Kőszív – 1. fejezet

„Leveled érkezett…” (A szerelem hálójában)

Szia!
Ne haragudj, hogy zavarlak, bár tekintve, hogy nem volt túl nehéz ráakadni erre az e-mail-címre, lehet, hogy rajongóknak tartod fenn, és nem is nézed túl gyakran. Ha mégis, most minden bizonnyal fogalmad sincs, hogy ki vagyok. Nem tudom, emlékszel-e rám, a majdnem két héttel ezelőtti koncerteden találkoztunk, összeütköztünk, és megpróbáltál rávenni, hogy a bátyáim helyett inkább veled ünnepeljem a szülinapom. Mondjuk, lehet, így se emlékszel rám. Talán bárkibe ütköztél volna ott este, mindenképpen megpróbáltad volna elcsábítani. Mert azt próbáltál, nem? Oké, ez most így elég bután hangzik, vagyis néz ki, igazából mindegy.
Mindegy, mert ez már a hatodik levél, amit írok, és ahogy elnézem, ez is pont ugyanolyan suta, mint az előzőek, tehát ugyanúgy ki fogom törölni, és nem küldöm el, szóval nem is értem, minek írok még, de valahogy nem tudom abbahagyni, pedig el kellene felejtenem, eleve egy elég béna ötlet ez, hogy e-mailt írjak, nem? Erre persze nem fogsz válaszolni, tekintve, hogy nem fogsz olvasni, de tudod, fogalmam sincs ugyan, hogy miért, mégis jólesik úgy tenni, mintha válaszolhatnál. Ami talán kicsit ijesztő, vagy beteges, ezt jelenleg nem tudom eldönteni. Bár a szánalmas mindenképpen azon jelzők között kap előkelő helyet, melyekkel most magamat illetném.
Tudod, fura dolog ez. Az ember találkozik valakivel, egyetlen egyszer, érzi, hogy ott és akkor történik, történt valami, még sincs tovább. Egy ideig talán még keresi a másikat, ha vásárolni megy, ha kilép az utcára, aztán idővel szépen lassan elkopik ez is, és a találkozás beírja magát az elfeledett múltba. Na, nézd, milyen költői lettem. Igazából elmélázós. Ábrándozós. Nem rólad, mielőtt félreértenél. Jó, rólad is, csak nem pont most, de azért ezt se értsd félre. Amúgy ez annyira gáz, hiszen nem érthetsz félre, mert ezt nem is olvasod soha – tudod, mit szeretnék most? Egy hatalmasat sikítani. Vagy a falba verni a fejem. Valahogy kiadni magamból ezt a sok idegesítő érzést, ami lassan az őrületbe kerget.
Miért csókoltál meg? Bárkit megcsókoltál volna ott és akkor? Oké, csak félig-meddig csók volt, értem én, de akkor is! Tényleg ennyire könnyen osztogatod gyanútlan lányoknak a csókjaid, hogy aztán azok képtelenek legyenek kiverni téged a fejükből? Inkább bele se gondolok, hogy csókokon kívül mi mindent osztogathatsz még ennyire tékozlóan.
Igazából ez akkora szívás. Most legszívesebben megint sikítanék, akkorát, hogy beleremegjen a ház, és igazából nem is a sikítás a jó szó, hanem az üvöltés. Igen, ezt szeretném, teli torokból üvölteni.
Oké, azt hiszem, ideje lenne abbahagyni, és ezt a levelet is hozzácsapni az elküldetlen levelek valahol minden bizonnyal folyamatosan gyűlő halmazához – vajon hány ilyen levél létezik? Kíváncsi lennék rá, hogy az elmúlt évszázadok alatt hány levelet írtak meg, amit aztán végül nem küldtek el. Vajon az ilyen levelek alakíthatták-e volna máshogy az emberiség történetét? Mókás belegondolni, hogy az ilyen leveleket régen nyilván elégették, ma meg mi történik? Kijelölöm, aztán delete. Vagy egyszerűen rákattintok a kis kukajelzésre. Egyszerűbb, de kevésbé hangsúlyos. Ma mindent olyan könnyedén teszünk, nem? Nincs úgy súlya a pillanatoknak. Ami elég szomorú. Nyilván például neked az a félig-meddig csók sem jelent semmit. Azért ebbe elég lehangoló belegondolni. Te elfelejtetted, én meg gyötrődöm rajta. Bár lehet, ez csak simán a nők és férfiak közötti különbség része.
Jó, most már tényleg enyhén szólva is úgy érzem, hogy a szánalmasság határait feszegetem, és nagyon jó lenne ezt abbahagyni, de tudod mit? Még ha tudom is, hogy nem küldöm el, megkönnyebbülés így kiadni magamból mindent. Ilyennek képzelem azt, amikor részegen kijön az ember gyomrából mindaz, aminek ki kell jönni. Képzelem, mert fogalmam sincs, milyen. Sose voltam még részeg. Nem nagyon szoktam inni. Lehet, azt kellene. Bár nem biztos, hogy ez szerencsés ötlet. Mondjuk, azért elgondo52őájkif4eqa0
>>>
Szia!
Ne haragudj, hogy zavarlak, körülbelül két héttel ezelőtt az egyik koncerted után összeütköztünk, nem hiszem, hogy emlékszel rám, szóval megtennéd, hogy az előző e-mailt nem olvasod el? Véletlenül küldtem el, tulajdonképpen nem is én, hanem a macskánk, aki ezért csúnyán lakolni fog. Szóval az az e-mail nem neked lett szánva, és igazán hálás lennék, ha törölnéd anélkül, hogy belenéznél.
Már olvasod is, igaz? Persze, hogy olvasod. Miért is ne tennéd? Valószínűleg ezeket a sorokat már úgy olvasod, hogy túlvagy az előző e-mailen, úgyhogy ha más nem is, legalább azt tedd meg (kérlek, kérlek, kérlek), hogy úgy csinálsz, mintha az előző levél nem is létezne. Mit gondolsz, ez megoldható? Igazából nem várom el, hogy válaszolj. Most jobb is, ha elköszönök, és ami azt illeti, egyáltalán nem bánnám, ha ezt most meg nem történtnek tekintenénk.
Hálásan köszönöm a megértésedet!
A lány, akit minden bizonnyal már rég elfelejtettél
>>>
Szülinapos lány!
Igazán örülök, hogy írtál. Komolyan. Ne bántsd a macskátokat, jó? Én őszintén hálás vagyok neki. Amúgy hogy hívják? És ha már itt tartunk, téged hogy hívnak? Mert ez se az e-mail-címedből, se a megadott névből nem derül ki. Egyébként mégis milyen e-mail-címed van neked? És mi az, hogy „mert kell egy ilyen is” a neved helyett? Te már tudod, én ki vagyok, nem gondolod, hogy úgy lenne fair, ha én is tudnám, te ki vagy?
Krisz
>>>
Helló!
Azt hiszem, ennél kínosabb szituáció a világon nincs. Miért válaszoltál? És én miért írok már neked megint? Ez őrjítő.
>>>
Szülinapos lány, ez így még mindig nem fair.
>>>
Szülinapos lány, hahó!
>>>
Most tényleg úgy döntöttél, hogy figyelmen kívül hagysz?
Oké, akkor, hogy kevésbé érezd magad kényelmetlenül, elmesélek magamról valami nagyon kellemetlen dolgot – mit szólsz? Akkor már egálban leszünk.
