Szívzűr – 1. fejezet

„Ha az életem tündérmese lenne, kizárt, hogy valami megmentésre szoruló hercegnőcske lennék. Szerintem jobban illene rám a szörnyeteg szerepe.” (Lizi)

Akár az igazat is megmondhatta volna – miért hazudott mégis? Lizi tudja, hogy nem kellett volna az utolsó pillanatban azt mondania, hogy azért akar itthon maradni, mert túl betegnek érzi magát (aztán pedig meggyőzni mindenkit, hogy menjenek nyugodtan nélküle, meglesz egyedül) – egyszerűen elárulhatta volna, hogy fáradt, mert napok óta rosszul alszik, hogy igazából semmi kedve vidámnak tettetni magát, amikor leginkább csak összekuporodni szeretne a kanapén.
Ezt teszi most, de sajnos nem érzi magát jobban tőle, mert nem elég, hogy megfázott, most már ráadásul lelkiismeret-furdalása is van. Pedig máskor nem okoz neki gondot, hogy kimondja, amit gondol, és arról sem híres, hogy túlzottan tapintatos lenne – akkor most miért hazudott mégis? Mennyiből tartott volna azt mondani, hogy „bocsi, de nincs kedvem megünnepelni, hogy vége van ennek a nyomorult évnek”? Végül is ki ítélné el ezért? Tulajdonképpen – kár szépíteni – pocsék éve volt.
Kétszer hitte azt, hogy szerelmes. Egyszer sem volt az, de erre mindkét esetben túl későn jött rá.
Bár szereti a szüleit (jó, az apja nem a vér szerinti apja, de ettől eltekintve igenis őt tartja az apjának), mégis az ország másik végébe költözött a nővéréhez (bár ironikus módon most épp a húga családjánál lakik – az élet tele van meglepetésekkel, nem igaz?), hogy elmeneküljön a szerelmi bánat elől – ami véleménye szerint egyszerűen szánalmas, főleg, hogy nem is érez túl nagy bánatot, inkább csak dühöt és csalódottságot. Igazából könnyebb volt kereket oldani, mint szembenézni azzal, hogy megint elszúrt mindent.
Hat munkahelyről rúgatta ki magát, mert többnyire képtelen hosszútávon koncentrálni, és mert nem tud lakatot tenni a szájára.
Vajon mindig ilyen volt? Próbál visszaemlékezni, hogy volt-e valaha rendes, kedves ember, de bárhogy kutat, semmi ilyesmi nem dereng fel a múltjából. Mintha születésétől fogva hiányoznának az agyából a szűrők és a gátak, aminek következtében tulajdonképpen egy undok hárpia. Oké, a hárpia talán túlzás, de az undok egészen biztos. Leginkább egy sündisznóra hasonlít, aki akkor is szúr, ha nem akar. Csoda hát, hogy nincsenek értelmes kapcsolatai?
Sóhajtva feltápászkodik, lerázza magáról a plédet, és a konyhába megy. Teát tölt egy bögrébe, aztán visszavánszorog a nappaliba, a már összegyűrt zsebkendőkupac mellé teszi a teát, magára kanyarítja a plédet, és visszaroskad a kanapéra.
Továbbra sem kapcsol villanyt, mert van valami bágyadtan jóleső hangulata a karácsonyi izzók sokaságának és az utcáról lopva besurranó sárgás lámpafénynek. Kintről beszűrődik a faágak fázós recsegése-ropogása, távolról petárdák hangja és kutyák riadt ugatása. Mindez tökéletesen illik a jelenlegi „magányos és elcseszett vagyok” hangulatához. Hiszen ma mindenki ünnepel, ő meg ül itt a félig-meddig sötétben, és magát sajnáltatja.
Amit egyébként egyre idegesítőbbnek talál, ezért nagyot sóhajt, és inkább arra gondol, hogy amilyen rossz éve volt, annál rosszabb már nem jöhet. Ez is egyfajta pozitív gondolkodás, nem?
Morcosan összébb húzza magán a plédet, de még így is úgy érzi, hogy megfagy. Bár persze lehet, hogy csak azért érzi így, mert a teste igyekszik igazolni a hazugságot, így egy szimpla megfázás helyett most már komolyabb tüneteket is produkál, mint amilyen például a láz. De nem, nem fog csak azért lázmérőt keresni, hogy jobban érezze magát attól, mert láza van – ami mintegy igazolná a hazugságát.
