
Lizi nem válaszol. Kornél vár, de hiába. Megfordul a fejében, hogy Lizi esetleg letette, úgyhogy gyorsan megnézi a mobil kijelzőjét – még mindig kapcsolatban vannak.
– Lizi, itt vagy még? – kérdi óvatosan Kornél.
Vajon miért hallgat a lány? Ennyire zavarba hozta volna a kérdés? Lizi nem az a kifejezetten zavarba jövős típus, úgyhogy talán nem. Akkor szégyellné, hogy tényleg felizgult? De hát tegnap… persze akkor is elég rosszul érezte magát. Valahogy meg kell értetnie Lizivel, hogy ezeken a dolgokon nincs mit szégyellni. Kornél például egyáltalán nem szégyelli, hogy ebben a pillanatban olyan merev, hogy annál merevebb már aligha lehetne…
– Igen – felel hirtelen egészen halkan Lizi.
– Most mi igen? – kérdi összeráncolt homlokkal a férfi.
– Találd ki! – mondja Lizi vidáman. – Jó éjt, Kornél!
– Jó éjt, Lizi! – köszön el nevetve Kornél, és boldog a gondolattól, hogy az az „igen”, nem csupán a második kérdésre volt „igen” – ebben egészen biztos.

Szívzűr – 9. fejezet” bejegyzéshez 12 hozzászólás

  1. First vote :))

    Ezt most kellett közölnöm.

    Ééééés egy tervem is van már, amit kárpótlásul találtam ki, amiért már százezer meg egy éve nem írtam egy büdös sort se neked, ami valljuk be, nagyon nem szép tőlem… (igen, ez egy burkolt bocsánatkérés)

    Nem ígérek semmit a jövőre nézve, mert időm az nem lesz sokkal több, de a tervemet mindenképpen szeretném szép lassan végrehajtani.

    És hát mit mondjak… tőlem csak az első opcióra fogsz szavazatot kapni, ezt most így ki merem jelenteni.

    A részeg Kornél <3

    encimanci

  2. El sem tudod képzelni, hogy mennyire elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy itt vagy! :) Sokszor eszembe jutottál. :)A burkolt bocsánatkérés természetesen elfogadva, tényleg nagyon boldoggá tesz, hogy most írtál. :)

    Kíváncsivá tettél a terveddel, nagyon kíváncsivá. :)

    Köszönöm szépen, reméljük, így is lesz, és ki is érdemlem. :)

    Örülök, hogy tetszett a részeg Kornél. :)

    Nagyon-nagyon köszönöm, hogy írtál! :)

  3. Hű… hát ez… elérted, hogy bennem ragadjanak a szavak. :)
    De hát mégse lehet, hogy ne írjak semmit, bár lehet, hogy kicsit zavaros leszek. (Ehhez a mondathoz is percek kellettek.)
    Ez az ötlet, ez… köszönöm szépen. Nagyon sokat jelent. És persze nagyon kíváncsian várom minden fejezetnél, őszintén érdekel, hogy milyen mondatok ragadtak meg. :) Nagyon-nagyon köszönöm. És persze, hogy örülök, elmondhatatlanul – ezért most nem is ragozom tovább, mert… hát, tényleg nincsenek szavaim. Köszönöm.

  4. Szia Kia!

    ÚR-IS-TEN-KOR-NÉL-NEM-BÍ-ROM. Nagyon röviden és tömören a gondolataim a fejezetről. Leót imádtam. meg akarom zabálni és megfojtani is szívesen megfojtanám meg kicsit sajnálom is, mert nincs ezen a bolygón olyan nő, aki megélne csak a mocskos szexen. Mi nők, ugyanis, érző lények vagyunk és nem elég nekünk a szex, mint egyes hímnemű egyedeknek. Szóval, sajnos, valószínűleg nem fog magának ilyen nőt találni, persze ez nem azt jelenti, hogy olyat nem talál, akire éppenséggel szüksége van (még ha nem is feltétlenül olyat, mint amilyet szeretne)Tudod,még szeretnék írni elég sok dolgot, de per pillanat az agyam tele van “spicces Kornéllal” és már arra sem emlékszem, hogy mi történt a fejezet elején :D Ja igen, a konyhás jelenet. Vicces volt elképzelni, ahogy mindenki lefagy és bámul ki a kis buksijából nagy meglepetésében- aztán persze Krisz találja meg a hangját először, komolyan, nem is tudom miért lepődök meg ezen. Mit tervezel Leóval? Tudtommal neki nincs barátnője, aki kidobhatta volna, vagy előfordulhat, hogy neki is szerelmi bánata van? Vagy mi nyomja azt az ölelni való, éj-fekete kis lelkét? Valahogy egészen különleges hangulatba ringatott ez a fejezet, bár lehet, az is hozzátesz egy kicsit, hogy nagyon késő van és olyankor mindig furcsán gondolkodik az agyam. Szóval öhmm… igen. Kicsit letaglózott a fejezet. Nagyon tetszett. Nagy ölelés, sok puszi. Nem tudom, nem tudok most gondolkodni, a fejem tele van, Leóval meg a meztelen Kornéllal, elnézést… *elbújik az asztal alá és elbódultan vigyorog*
    Minden esetre nagyon várom a következőt! :D

    Puszi: Kidden

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s