Szóval: ha tehetném, Hamupipőkének hívnálak, de te már csak Hamupipőke 2 lehetsz, az 1 ugyanis foglalt. Hamupipőke 1 nem más, mint az idősebb bátyám csaja, és bár nem komolyan, de bepróbálkoztam nála. Hamupipőke azért lett a neve, mert minden kísérletem ellenére faképnél hagyott (pont, mint te, bár ne félj, őt nem csókoltam meg). Ha ez nem lenne elég, nem sokkal később megcsókoltam egy lányt (igen, őt igen, úgyhogy azt hiszem, van abban valami, hogy könnyen osztogatom a csókokat, de hát, Szülinapos lány, csókolózni jó dolog, miért kellene visszafognom magam, ha szép lányokra akadok? szinte látom magam előtt, hogy ezért mélyen elítélsz, ilyenkor vajon összevonod a szemöldököd? vagy hunyorítasz? amúgy milyen színű a szemed?), visszatérve, ez a lány aztán a másik bátyám barátnője lett. Na, mi ez, ha nem kellemetlen? Képzeld csak el: bepróbálkozol két lánynál, majd ők inkább a bátyáidat választják. Szerencsére amúgy nincs több bátyám. Nem, öcsém sincs.
>>>
Jaj, Krisz, ez aranyos, de hogy őszinte legyek, nem teljesen érzem át a helyzetet, bár mint tudod, vannak bátyáim, de eléggé kizárt, hogy bármilyen lánynál bepróbálkozzam… :D
>>>
Ezt örömmel hallom, Szülinapos lány. Szörnyen lehangolna az ellenkezője. És lám, úgy tűnik, mosolyogsz! Akkor szent a béke?
>>>
Ezen még gondolkodom. Ha mérni lehetne, az én e-mailem magasan veri a ciki-skálán a te sztoridat.
>>>
Ezt cáfolom. Szerintem nagyon is édes az e-mailed.
>>>
Pontosan mit találsz benne olyan édesnek? Hogy beégettem magam? Egyébként is úgy lett volna tisztességes, ha nem olvasod el.
>>>
És ki mondta neked, hogy én tisztességes vagyok? ;)
És édes, mert keresetlenül őszinte. Ami nem csoda, hiszen nem is akartad elküldeni – bár amúgy tulajdonképpen miért akartál e-mailt írni? Mert ez nem igazán derült ki…
>>>
Tényleg fogalmad sincs?
>>>
Kérdezném, ha lenne?
>>>
Jó, válaszolok, nem is csak erre, hanem minden eddig feltett kérdésedre, de csak akkor, ha te is megteszed ugyanezt.
>>>
Ez most zsarolás?
>>>
Ugyan, kérlek, hova gondolsz? Ez csupán mindkét fél számára előnyös megállapodás. Nos?
>>>
Rendben, Szülinapos lány, te akartad.
Emlékszem rád, és nem csak azért, mert leírtad, hogy találkoztunk.
Igen, határozottan el akartalak csábítani aznap este (amúgy ezen szándékomról még mindig nem tettem le).
Nem akartam volna bárkit elcsábítani, akivel összeütközhettem volna akkor este, bár tény és való, ütközhettem volna össze olyannal, akit szintén megkísérlek elcsábítani. És tudod mit? Hiszem, hogy sikerült is volna, hogy az összes lehetséges összeütközős-elcsábítós lány közül te vagy az egyetlen, aki nemet tudott nekem mondani, ami amúgy szörnyen bosszantó.
Nem, szerintem nem béna ötlet, hogy e-mailt írj, mint említettem, szerintem ez édes.
Miért csókoltalak meg? Mert van benned valami. Mert gyönyörű vagy. Mert el akartalak csábítani. Mert szülinapod volt. (Szabadon választható és aláhúzással jelölendő a megfelelő válasz, bár hozzáteszem, mindegyik igaz. És egyébként mi az, hogy félig-meddig csók? Nagyon is jó csók volt az, rövid, de azért nem félig-meddig, mondjuk inkább úgy, hogy előjáték egy csókhoz, de mint tudjuk, az előjáték is roppant élvezetes lehet, ráadásul igen fontos is, szóval ne tiporj a lelkembe azzal, hogy ledegradálod félig-meddig csóknak.)
Lásd fentebb: nem csókoltam volna meg bárkit.
Igen, könnyen osztogatom a csókokat, de soha nem akárkinek.
Mást is könnyen osztogatok, bár ezt nem kérdezted, de mást sem akárkinek.
Azért válaszoltam, mert – mint már megjegyeztem – csábítási kísérletemről még nem tettem le.
Nem hiszem, hogy beégetted volna magad az e-maillel – az őszinteség sosem lehet égő, akkor sem, ha éppen kellemetlennek érezzük.
Ó, és nem felejtettem el a csókot.
Kihagytam valamit? Szerintem még túl is teljesítettem, ugyanis nem tudom, feltűnt-e, de olyasmire is válaszoltam, ami nem is kérdés volt, de érezhetően érdekelt téged. Mit szeretnél még rólam tudni?
>>>
Igen hosszan sorolhatnám, de úgy igazságos, ha most én is válaszolok.
Nem bántottam a macskánkat, akit egyébként Kiflinek hívnak, és most öntelten dorombolva fekszik az ölemben. Átadtam neki hálás köszönetedet, nem mutatott érdeklődést, de ezért ne haragudj rá, nála ez nem meglepő, leginkább a kaja és a simogatás tudja csak felcsigázni, néha esetleg a játék, bár már öreg cica, szóval ez utóbbi egyre ritkábban.
Az e-mail-címem a Star Trek Voyager sorozatra utal. A szám a USS Voyager Intrepid osztályú csillaghajó száma. Ez az egyetlen olyan Star Trek sorozat, ahol a kapitány egy nő, bizonyos Kathryn Janeway, bár amúgy lehet, hogy ez téged egyáltalán nem érdekel.
A megjelenített név a Mennyei királyságból idézet, ami teljes egészében így szól: „Vagyok, ami vagyok. Mert kell egy ilyen is.” Szerintem ez elég kifejező, bár hozzáteszem, a filmben elég durva, amikor elhangzik, és nem azért választottam ezt az idézetet, mert azonosulok a karakterrel, aki mondja. Csupán van ebben a pár szóban valami beletörődés, belenyugvás, valami, ami kifejezi, hogy az ember elfogadja magát olyannak, amilyen, hogy tudja az erényeit, hibáit, hogy tudja, ki az, aki ő maga. Értesz?
Nem ítéllek el, de igen, összevontam a szemöldököm.
A szemem barna, bizonyos fényviszonyok között talán zöld vagy szürke, vagy a kettő keveréke. Igazából semmi extra.
Azért akartam e-mailt írni, mert egy szülinapi ajándékot illik megköszönni – bár nem tudom, mennyire vonatkozik ez egy félig-meddig csókra. (Bocsánat, az előjáték egy csókhoz csókra.) És igen, mielőtt tiltakoznál, ez csak a fele az igazságnak, de attól még válasz.
>>>
A nevedet nem árultad el, ugye tudod?
>>>
Igen, tudom.
>>>
Ezek szerint nem játszunk nyílt kártyákkal, Szülinapos lány? Hát jó. Azért kérdezhetek?
>>>
Ha én is…
>>>
Oké, akkor kérdésért válasz, válaszért kérdés?