El kellett volna mennie a koncertre, ennyi az egész. De ha arra gondol, hogy emberek közé menjen, még jobban fázni kezd, és a hányinger is kerülgeti. Igazán izgalmas így kezdeni az új évet – betegen és hazugon. Vajon tényleg ennyire rossz ember lenne?
Lizi mélyen a lelkébe néz, aztán nagyot sóhajtva még mélyebbre, míg végül kelletlenül beismeri – szigorúan csak magának –, hogy igen, igazából talán tényleg rossz ember. De még csak huszonhárom éves, szóval nem muszáj, hogy ilyen is maradjon. Végül is, ha nagyon, igazán akar, akkor megváltozhat, nem?
Mindenki folyton változik, a világ is folyton változik, amit ma még igaznak hisz valaki, az lehet, hogy holnap már botorság lesz, szóval nem lehetetlen gondolat az, hogy lehet jobb ember. Csak el kell határoznia. Össze kell magát szednie. És talán nem ártana valamiféle terv sem. Mondjuk, egy lista. Igen, ez jó ötlet, egy újévi fogadalomlista – így legalább van valami haszna annak, hogy véget ér ez az év.
Mielőtt felállna, kifújja az orrát – nem kis fájdalommal jár, mert a rengeteg fújás miatt a papír zsebkendők már vörösre dörzsölték a bőrét –, belekortyol a teába, aztán lerázva magáról a plédet a karácsonyfa mellett álló számítógépasztalhoz lép, és a nyomtatóból előhúz egy fehér lapot. Felkap egy tollat, aztán visszaül a kanapéra. Kettéhatja a lapot, felvesz egy az asztalon felejtett könyvet (ami gyanúsan lányregénynek fest, tehát minden bizonnyal a húgáé), majd törökülésbe ülve a térdére támasztja a könyvet, és ráteszi a lapot.
– Rendben, akkor lássuk – motyogja fátyolos hangon, mintegy biztatásul saját magának.
Mivel kellene kezdenie? Tanácstalanul rágcsálja a toll végét – talán ez az egész mégsem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik. Hiszen tulajdonképpen mitől jó ember valaki?
Nem, nem nézheti így, mert ha ezen sokáig filozofál, akkor begolyózik saját magától. Egyszerűbben kell megfognia a dolgokat – jelenleg az zavarja, hogy hazudott, tehát ez talán kiindulási alapnak pont jó lesz.
Nem hazudok (kivéve, ha nagyon muszáj) – írja a lapra. Annyira nem naiv, hogy elhiggye magáról, hogy képes lenne sohasem hazudni, szóval a zárójeles kiegészítésre szükség van, különben már most sutba dobhatja ezt az egész fogadalmas dolgot – ami egyébként lehet, hogy tényleg jobb lenne. Tényleg azt hiszi, hogy csak azért, mert leír néhány mondatot, már meg is tudja tartani őket?
Nem, elég! – korholja magát. Nem állhat így hozzá. Ó, igen, meg is van:
Kitartóbb leszek, nem futok el minden probléma elől csak azért, mert az könnyebb.
Helyes – bólint egyet, nyugtázva, hogy a leírtakat ezzel a listával máris gyakorolni kezdi, és bár lehet, hogy ez csak apróság, mégis büszke magára. Kis lépésekkel is lehet előrehaladni, nem? Sok kis lépés, és máris nem lesz olyan kibaszottul elcseszett.
Összeráncolja a homlokát, és a toll máris vadul siklik a papíron.
Nem beszélek annyit csúnyán.
Nem kerget illúziókat, tudja, hogy olykor-olykor káromkodni fog, de attól még visszaszoríthatja a nem káromkodás céljából, vagyis nem különleges idegállapotban használt csúnya szavak számát. Az édesanyja úgyis mindig azt mondogatja, hogy egy kedves lány nem beszél csúnyán. És ő kedves akar lenni – ami máris egy újabb pontot ad a listához:
Nem mondok ki mindent, amit gondolok.