>>>
Benne vagyok.
>>>
Miért nem árulod el a neved?
>>>
Mert nem szeretném, hogy tudd, ki vagyok.
Hány lánnyal feküdtél már le életedben?
>>>
Te aztán nem kertelsz, Szülinapos lány, puff, bele a közepébe! Vigyázz, még lenyűgözöl.
Azt hiszem, most ki foglak ábrándítani, sőt, lehet, most játszom el az esélyem, hogy elcsábítsalak, de az őszinteség híve vagyok, szóval nincs mit tenni. Sokkal. Nem tudom, mennyivel, nem számoltam soha, nem húzok strigulákat, nem írok listát, mert ez nem verseny, egyszerűen csak szeretem magam jól érezni. Na, kiábrándultál? És nem, ez nem a kérdésem.
Miért nem szeretnéd, ha tudnám, ki vagy?
>>>
Mert egy lánynak kell, hogy legyenek titkai. Ha elárulom a nevem, rám keresel a facebookon, sőt, talán bejelölsz ismerősnek, és akkor ott lenne előtted az egész életem. Jó, talán nem az egész, nem lógok túl sokat a facebookon, de mégis, sok mindent megtudnál rólam, sok olyasmit, amit egyelőre nem szeretném, hogy tudj. Ez így elfogadható válasz?
Nem ábrándultam ki. Jó, talán kicsit.
Tényleg nem felejtettél el?
>>>
Elfogadhatónak elfogadható, bár azt nem állítanám, hogy boldoggá tesz. Te az együttes miatt bármit megtudhatsz rólam, vagy ha nem is bármit, azért elég sok mindent – én meg ne tudjak rólad semmit? Szülinapos lány, valami megoldást erre találnunk kell! Néhány dolgot azért elárulhatnál magadról.
Tényleg nem felejtettelek el. Igazából lassan az őrületbe kergetett, hogy nem tudom, milyen színű a szemed. (Még dalszöveget is írtam rólad, komolyan!) De még így sem vagyok elégedett, hogy elárultad. Szeretnélek látni. Mindenféle fényviszonyok között.
Mit gondolsz, lehetséges, hogy újra találkozzunk? Esetleg úgy, hogy nincsenek a közelben a bátyáid?
>>>
Azt hiszem, igazad van. Mit szeretnél, mit áruljak el magamról? Vagy döntsem el én? Tudod mit? Írok ezt-azt, aztán reméljük, egyelőre elég lesz.
Imádok idézni, és szinte minden helyzetre tudok találni egy filmből vagy sorozatból vett idézetet. Engem ez szórakoztat, a környezetemben lévőket viszont többnyire az őrületbe kergeti.
Nincs túl sok barátom, aminek feltehetően az az oka, hogy nehezen találom meg a hangot a kortársaimmal – kései gyerek vagyok, így aztán a bátyáim jóval idősebbek nálam, gondolom, ezért is lettem „koraérett”.
Elég sokat gondolkodom fura dolgokon.
Jelenleg még tanulok, de mellette dolgozom egy diákszövetkezetnél.
Még nem költöztem el itthonról, szóval fogalmam sincs, milyen egyedül élni.
Gyakorlatilag a Harry Potter-generációhoz tartozom, és büszke vagyok rá. Tizenegy évesen vártam a roxfortos levelet, mikor nem jött, úgy döntöttem, hogy csakis azért lehet, mert nem Angliában élek, így aztán komoly hadjáratot folytattam anyukám meggyőzésére, hogy mi lenne, ha tartósan lakhelyet változtatnánk. (Ugye most nem fogod azt mondani, hogy te nem szereted a Harry Pottert? Az… nem, biztosan szereted, ugye?)
A zenei ízlésem nagyon összetett és vegyes, bár édesanyám odavan azért a tényért, hogy nem hallgatok „galambos zenéket” – ő hívja így, nem én, amúgy a tuc-tuc zenékre gondol, ezeket ki nem állhatja.
A válaszom: talán.
A kérdésem: láthatom azt a dalszöveget?
>>>
Szűken méred a válaszokat, ez így nem tisztességes ám. Miért csak „talán”? Végül is írni akartál nekem, és mintha valami olyasmit említettél volna – várj, kikerestem: „Az ember találkozik valakivel, egyetlen egyszer, érzi, hogy ott és akkor történik, történt valami, még sincs tovább.” Ez arra enged következtetni, hogy amikor velem találkoztál, történt valami, nyilván ezért akartál írni, de ha így van, akkor most miért ne lehetne tovább? Tehát miért is csak „talán”?
>>>
Ugye tudod, hogy ez most övön aluli volt?
>>>
Mintha említettem volna olyasmit, hogy nem feltétlenül vagyok mindig tisztességes…
>>>
Azért csak „talán”, mert még nincs itt az ideje.
>>>
Ezt hogy érted?
>>>
Krisz, ha most rohanok találkozni veled, te mindent megteszel majd azért, hogy az ágyadba csábíts, márpedig nem fogom magam ilyen könnyen adni. Nem csak egyetlen éjszakát akarok.
>>>
Krisz?
>>>
Most a frászt hoztam rád, igaz?
>>>
Hát jó, most mennem kell, gondold át, jó?
Egyébként nem tudom, feltűnt-e, de nem azt írtam, hogy kapcsolatot akarok (ha nem tévedek, te is tipikusan olyan pasi vagy, aki a „kapcsolat” szótól halálra rémül), meg hogy holtodiglan-holtomiglan. Csak annyit írtam, hogy egy éjszakánál többet. Ez vajon olyan szörnyű? Vagy te csak egyéjszakás kalandokban utazol? Ugye tudod, hogy akkor belém meglepően sok energiát fektetsz? Nem is csak az e-mailek, hanem a dalszöveg… Vajon miért? És ha csak egy éjszakát akarsz, miért is akarsz annyira megismerni? Akkor nem kellene, hogy mindegy legyen, amúgy milyen vagyok? Végül is már találkoztunk, a lényeget tudod. Sőt, most már a szemem színét is.
Tényleg mennem kell.
>>>
Az attól függ, hogy mi a szövegkörnyezet. Például: ha azt mondom, hogy egy üveg sörrel kerülök közelebbi kapcsolatba, az határozottan felvillanyoz.
>>>
Tényleg képes vagy csak így simán eltűnni, Szülinapos lány?
>>>
Szülinapos lány?
>>>
Azt hiszem, mégiscsak találó lenne rád a Hamupipőke. De ugye most nem sértődtél meg? Vagy megbántottalak? Nem akartam, komolyan.
Na, jó, akkor még elintézed halaszthatatlan elintéznivalód, írok neked. Csak azért, hogy amikor visszaérsz, legyen mit olvasnod – igen, ennyire jó fej vagyok. :D Jó, igazából nem, ez a csábítás része – kicsit más, mint egyébként, de határozottan izgalmas. Lehet, hogy beregisztrálok valami társkeresőre, vajon az is ennyire szórakoztató lenne? Sose gondoltam, hogy az e-mailezés ennyire érdekes is lehet. Bár, ha belegondolok, lehet, ez csak azért van, mert pont veled e-mailezek. (Látod, tudok én igen kedves bókokat mondani – írni –, ha összeszedem magam, bár amúgy komolyan gondolom, biztos vagyok benne, hogy mással ez feleennyire se lenne szórakoztató.)
Szóval: nem azt mondom, hogy csak egy éjszakát akarok, bár nem vetem meg az egyéjszakás kalandokat, de hogy őszinte legyek, te sokkal izgalmasabb és érdekesebb vagy annál, mintsem hogy egyetlen éjszakát töltsünk együtt. Van benned valami, mint már említettem korábban. Tényleg szeretnélek megismerni, és igen, mellette nagyon szeretnélek elcsábítani is, akár többször is, mert a félig-meddig csók után (hogy a szavaiddal éljek), úgy érzem, igazán különleges lenne minden más is. És ezzel most nem az a célom, hogy zavarba hozzalak, csak őszinte vagyok. Viszont: nem vagyok az a hősszerelmes típus, szóval nem esküszöm örök szerelmet, és nem ígérek semmit. Jól érzem magam veled – jó, ezt még nem tudom, de tekintve, hogy e-mailezni mennyire szórakoztató veled, úgy sejtem, „élőben” sem lenne ez máshogy –, és amíg ez így marad, örömmel vagyok veled, amennyiben te is így érzel. Nem erőszakolom rá magam senkire, és ezt fordítva se szeretem. Mondjuk úgy, vannak határok.
Most mi lesz, Szülinapos lány? Elmenekülsz tőlem? Vagy megengeded, hogy táncoljak veled éjfélig? (Ha hátra is hagyod a cipellőd, nem én leszek az, aki azt majd a lábadra húzza – ugye értesz?)
>>>
Szülinapos lány, te aztán tényleg jól eltűntél. Mégis milyen dolgod van ennyi ideig? Azért tudod, elég kiábrándító, hogy órák óta ülök itt a gép előtt – ja, és ezt még be is vallom. Amúgy megpróbáltalak megtalálni a facebookon, de ne ijedj meg, nem sikerült. Na, a ciki-skálán közelítem már a macska által küldött e-mailed? :)
Szóval most már kicsit unom, hogy várjalak, ezért bízva abban, hogy nem tűntél el végleg, írok neked.
Harry Potter az a fura kis szemüveges, pálcával hadonászós csóka, ugye? Oké, csak vicceltem. Attól tartok, ha ezt úgy ejtem ki a számon, hogy mellettem vagy, minimum a bordáim közé könyököltél volna. (Feltételezem, hogy nem riadsz vissza az erőszaktól – a testvérek általában szoktak verekedni, bár nem tudom, hogy lányokra és bátyjaikra ez mennyire igaz, de az egyik bátyám és én kisebb korunkban folyton öltük egymást.) Azt hiszem, most meg foglak lepni: olvastam a Harry Pottert. Mind a hét részt. Komolyan. A filmeket is láttam. Azt hiszem, ha a Teszlek Süveget a fejemre helyeznék, harsányan ordítaná, hogy „Mardekár!”. Te biztos griffendéles lennél. (Bár azért a bátorságon még van mit gyúrnod – ha már egy macska kellett hozzá, hogy írj nekem…)
Ha erre a mi kis csevegésünkre kellene idézettel szolgálnod, mi lenne az?
A fura dolgokon való gondolkodásod már „átjött” – lásd a „felejtsük el” első e-mailed. (Igen, határozottan jól érzed, nem fogom elfelejteni.)
Hány évesek a bátyáid? (És mit értesz azon, hogy jóval idősebbek nálad? Igen, Szülinapos lány, a korodra lennék kíváncsi – ha már aznap este nem árultad el, most megtehetnéd.)
Édesanyáddal értek egyet – hála mindeneknek, hogy nem tuc-tuc zene rajongó vagy.
Oké, hát még mindig nem jött tőled új e-mail, ami csak azért csüggesztő, mert így most nekem ezt el kell küldeni. (Ugyanis úgy voltam vele, hogy ha közben írsz, akkor ezt a sok halandzsát nem küldöm el, de nincs szerencsém. Ne mondd, hogy a ciki-skálán még most se értelek utol…)
>>>
Jó reggelt!
Ne haragudj, hogy tegnap már nem írtam, de itt voltak a bátyáim, és mire ágyba kerültem, már olyan hulla voltam, hogy nem volt erőm írni – bár olvasni persze olvastalak.
Nem sértődtem meg – nem vagyok sértődős típus –, és nem bántottál meg. És nem, nem is ijesztettél el – ahhoz azért több kellene. A „feltételeid” elfogadhatóak, de azért ne hidd, hogy ez azt jelenti, hogy az első adandó alkalommal ágyba bújok veled. Én az a fajta lány vagyok, akinek szüksége van rá, hogy ismerje a másikat, mielőtt ilyesmiben gondolkodna. Nos, akarsz még táncolni velem éjfélig?
Te is pont ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy még csak a közelében sem jársz a ciki-skálán az e-mailemnek. Te egyszerűen csak aranyos vagy – és minden lehetséges módon próbálsz elszédíteni.
Soha nem verekedtem a bátyáimmal, de tekintve, hogy ők már majdnem felnőttek voltak, amikor én születtem, elég furán is vette volna ki magát, ha verekszem velük. Nem vagyok erőszakos típus, de igen, minimum a bordáid közé könyököltem volna. Amúgy tényleg megleptél. Cserébe talán én is megleplek: Perselus Piton az egész történetben az egyik legkedvesebb karakterem, úgyhogy ezzel a mardekáros-dumával nem ijesztesz meg. (Bár abban igazad van, hogy én griffendéles lennék, ez elég valószínű – pár évvel ezelőtt karácsonyra az egyik bátyám meglepett egy griffendéles sállal, azóta is büszkén hordom.)
Az idézet egyszerű: „Bekapcsolom a komputerem, türelmetlenül várom az összeköttetést, bejutok az internetre, és elakadt lélegzettel várom, amíg meghallom azt a két kis szót: leveled érkezett. Nem hallok semmit, még a New York-i utcák zaját sem, csak a saját szívdobogásomat. Levelet kaptam… magától.” A szerelem hálójában – ismered?
>>>
Te aztán nem aprózod el a koránkelést.
Nem fair, hogy mindig a bátyáid rabolnak el tőlem.
Igen, akarok.
Aranyos? Ezzel ritkán vádolnak. És mondd csak, ami az elszédítést illeti, sikerrel járok?
Szóval vonzódsz a sötét, komor, undok férfiakhoz? Esetleg a görbe orr indít be? Figyelj, megnéztem, van az orromban egy kis görbület…
Ha azt mondom, nem ismerem, felajánlod, hogy nézzük meg együtt, mondjuk, ma este nálam? Mert akkor nem ismerem, sose láttam, és fogalmam sincs arról, mi az, hogy F-O-X. :D
És a korodról mélyen hallgatsz – mitől félsz, Szülinapos lány?
>>>
Ami a ma estét illeti: komolyan gondolod?
>>>
Igen – csak nem benne lennél? A tegnapi „talán” után? Úgy tűnik, ez az elszédítés egészen jól megy nekem.
>>>
Filmnézésre gondoltam, csak filmnézésre. És a „csak”-on van a hangsúly, ha nem lenne egyértelmű. És meg kell ígérned, hogy nem próbálkozol semmiféle csábítással.
Egyébként igen, jól megy neked az elszédítés, de szerintem ezt te pontosan tudod.
>>>
Abszolút semmifélével?
>>>
Abszolút.
>>>
Jó, megígérem. Hányra menjek érted, és hova?