Végül is a legtöbb problémájának ez a forrása. Ha be tudná fogni a száját, máris egyszerűbb lenne az élete. Persze nagyban segítene, ha nem törnének be a fejébe kéretlenül a mások fejében felbukkanó képek – emlékek, álmok, mikor mi, de mindegy is, mert minden formában szörnyen bosszantó az egész –, de ezen nem változtathat. A képek mindig voltak és feltehetően mindig lesznek. Ezzel együtt kell élnie. De…
Nem kommentálom a mások agyában látottakat – írja, és elmosolyodik. Ez is határozottan hasznos lenne, végül is az elmúlt évben mindkét kapcsolata lényegében ezért ment tönkre. Meg persze azért is, mert képtelen visszafogni a hormonjait, ha azoknak éppen tombolni támad kedvük, ami aztán magával hozza azt, hogy kötődni kezd. Okosabb lenne, ha inkább fordítva történne, nem?
Nem szexelek szerelem nélkül.
Tessék, pár perc, és egészen szép listát írt össze. Bár az elég lehangoló, hogy lényegében mindegyik csupa nem és nem és nem. Töprengve újra rágcsálni kezdi a toll végét – mi olyat írhatna, amit tenni kell, nem pedig nem tenni?
Kulcszörgés akasztja meg a gondolatait, majd az ajtó nyílása és csukódása.
– Helló! – hallja az előszobából a vidám hangot, és a lélegzete egy pillanatra bent akad, a szíve pedig gyorsabban kezd verni, bár minderről igyekszik nem tudomást venni.
Hátrafordul, épp akkor, amikor a férfi belép a nappaliba és felkapcsolja a villanyt. Mint gyakorlatilag mindig, Kornél most is túl jól néz ki. (Nézhet ki valaki túl jól? Hát, ha nem, Lizi akkor is úgy gondolja, hogy Kornél minden létező határt könnyedén átlép, és ennek a legkevésbé sem örül.) A férfi fekete farmert és szürke inget visel. Az ing lazán betűrve, a felső két gomb pedig kigombolva – amitől egyszerre tűnik lezsernek és valamiképp mégis elegánsnak. Rövidre vágott haja kicsit kusza – nyilván a sapka miatt –, de neki még ez a kuszaság is nagyon jól áll. A kék szempár huncutul csillog, ahogy Lizire néz.
Lizi elnyom egy sóhajt, és elfordul. Nem nézhet így Kornélra. A bátyja – vagyis vér szerint nem, de attól még családtag, és éppen ezért egyszerűen tabu. Pont. Egyébként is: Kornél tipikusan úgy néz ki, mint az olyan férfiak, akik meghódítják a lányokat, aztán jó alaposan összetörik a szívüket, és Lizi ilyenből már épp eleget kapott.
– Te meg mit keresel itt? – morogja az orra alatt.
Kornél csak akkor válaszol, amikor kisfiúsan édes mosollyal az ajkán leül mellé.
– Gondoltam, ne legyél egyedül szilveszterkor – mondja azon az érzékien lágy hangon, ami mindig borzongást csal elő Liziből. – Nem jó egyedül kezdeni az új évet.
– Komolyan? – szalad komor ráncokba a lány homloka, közben pedig leheletnyit arrébb húzódik. Kornél közelsége nincs rá jó hatással. Igazából Kornél nincs rá jó hatással. Vonzódik a férfihoz, pedig nem akar vonzódni, és ettől még a szokottnál is undokabb és elutasítóbb – ami sajnos a férfit egyáltalán nem tántorítja el attól, hogy a társaságát keresse.
– Nem – vigyorodik el Kornél –, igazából arra gondoltam, most, hogy végre először tényleg kettesben vagyunk, elcsábítalak, de ahogy elnézlek, ez ma esélytelen.
Igen, valahol itt kezdődik a probléma. Lizinek fogalma sincs arról, hogy Kornél miért vette a fejébe azt az őrültséget, hogy el kell csábítania, de attól még a fejébe vette, és másfél hete (gyakorlatilag amióta ismerik egymást) ezzel kínozza.
– Ennyire szarul nézek ki? – fintorodik el a lány.
Kornél ajkáról elillan a mosoly, a tekintete komollyá mélyül.
– Te mindig gyönyörű vagy.
– Persze, és elég naiv ahhoz, hogy ezt el is higgyem – fortyan fel Lizi, de az az áruló, makacs szíve a kijelentésre gyorsabban kezd dobogni.
– Hát jó, a piros orr nem áll jól, de mondj valakit, akinek jól áll – vonja meg a vállát könnyedén a férfi.