>>>
Tényleg ennyire könnyen beleegyezel? Gyanús vagy te nekem…
>>>
Olyan leszek, mint egy angyal, komolyan. Nincs csábítás. Csak filmet nézünk. Randi. Ugye ezt így hívják? Tudod, ebben nem vagyok túl gyakorlott.
>>>
Mit szólnál fél héthez? Liliom u. 13. A kapu előtt várlak majd.
Az jó, mert igazából nekem sincs benne túl sok gyakorlatom, úgyhogy ha bénázom is, talán nem fog neked feltűnni. Mert igen, attól tartok, bénázni fogok.
>>>
Rendben, fél hétre ott leszek.
>>>
Mit gondolsz, Szülinapos lány, megismételjük?
>>>
Hát nem ijesztettelek el?
>>>
Mire gondolsz? Várj, hadd találgassak.
Esetleg arra, hogy a szép, új szőnyegemre borítottad az összes pattogatott kukoricát?
Vagy arra, hogy egyetlen, icike-picike csókot engedélyeztél, amit még csak előjáték a csókhoz csóknak se lehet nevezni? Persze igazad van, tényleg megígértem, hogy nincs csábítási kísérlet – na de mit vársz egy tiszteletbeli mardekárostól?
Vagy esetleg arra, hogy többször is hozzám vágtad a párnát, csak mert bátorkodtam megjegyzéseket fűzni a történet alakulásához?
Ja, és hát ki ne hagyjam: hogy még mindig nem árultad el a nevedet?
Bajban vagyok, Szülinapos lány, túl sok a választási lehetőség. Ugyanakkor nem tudom, te hogy vagy vele, de én nagyon élveztem a társaságod, hogy őszinte legyek (figyelj, bókolni fogok), lánnyal én még soha nem nevettem ennyit.
Szóval azt hiszem, nem, nem ijesztettél el. Alig várom, hogy újra lássalak.
>>>
Istenem, hát tényleg muszáj volt mindent leírnod? Ez így még szörnyűbb. Hogy van az arcod? Nagyon látszik a karcolás? Annyira sajnálom. Tudom, már mondtam, de tényleg. Nem figyeltem, hogy a párnahuzat cipzáros, igazán nem akartalak megsebesíteni – ugye elhiszed nekem?
Ezt nem mondtam, pedig akartam, de valahogy nem jött ki rá a lépés: tetszik a lakásod, bár berendezésnek mintha kicsit még híján lennél…
>>>
Ne félj, nem feltételezem, hogy szadista hajlamaid lennének. (Amúgy vannak? Csak érdeklődőm, mert ha esetleg vannak, talán be kellene szereznem néhány ostort meg bilincset…)
Hét elején költöztem, még nem jutott mindenre idő. De azt nem mondhatod, hogy a kanapém nem kitűnő.
>>>
Léna. Lénának hívnak. És örülnék, ha újra találkoznánk. (És nem, nincsenek.)
A kanapéd tényleg kitűnő.
>>>
Szóval Léna. Szép név, miért titkoltad? Igazából már arra gyanakodtam, hogy valami nem szokványos neved van, és félsz, hogy az alapján könnyen megtalállak a facebookon, mondjuk, mint a Skolasztika. Létező név, komolyan. Sulinak lehet becézni. Mikor még tanítottam, volt egy ilyen nevű tanítványom.
Mit szólnál a ma estéhez? Halloween tiszteletére megnézhetnénk az Addams Familyt.
>>>
Tanár vagy?
Bár igen csábító, de ez egy olyan este, amit mindig édesanyámmal töltök. Kivonulunk a hátsó kertbe, hatalmas máglyát rakunk, aztán meztelenre vetkőzve, varázsigéket kántálva ropjuk hajnalig – így szépek és üdék maradunk, és senki sem jön rá, hogy több száz éve tapossuk már ezt a sárgolyót.
>>>
Fura humorod van.
És igen, tanár vagyok – látom magam előtt a meghökkent arcod. Sőt mi több, ha minden igaz, újra tanítani fogok. Mondjuk, csak helyettesítőként. Mókás lesz.
>>>
Ki mondta, hogy viccelek? ;)
Jó, tényleg vicceltem. Szívesen megnézem veled az Addams Familyt, de a feltételeim ugyanazok.
És mit tanítasz? És hogy-hogy újra? Ezek szerint az utóbbi időben csak az együttesnek éltél?
>>>
Rendben, akkor alkudozzunk. Tekintve, hogy tegnap este távol tartottam tőled a kezem, ma jár nekem egy rendes csók.
Mi ez, interjú?
Magyar-angol. És talán már tíz éve is megvan, hogy utoljára tanítottam. Vagyis ez így nem igaz, mikor hazajöttem Angliából, még a Koponyák fellendülése előtt, vagyis egészen tavalyig, tanítottam egy nyelviskolában.
>>>
Nem.
Angol? Komolyan? Attól engem a hideg ráz, egyszerűen hülye vagyok a nyelvekhez. Az irodalom viszont az egyik kedvencem, a nyelvtan már kevésbé. Hogy jött a magyar szak?
Szóval éltél Angliában? És mit csináltál kint? És most megélsz az együttesből?
És nem, nem interjú, csak kíváncsi vagyok.
>>>
Ugye tudod, hogy mit jelent az, hogy alkudozni?
Azt hiszem, a nyelvérzékedet fejleszthetnénk ma este… ;)
De sok kérdésed van, Szülinapos lány, és amúgy már megint rólam beszélünk, pedig én rólad is hallanék ám, de hogy ne maradj kíváncsi…
Valamikor tizenegy-két évesen „betévedtem” a bátyám szobájába, és a könyvespolcán megtaláltam az Éjfél/Kísértethistóriák című novelláskötetet, utána nem sokkal felfedeztem Poe-t, akkor végérvényesen megszerettem az olvasást, így valahogy adta magát a magyar szak, mikor apa unszolására továbbtanultam. (Mivel leptelek meg jobban, a magyarral vagy az angollal?)
Angliában voltam mosogatófiú, pincér, portás, sőt, még színházban is dolgoztam. Nagyjából négy évet voltam kint, jól megszedtem magam, aztán hazajöttem, hogy együttest alapítsak. Jó, azért igazából nem ennyire egyszerű. Valóban gyűjtöttem kint valamennyit, de ha csak abból kellene most megélnem, igen régen bajban lennék. Az együttes nem mindig hoz rosszul, de igazából édesanyám hagyott rám annyi pénzt, hogy most boldoguljak, bár hogy őszinte legyek, nem szeretem azt a pénzt költeni, szóval előbb-utóbb keresnem kellett volna valami melót, úgyhogy kapóra jön, hogy újra taníthatok.
>>>
Igen, tudom, mit jelent.
A magyarral, és nem azért, mert nem néztem volna ki belőled, hogy szeretsz olvasni, vagy hogy szereted az irodalmat (ha abból indulok ki, hogy dalszövegeket írsz, és hogy azok milyenek, akkor valamiféle kapcsolatod az irodalommal tulajdonképpen logikus), de azt fura elképzelni, hogy állsz a sok tizenéves diák előtt, és lelkesen magyarázol, mondjuk Petőfiről.
Amúgy hogy-hogy most nincs halloweenkor koncertetek? Néztem a honlapotokon, hogy tavaly volt – a képekből ítélve igen nagy buli lehetett. Jól állt neked ez a steampunk stílus.
>>>
És ha már tudod, mit jelent, nem akarod esetleg alkalmazni is ezt a tudást?
„– A tudás nem ugyanaz, mint a bölcsesség.
– Igazán? Mi a különbség?
– Tudod, hogy kell szélvédőt pucolni, igaz?
– Igen.
– A bölcsesség az, ha csinálod.”
Na, miből idéztem?
(Petőfi nem tartozik a kedvenceim közé, és többnyire a tanári asztalon ültem.)
A dobosunk felesége gyereket vár. Pár nappal ezelőttre volt kiírva, de még nem indult be a szülés, viszont erre az időszakra szándékosan nem vállaltunk fellépést. Végül is egy újdonsült apukának a felesége és a gyereke mellett a helye, nem?
>>>
A békés harcos útja – ha meg akarsz fogni, jobbal kell előrukkolnod.
Hogy-hogy nincs még albumotok?
>>>
Te tényleg ismered A békés harcos útját? Olvastad is? Vigyázz, Szülinapos lány, tényleg le fogsz nyűgözni.
A srácok nem engedik, hogy az én pénzemből csináljuk meg, az együttes maga pedig nem hoz annyit a konyhára, hogy belevágjunk. Lemezszerződéshez túl kicsik vagyunk, még akkor is, ha az országnak ebben a felében egészen nagy népszerűségnek örvendünk, és még ha olykor hívnak minket máshová is. A nyár ebből a szempontból határozottan jól alakult.
De eltértünk a témától! Mi lesz a filmnézéssel?
>>>
Talán pont az a célom, hogy lenyűgözzelek.
Igen, olvastam is, bár bevallom, nekem a film jobban tetszett, pedig ez ritka, általában a könyvek tetszenek jobban. Jut eszembe, adjam kölcsön a Büszkeség és balítéletet? Hajlandó vagy elolvasni? Vagy inkább kéred a Meggyőző érveket? Ház a tónál – azt is megnézhetnénk, láttad már? Ez most onnan jutott eszembe, hogy abban szerepel a Meggyőző érvek, a Sandra Bullock által alakított karakter kedvenc könyve. Igazából ennek a filmnek köszönhetem, hogy felfedeztem Jane Austent.
Szóval, ha gondolod, ma este elvinném neked az egyiket. Ezzel válaszoltam a kérdésedre?
>>>
Elárulok egy titkot: már régen lenyűgöztél (mondjuk, valahol az első e-mailed környékén).
Rendben, legyen, valamelyiket elolvasom a kedvedért. Döntsd el te, melyiket. Akkor fél hét ma is?
>>>
Azt hiszem, mégis köszönetet kell mondanom Kiflinek.
Jó lesz a fél hét.
>>>
Remek.
>>>
Mit csinálsz, Szülinapos lány?
>>>
Várom, hogy fél hét legyen, és közben olvasgatok.
>>>
Mit olvasgatsz?
>>>
Az e-mailjeinket. Vagyis a sajátjaimat nem, csak a tieidet. Nesze neked ciki-skála…
>>>
Akkor, ha vártam volna még egy darabig, végül írtál volna? A fene, türelmesebbnek kellett volna lennem.
>>>
Nem írtam volna, erős vagyok. De örülök, hogy te írtál. Megnyugtató a tudat, hogy egyfelől nemcsak én várom türelmetlenül a fél hetet, hanem te is, másfelől pedig, hogy nemcsak én gondoltam rád, hanem te is rám.
>>>
Szülinapos lány, én egyfolytában rád gondolok. Mit szólnál hozzá, ha hamarabb mennék érted?
>>>
Mennyivel hamarabb?
>>>
Mondjuk, most?
>>>
Fél óra múlva?
>>>
Rendben.
>>>
Élsz még?
>>>
Igen, bár anyu nem volt túl boldog, és akkor még finoman fogalmaztam.
>>>
Nagyon sajnálom.
>>>
Nem a te hibád, az én ötletem volt, hogy nézzük meg a kettőt is. Arról pedig egyikünk sem tehet, hogy elaludtunk. Igazából még így is köszönettel tartozom neked, ha nem ébredsz fel, nem csak pár órát késtem volna a megbeszélthez képest… Nem akarom tudni, hogy akkor anyu milyen fejmosást rendezett volna. Úgy érzem magam, mintha még mindig tízéves lennék, elég vacak érzés…
>>>
Igazság szerint az, hogy felébredtem, a te érdemed. Nem akartam akkor mondani, mert úgy bepánikoltál (amúgy édes vagy, amikor pánikolsz), de többet nem vagyok hajlandó veled úgy aludni, hogy te a kanapé egyik végén, én meg a másikon. Tudtad, hogy előszeretettel rugdalózol álmodban? Ha nem, most elárulom. És ami azt illeti, féltem egy bizonyos érzékeny testrészemet…
Anyukád mindig ennyire szigorú?
>>>
Komolyan megrúgtalak… ott? Úristen… ne haragudj…
>>>
Most mélyen elpirultál, igaz? Túléltem, ne aggódj, és tulajdonképpen, ha belegondolok, milyen arcot vághatsz most, egészen megérte… :D
Nem válaszoltál a kérdésemre.
>>>
Aljas vagy… de azért tényleg ne haragudj, nem volt szándékos, komolyan.
Nem, anyu egyáltalán nem szigorú, de vannak szabályaink. Többek között, ha az ember ígér valamit, ahhoz tartja is magát. Én pedig azt mondtam tegnap, hogy legkésőbb éjfélre itthon leszek.
>>>
Bíztam benne, hogy nem szándékosan csináltad. (Különben kénytelen lennék felülbírálni azon állításodat, hogy nincsenek szadista hajlamaid…)
És mégis miért tettél ilyen ígéretet?
>>>
Mondjuk, hogy véletlenül se tudjon úgy alakulni, hogy veled töltöm az éjszakát?
>>>
Mert ez tényleg annyira szörnyű lenne, Szülinapos lány?
>>>
Nem, de… még nem most. Haragszol ezért?
>>>
Nem, bár azt nem állíthatom, hogy teljes mértékben értelek. De azt gondolom, hogy vannak dolgok, amikre megéri várni.
Ugye tudod, hogy egy csókkal is tartozol nekem? Ha legközelebb találkozunk, nem hagyok neked időt, és arról is tegyél le, hogy mindenféle időhúzással meggyőzz, úgy megcsókollak, hogy az már minden lesz, csak félig-meddig csók nem.
>>>
Ezt vegyem fenyegetésnek?
>>>
Nem, Szülinapos lány, ez ígéret.
>>>
Jó.
>>>
Tényleg? Nem is tiltakozol? Az embert mindig érhetik meglepetések. És mikor találkozzunk újra?
>>>
Ma sajnos biztosan nem. Holnap délelőtt suliban vagyok, délután dolgozom, de utána, ha ráérsz, találkozhatunk.
>>>
Meddig dolgozol?
>>>
Ötig.
>>>
Menjek érted?
>>>
Ha van kedved.
>>>
Kérdezném, ha nem lenne?
>>>
Az Országzászló téren dolgozom, de egyszerűbb, ha a Kossuth téren találkozunk. A Kossuth-szobor előtt. Jó így?
>>>
Persze, várni foglak. (Aztán szegény Kossuth atyánk olyan csókot láthat majd, hogy talán még ő is belepirul.)