– A bohócdoktoroknak – vágja rá gondolkodás nélkül Lizi, mire Kornél telt hangon felnevet.
 
Lizi az egyetlen olyan ismerőse, aki úgy képes minden alkalommal megnevettetni, hogy láthatóan ez egyáltalán nem áll szándékában, és Kornél ezt őszintén üdítőnek találja. A legtöbb nő legtöbbször elcsábítani akarja, és Kornélnak igen keményen kell azért dolgoznia, hogy inkább csak egy barátot lássanak benne lehetséges szerető helyett – de jó színész, és most nem kifejezetten arra gondol, hogy tényleg színész, bár ez is igaz, de azt ítélje meg a közönség, hogy mennyire jó, hanem arra, hogy emberként, az életben jó színész. (Olyannyira, hogy a szándékos bolondosság mára a részévé vált – de nem bánja ezt, vagy legalábbis legtöbbször nem.)
Persze szereti a nőket, nem erről van szó, csupán egyszerűen nem akar mindenkit válogatás nélkül lefektetni. Igazából fogalma sincs, hogy mi van benne, amit annyira vonzónak találnak a nők, de gyakorlatilag, ha megismer egy nőt, az minimum egy héten belül ráhajt. Néha Kornél – jó, talán nem olyan néha – ki is használja a helyzetet, ami kivétel nélkül mindig kölcsönös megelégedéssel zárul, de már kezd ebbe belefáradni.
Harminchárom éves, és időnként elgondolkodik azon, hogy jó lenne, ha valaki nemcsak szexet akarna tőle, hanem annál többet is. És az, hogy Lizi nem hajtott rá, okot ad a reményre. Ami kicsit ellentmondásos, de attól még Kornél így érzi – és akkor még az az emésztő vágy, ami mindannyiszor a hatalmába keríti, ha a lány közelében van, szóba se került…
Tulajdonképpen az első pillanattól fogva, ahogy meglátta a lányt, vonzódik hozzá. Nem csupán a külseje miatt – bár tény, hogy lenyűgözően csinos, még most is, hogy egy elnyűtt melegítőt és egy kockás inget visel, hogy barna, derékig érő haját kócosan összefogta a tarkóján, hogy az igézően barna szempárban dacosság helyett ezúttal fáradtság és megtörtség látszik, hogy az ajka száraz és cserepes, hogy az orra piros… még így is lenyűgöző, de tényleg nem csak ennyiről van szó. Van benne valami, a tekintetében, a lényében, ami minden egyes vele töltött pillanattal egyre jobban elbűvöli a férfit.
– Oké, és most, hogy konstatáltad, ma nem csábíthatsz el, nem akarsz inkább egyedül hagyni? – néz rá a lány türelmetlen tekintettel.
– Nem – rázza meg a fejét Kornél, és lopva a lány térdére támasztott könyv felé sandít, de valami teleirkált papír kitakarja a címet – vajon mi lehet a lapon? És mi a fontosabb: a könyv vagy a lap?
– Miért? – faggatózik Lizi türelmetlenségtől érdes hangon.
– Élvezem a társaságod.
– Pedig nem vagyok szórakoztató.
– Dehogynem.
– Aha, mint az orosz realizmus – forgatja meg a szemét a lány.
Kornél újra felnevet. Mégis kinek jutna eszébe csak úgy, minden előzmény nélkül az orosz realizmust említeni egy hasonlatban? Ez a lány gyakorlatilag egy két lábon járó képtelenség, és ettől egyszerűen őrületesen érdekes.
– Lizi, nem foglak egyedül hagyni – jelenti ki Kornél, és komolyan is gondolja.
– Anyukád kért erre?
– Nem.
Ez igaz. Az anyja csupán sokat sejtetően megjegyezte, hogy Lizi egyedül van otthon – Kornélnak persze nem kellett több, egyébként sem volt kedve egy hakni után egy zsúfolt szórakozóhelyen ünnepelni a szilvesztert.
– Akkor tényleg nem értelek.
– Az élet ilyen – somolyog Kornél.
– Milyen? – kérdi Lizi, és a hangjában a türelmetlenség mellett ezúttal egy kis düh is rezdül.
– Nem érthetünk mindig mindent – feleli Kornél, aztán a könyv felé int. – Mit csinálsz?
– Semmit – közli túl gyorsan a lány.
– Szóval határozottan valamit – vigyorodik el Kornél, majd mielőtt a lány tétova és túl gyanúsan közönyösnek tűnő mozdulattal a könyvbe csúsztathatná a teleirkált lapot, a férfi egy gyors és ügyes mozdulattal kikapja a kezéből. Lizi nyúlna utána, de Kornél felpattan és átül az egyik fotelbe.
Lizi tehetetlenül felnyög – Kornél megborzong a hangra, nagyon szeretné, ha ez a hang nem tehetetlenségből eredne, hanem valami egészen másból –, majd lepillant a lapra.
Nem hazudok (kivéve, ha nagyon muszáj) – olvassa, mire összevonja a szemöldökét.
– Kornél, kérlek! – hallja Lizit, de nem néz fel a lapról, tekintete falja a gondosan írt sorokat.
Mire a lány mogorván kinyújtott karral megáll előtte, már elolvasta mindazt, amit a lány papírra vetett.
– Te… fogadalomlistát írtál? – pillant fel Lizire hitetlenül.
– Ez magánügy.
– Már elolvastam, szóval most már nem. És nem adom vissza.
Kornél látja Lizin, hogy tétovázik – próbálja visszaszerezni a listát, vagy inkább hagyja? A férfi egyáltalán nem bánná, ha Lizi megpróbálná, és az ajkára kúszó mosoly elárulhat valamit, mert Lizi elbiggyesztett szájjal visszaül a kanapéra.
Kornél újra a lista felé fordítja a tekintetét, majd szinte rögtön Lizire pillant.
– Ugye tudod, hogy az úgy nem ér, ha kiskapukat hagysz magadnak? – kérdi incselkedőn.
– Az én listám – morogja a lány.
Kornél igazán elbűvölőnek találja Lizit, amikor morcos, vagy legalábbis annak próbál látszani.
A férfi újra végigfut a listán, közben hümmög, az utolsó pontnál azonban felhorkan.
– Mondd, ez komoly? És ha nem leszel szerelmes?
– Majd segítek magamon – feleli a lány nyíltan és szándékosan nyersen. Kornél látja a tekintetén, hogy most azt várja, hökkenjen meg, de a férfi csak elmosolyodik.
– Azt végignézném.
– Álmodozz csak.
– Minden éjjel azt teszem.
– Sajnos nem csak éjjel – jelenti ki Lizi zsörtölődőn.
Kornél nem siet megcáfolni – való igaz, hogy akárhányszor látja a lányt, előbb-utóbb elképzeli hiányos öltözetben vagy éppen teljesen meztelenül, és tudja, hogy Lizi mindezt látja, de akkor sem képes visszafogni magát – és különben is kifejezetten vicces, ahogy a lány az élénk fantáziaképekre reagál: többnyire dühös lesz, amitől kipirul az arca, amitől csak még vonzóbb, mint egyébként.
– Szerintem ezek közül egyet sem fogsz tudni megtartani – jelenti ki Kornél a listára bökve. Szándékosan tereli el a szót – nem akarja elijeszteni Lizit azzal, hogy megint fantáziálni kezd róla. Kifejezetten élvezi, hogy kettesben vannak és beszélgetnek – ha a lány a szobájába zárkózik, mert kiakad rá, annak semmi értelme sem lenne.
– Fogadjunk? – emeli meg a szemöldökét kérdőn Lizi.
Kornél félrebillenti a fejét, és fürkészőn néz a lányra. Vajon komolyan gondolja? Tényleg fogalma sincs arról, hogy ezzel lényegében esélyt ad neki?
– Az megfelelő motiváció lenne – mondja halkan, semlegesen. Nem engedheti, hogy Lizi visszakozzon, ez egy kitűnő lehetőség…
– Mit ajánlasz? – kérdi Lizi kicsit előrébb dőlve.
Tehát sikerült felkelteni az érdeklődését…
– Ha sikerül akár egyet is megtartanod a listádról, felhagyok azzal, hogy megpróbállak elcsábítani. Ez elég motiváló?
– Miért tennél ilyet? – Lizi szeme gyanakvón összeszűkül.
– Mert ha mindazt, ami a listádon van, megtartod, rettenetesen unalmas leszel – mondja Kornél, és ezt valóban így gondolja. Lizi attól érdekes, hogy olyan, amilyen, nem is csak érdekes, hanem izgalmas és vonzó – persze gyönyörű, de ennél több van benne. Kornélt nemcsak a teste vonzza, hanem az, aki ő.