 
Léna vigyorogva rendezi össze az egészen vaskos papírhalmot. Nem tudta megállni, átmásolta wordbe a leveleiket, és ki is nyomtatta mindet, most pedig ki tudja, hanyadszor olvassa már újra a mai nap folyamán.
Annyira hihetetlen, hogy mindez tényleg megtörténik – ráadásul egy buta véletlen miatt, hiszen ha Kifli pont akkor nem kap kedvet ahhoz, hogy kicsit megtapossa a billentyűzetet, vagy ha máshová lép, akkor most ezek az e-mailek nem is léteznének, és nem történt volna meg az elmúlt három nap sem. Vagyis megtörténni megtörtént volna, csak nem így, ami nagy kár lenne, hiszen az elmúlt három napot Léna élete legszebb napjai közé sorolja. És ez még csak a kezdet, még épp csak ismerkednek Krisszel – ha már majd együtt fognak élni, vajon élete minden napja a legszebb és legboldogabb lesz?
Nagyot sóhajt. Kicsit olyan most, mint egy ábrándos tinilány, az édesanyja meg is kérdezte ma, hogy mit vigyorog állandóan – nem mintha amúgy nem vigyorogna sokat, de ma tényleg túlzásba vitte, gyakorlatilag mást se csinált, csak vigyorgott. Nem tehet róla, annyira boldog. Azért ezt nem gondolta volna három nappal ezelőtt, akkor pedig, amikor életében először megpillantotta Kriszt, pláne nem.
Ha most nézi azt a pillanatot, már nem igazán érti, hogy miért ijedt meg annyira. Persze Krisz őrjítően jóképű, a mindig kócos, sötét hajával meg az élénk, kék szemével, és persze ott van az a mosoly is… Léna aznap este életében először gondolkodott el azon, hogy talán mégsem helyesek a megérzései – ami persze butaság volt, hiszen ezek nem megérzések, ezek valahogy többek, és egyszer sem tévedett, egyszerűen tudja, ha két ember összetartozik, ahogy tud még néhány dolgot, hogy honnan vagy miért, nem tudja, de attól még így van.
Viszont Krisszel kapcsolatban tényleg kételkedett – mit keresne egy olyan férfi, mint ő, egy olyan lány mellett, mint amilyen Léna? De tévedett, és ez jó érzés. Krisszel lenni egyszerűen jó, még akkor is, ha ő maga sokszor zavarban van, és ezt Krisz nagyon élvezi, akkor is, ha gyakorlatilag eddig semmi komolyat nem csináltak, csak húzták egymást filmnézés közben, és rengeteget nevettek – de hát végül is ez fontos, nem? Jó, ha az ember tud együtt nevetni azzal, akivel le szándékszik élni az életét.
Persze ez nem olyasmi, amit Krisznek is elmondhatna – még nem. A férfi sokkot kapna, ebben Léna egészen biztos. De azért mindent nem titkolhat előle – a korát például ideje lenni elárulni, végül is, talán most már nem ijesztené el vele Kriszt. Igen, így lesz. Holnap elmondja neki, hány éves, de szigorúan csak a csók után – nehogy Krisz mégis megijedjen, és lemondjon arról a csókról, mert Léna már szinte megőrül azért, hogy megkapja élete első igazi csókját.
Beteszi az egyszerű, fekete mappába a papírhalmot, majd előbb csak az éjjeliszekrényére, aztán rövid megfontolás után inkább a fiókba csúsztatja – bár nem feltételezi az édesanyjáról, hogy titkon beleolvasna, de azért jobb nem elöl hagyni, hiszen minek kockáztatni, ha az ember biztosra is mehet?
Lekattintja az olvasólámpáját, majd összegömbölyödik a takaró alatt. Felhőszín, lebegős boldogság dúdolja könnyű, édes álomba.
 
Krisz fekszik a kanapén, és hagyja, hogy a sötétség köré fonja magát. Nincs most kedve tévét nézni – bár szörnyű, de amint bekapcsolja a tévét, Léna jut eszébe, és az, hogy igenis hiányzik, hogy ott üljön vele szemben a kanapén. Hiányzik a mosolya és a nevetése. Hogy milyen önfeledten és édesen tud nevetni az a lány – egészen hihetetlen. Igen, és ami még inkább hihetetlen – töpreng Krisz –, hogy nem történt köztük az ég egy adta világon semmi. Két félig-meddig csók, ami ahhoz képest, amilyen ütemben általában haladni szokott, valóban semmi.
És ami még ennél is hihetetlenebb: nem bánja, hogy nem feküdtek még le egymással – persze azért az a „még” nem elhanyagolható. De mégis, nem érzi szükségét, hogy ágyba vigye Lénát, aztán pedig elfelejtsék egymást, nagyon is élvezi, hogy ilyen lassan haladnak, mert nagyon szórakoztató együtt lenni a lánnyal. Ami akárhogy nézi, elég furcsa és szokatlan. Nem mintha nem lennének lánybarátai… bár, ha jobban belegondol… nem, igazából nincsenek lánybarátai. Persze a bátyjai barátnőit a barátai közé sorolja, de itt ki is fújt a történet.
Egyszerűen nem az a lányokkal barátkozós típus – ő a lányokkal egészen mást szeret csinálni, és ez a más többnyire kizárja a barátságot, legalábbis minden eddigi tapasztalata szerint. De talán pont Léna lesz a kivétel. És holnap megcsókolja, bárhogy is lesz, mert azt már nem bírja tovább, hogy ne csókolja meg.
Eddig visszafogta magát, tényleg, saját magát is meglepte ezzel – jó, talán tegnap el-elkalandozott a keze, de még azt se vitte túlzásba. Viszont most már egyszerűen muszáj, hogy megcsókolja. Minden másra képes várni, még akkor is, ha néhány pillanatban ez őrjítően nehéz – például amikor a lány felsértette a párnával az arcát, majd fölé hajolt és egy zsebkendővel törölgette azt a néhány csepp vért, hát akkor majdnem elkapta a derekét és magára rántotta, de Léna olyan őszintén ijedt volt, amiért megsebezte, hogy mégse volt szíve visszaélni ezzel a helyzettel. Vagy amikor tegnap teljesen ártatlanul, láthatóan minden csábítási szándék nélkül az Addams Family első része után felállt és nyújtózkodott, és egy pillanatra kivillant a hasa, és a haja olyan édesen kusza volt attól, hogy folyamatosan izgett-mozgott. Az is egy olyan pillanat volt, amikor rezgett a léc, és aztán egy darabig kényelmetlenül szorított a nadrágja, de még akkor is megállta, mert lényegében megígérte a lánynak, hogy nem veti rá magát, és azért az ígéreteit szereti betartani.
Meg egyébként is: ha ágyba viszi Lénát, határozottan úgy szeretné, hogy ezt a lány is akarja. Persze akarja most is, de valamilyen oknál fogva még fél, Krisz pedig szeretné, ha nem félne. És ezt el is fogja érni. Addig pedig türelmes lesz – eltekintve attól, hogy holnap úgy megcsókolja, hogy mindketten beleszédülnek…

Kőszív – 1. fejezet” bejegyzéshez 16 hozzászólás

  1. Szia!

    Igen, eddig még csak egyszer írtam, de úgy érzem, hogy megint muszáj vagyok. (Sajnálom, de a csendben olvasgató és nem kommentelő típus vagyok, de majd igyekszem változni! :D )

    Egyszerűen üdítő volt most ezt olvasni. Tetszik, hogy végigpörgetted az eseményeket, nem elidőzve, “egymás szemébe néztünk és megszűnt a világ létezni” részeknél, hanem tényleg folyik az élet, mert a valóságban is így van (legalábbis én így érzem), hogy sokszor nincs időd kivesézni és kielemezni az eseményeket, egyszerűen csak történnek veled. Aztán csak tudnod kell elfogadni.