– Csak szerethető – motyogja elhalón Lizi, de Kornél így is meghallja. A tekintetében csodálkozás villan.
– Ezért csinálod ezt az egészet? – emeli meg a papírlapot.
– Miért?
– Mert azt hiszed, senki sem szeret – mondja halkan, kissé bizonytalanul Kornél.
– Nem erről van szó… – hárít rögtön Lizi, és zavartan elkapja a tekintetét, ami csak megerősíti a férfi gyanúját.
– Lizi, ha meg kell változnod azért, hogy szeressenek, az nem igazi szeretet.
– De mégis ki szeretne egy undok hárpiát… – dünnyögi a lány, aztán azonban szilárd tekintettel ránéz. – Rendben, megegyeztünk.
– És mi van, ha én nyerek?
– Nem fogsz.
– De ha mégis, nekem is jár valami, különben minek fogadjak veled? – kérdi Kornél pimasz mosollyal.
– Nem fogok veled ágyba bújni! – tiltakozik rögtön Lizi. – Ha ezt akarod, felejtsd el az egészet.
Kornél előrébb dől, a térdére támaszkodik, és komoran Lizire néz.
– Sose fogadnék ilyesmiben – jelenti ki lassan és határozottan. – Ha lefekszel velem, akkor azért tedd, mert akarod, ne azért, mert elvesztettél egy fogadást.
– Ugye tudod, hogy ebben az esetben akár már most feladhatnád ezt a hülye csábítási-mániádat?
Kornél nem hagyja magát eltántorítani.
– Ha én nyerek, adsz nekem egy esélyt. Egy igazit.
– Milyen formában?
– Két hét múlva lesz egy jótékonysági bál a művházban, te pedig eljössz velem – mondja Kornél, bár fogalma sincs, hogy honnan bukkan elő az ötlet. Azon a bálon igazából fellépni fog, persze a felkéréssel együtt magára a bálra is meghívták, de mégis mit remél egyetlen éjszakától? Mindegy, a szavait már nem szívhatja vissza – és rövidebb idő alatt is történtek már csodák, ki tudja, egyetlen éjszaka hova vezethet?
– És ettől azt reméled, hogy megadom magam neked?
– A herceg is egyetlen éjszaka alatt szeretett bele Hamupipőkébe, és viszont.
– De te nem vagy herceg.
– Te sem vagy Hamupipőke, és ki mondta, hogy beléd akarok szeretni? – Ez történetesen nem igaz, de a szerelem úgysem akarat kérdése, ha jön, jön, ha nem, akkor pedig nem, ez nem rajtuk fog múlni. Kornél mindenesetre legalább az esélyt szeretné megadni, mert… mert valami rejtélyes és megmagyarázhatatlan oknál fogva úgy érzi, hogy ő máris jobban kötődik a lányhoz, mint bárkihez valaha… és ha Lizi nem ellenkezne annyira, talán ő is így érezne… – Csak egyetlen éjszakát kérek, amikor hagyod, hogy jól érezzük magunkat együtt, ennyi.
– Tényleg azt hiszed, hogy két hét alatt mindent megszegek? – pillant rá a lány, és a tekintetében mintha bizonytalanság játszana.
– Igen – jelenti ki magabiztosan Kornél, majd kicsit megenyhülve hozzáteszi: – Vagy legalábbis bízom benne. – Igazából csak azért mondja ezt, mert fél, hogy ha Lizi túl elbizakodottnak hiszi, még megfutamodik. Kornél érzi, hogy Lizi közel sem olyan határozott, mint amilyennek láttatni szeretné magát – ha ő túl magabiztos, akkor a lány talán elbizonytalanodna, és ezt nem engedheti meg.
– Rendben – nyújtja felé a kezét Lizi.
– Rendben – mondja Kornél megkönnyebbülten, és nyújtózkodva vidáman megrázza a lány kezét.
Ahogy Lizi elégedett mosollyal nézi, biztos benne, hogy épp azt gondolja, jó üzletet kötött, de Kornél tudja, hogy téved, ugyanis ahogy elengedi a lány kezét, ő is tesz egy fogadalmat: mindent el fog követni – gátlástalanul és szemtelenül, ha kell –, hogy Lizi elveszítse ezt a fogadást…

Szívzűr – 1. fejezet” bejegyzéshez 6 hozzászólás

  1. Azta mindenit. Lizi merengős énje csak még jobban belopta magát a szívembe. Abszolút tetszik ez a fogadás köré felépített keret, és úgy sejtem a bál után egy hatalmas szakadék lesz, amin Kornél nagyon nehezen jut tovább. Legalább is most nekem ezt suttogják a sorok. De az annyira jó, hogy gyakorlatilag együtt megyünk velük időben. Messzemenően közel hozza az összes eseményt, amit írsz.
    Köszönöm a sorokat, a mosolyt, a listát és a humort. Szép napot!

  2. Nagyon örülök, hogy Lizi még jobban belopta magát a szívedbe, annak pedig pláne, hogy tetszik a fogadás köré épített keret. :) Hát, hogy mi lesz, annak egy jó része még rejtély számomra, nem lehetetlen, amit írtál, de az is lehet, hogy teljesen máshogy lesz – bízom benne, hogy menet közben kiderül. :)
    Örülök, hogy tetszik, hogy együtt megyünk velük időben, bár azt hiszem, idővel le fognak tőlünk maradni. :)
    Nagyon köszönöm, hogy írtál, és Neked is szép napot! :)

  3. Szia Kia!

    Nagyon rég óta (jó, csak két napja, de az is nagyon sok!) várom, hogy végre elolvashassam az első fejezetet, de ebben a szilveszteri káoszban egy perc, annyim sem volt, hogy leülhessek olvasni- de most végre itt a lehetőség! :D
    Lizit most nagyon-nagyon megszerettem, mégpedig azért, mert engem is állandóan mogorva sündisznónak titulálnak, pedig csak szókimondóbb vagyok másoknál és nem szeretek hazudni- szóval Lizit teljesen meg tudom érteni ilyen téren. Örülök, hogy Lizi szeretne változtatni a problémáin- sokan ott rontják el, hogy tudják, mi a rossz, de nem tesznek ellene. Egy fogadalomlista pedig nagyon jó dolog, én minden évben szoktam írni vagy egy oldalnyit és nagyon jó érzés, amikor egyre több sort húzhatok ki belőle.
    Kornél olyan kis zabálnivaló! Nagyon érdekes olvasni, hogy Kornélnak mennyire tetszik Lizi karaktere, lényegében mindent kedvel a lányban, amit ő utál saját magában. A fogadásos témát már a legelején nagyon ötletesnek találtam és a köré épített részletektől csak még jobban tetszik. Szerintem Lizi képes lenne végigcsinálni a fogadást, ha nagyon szeretné, ellenben kicsit gonosz dolognak tartom Kornéltól, hogy szeretné ebben megakadályozni (értem én, hogy szeretne egy esélyt és ez az elhatározása az egyik oldalról nagyon szórakoztató, viszont valamiért mégis vegyes érzelmek vannak bennem) Persze el tudom képzelni, hogy Kornél Lizi kedvéért veszít, hogy bebizonyítsa a lánynak, hogy az ő boldogsága fontosabb annál, mint hogy mindenáron övé legyen az az éjszaka- aztán Lizi pont ezért megy majd randira Kornéllal, holott elvesztette a fogadást. Minden esetre biztos vagyok benne, hogy elképesztően szórakoztatóak lesznek :D És persze kíváncsi vagyok arra is, hogy mit rejtegetnek még ők, azzal a mondatoddal, ahol azt írtad, hogy a bolondosság megjátszása már Kornél személyiségéhez nőtt, nagyon felkeltetted a kíváncsiságom- és kicsit meg is ijesztettél. Mégis mennyire lehet szomorú vagy éppen egyenesen összetört Kornél a felszín alatt?
    Remek fejezettel nyitottad a 2016-ot Kia, csak így tovább idén is! Boldog új évet neked!

    Puszi: Kidden

  4. Ó, és annyira tetszik, hogy Lizi képeket lát és nem gondolatokat, mert így Kornél világa rejtve marad előtte, ugyanakkor Kornél szabadon tudja bosszantani képekkel. :D Zseniális :D

  5. Örülök, hogy tetszik, mert ezzel kapcsolatban kifejezetten vicces jeleneteket is tervezek – amik remélem, tényleg viccesek lesznek. :D

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s