    Szóval köszönöm ezt a mai élményt! Mindig, amikor idetévedek, nem bírom kivárni, hogy elolvassam a fejezetet, aztán mikor vége, ordítani tudnék, hogy MÉÉÉG! :D

    Üdv,
    Kriszti

  2. Hellor
    Szia! :)
    Rettenetesen vártam, de ezt nagyon jól tudod… :D Nagyon örültem, hogy ilyen hosszú lett és igazán megleptél a kezdéssel. :) Jó gondolatnak tartottam, tetszett, de mikor rájöttem, hogy átugrod az epilógus utáni első találkozást… Nem volt jó érzés. :( Olyan kíváncsi voltam és pont a kis bénázások, a szemezések, a közvetlen reakciók érdekeltek volna. Itt még éreztem valami reményt, hogy valami ennél is jobbat tartogatsz, de a második filmezést is átugrottad. Nyilván megvan az oka és te tudod, de nekem ez most hiányzott. Így lényegében lemaradok arról, ahogyan egymásba szeretnek. Pont az volt a különleges a Papírszívben és az Üvegszívben, hogy minden kis mozzanatnak nagy jelentősége volt. Így olyan, mintha egy ismerősöm mesélné el, hogyan jött össze a pasijával, megmutatná a chateléseiket, de abból én nem tudom meg, mikor ki mire gondolt és mit érzett. Pont azért szeretek olvasni, mert így különlegesebb az egész, tudom, hogy ki mit miért csinál és miért úgy ahogy. Persze most eszembe jutott, hogy lehet, hogy azért csiáltad így, mert érzékeltetni akarod, hogy Krisznek bizony kőszíve van. De nekem akkor is hiányoztak a megszokott dolgok… :D Remélem, hogy nem szontyolodsz el, mert azért jó volt ez a fejezet, tényleg tetszett és csak úgy szippantottam be a sok érdekes információt, de, ha őszinte szeretnék lenni (márpedig az leszek :D), nem éreztem azt a fantasztikusan különleges érzést míg olvastam, mint az eddigi fejezeteknél. Már mondtam, de pont azért, mert kicsit, mintha kizártál volna minket ebből. Szerintem a trilógia első két részét pont a részletek teszik imádnivalóvá, az a sok érzés és a mélyen megélt pillanatok.
    Már megint sokat hablatyoltam, bocsi. :D Remélem, hogy hamarosan jön a második fejezet, mert természetesen nagyon várom a fejleményeket. :)
    Üdv.: R.

  3. Szia Kia! Nem akarok nagyon omlengeni a feletti örömömrol, h mennyire jo volt olvasni a fejezetet :-) de kicsit nekem is hiányérzetem volt, bár en a tobbi szereplőt hanyoltam, főleg Dina reakciójára lettem volna kíváncsi, amikor Krisz Lénaert megy a munkahelyére, vagy ilyesmi :-) azon is le vagyok merevedve h együtt moziztak es Krisz ilyen ilyen jo fiu módjára viselkedett :-) Es elkezdett motoszkálni a fejemben, h Léna hány éves is lehet, ha Krisz tanítani fogja ő meg ennyire titkolja a korát… 18ra tippelek… de nem.. nem lehet ennyire fiatal… :-) amugy nagyon jo volt ez a szerelem hálójában indítás, ötletes es érdekes volt :-) csak egy nagy bajom volt… h KEVÉS! :-) még még… alig várom az új fejezetet… nem szep ilyen nagy izgalomba tartani állapotos kismamákat :-) amugy gratula :-)

  4. Szia Kia!
    Őszinte leszek, én még nagyon,nagyon,nagyon új vagyok. Ha jól emlékszem szerdán találtam rád a Merengőn és onnan jöttem ide. Aznap kezdtem el a Papírszívet és ma fejeztem be Ákosék történetét. (Nem olyan rossz teljesítmény suli mellett. Ehhez valószínűleg annak is köze van,hogy elképesztően jó a stílusod, és csak úgy olvastatod magad.)
    Nagyon tehetséges és termékeny író vagy. Szerintem ezek után a történetek után, ezt bátran kijelenthetjük.
    Szerettem Kamillát, kedveltem Dinát, DE imádni fogom Lénát! ( Egyébként csak szeretném megjegyezni,hogy mind a három lánynak tündéri nevet adtál, bár ebben lehet az is közre játszik,hogy nincs egy ilyen nevű ismerősöm , így nem tudja rontani az élményt.:D
    Nem tudok szó nélkül elmenni amellett ,hogy Ian Somerhalder képét raktad ki Kriszhez…Ó te jó ég!!! Szerelmes vagyok :D Így utólag belegondolva azt hittem a Hajnal tesók közül Adrián vagy Ákos lesz nálam a befutó. Adrián, mert egy könyvmoly vagyok,Ákos, mert én is festegetek. Nekem Krisz a másik két részben eléggé…oké szóval tenyérbemászónak tűnt. De most, hűha HŰHA ,megkedveltem egy fejezet alatt.
    Visszatérve Lénára (meg a nevére, igen,megint a neve mert egyszer olvastam egy magyar könyvet amiben így hívták a főhősnőt :D) ,szóval attól a pillanattól kezdve szeretem,hogy tudom ,hogy hívják. Szereti a filmeket, ha zavarban van sokat beszél, szereti az irodalmat de nincs nyelvérzéke és sok fiú tesója van. Ijesztő belegondolni,hogy mennyire olyan mint én :'D
    Na de,hogy a fejezetről is szót ejtsek. Nekem tetszett, a nem szokványos “nyitás”. Olyan sokat olvastam Dináéknál ezekről,hogy jó volt kicsit átlépni végre a Kőszívbe.
    Mind a három történethez egyedi stílust alakítottál ki, szóval felüdülés volt egy harmadikba ma belefogni.
    Elnézést kérek ha néha érthetetlen amit írtam, de csak most fejeztem be és most izgek-mozgok mint egy nikkelbolha,meg vigyorgok össze-vissza :D

  5. Szia Kia! :D

    Tényleg ez volt az eddigi legviccesebb fejezet! Rengeteget nevettem rajta (úgy értem, tényleg rengeteget. Állandóan horkantgattam meg kuncogtam, tisztára vörös lett a fejem az elfojtott nevetéstől :D) Imádom őket, nagyon nagyon. Ötletes volt a történetkezdés, erre egyáltalán nem számítottam, levélregényt pedig még nem olvastam, de ez a változat most nagyon tetszett :D Léna pedig a legeslegjobb csaj a földön, komolyan. Nem csak, hogy szereti a Harry Pottert de még állandóan filmekből és sorozatokból is idéz (én is, szintén mindenki utál érte) és szereti a talpraesett nőket. Bár személy szerint Kriszt inkább raknám a Griffendélbe, nem gondolom, hogy elég rosszindulat és ravaszság lenne benne a Mardekárhoz. Én szerintem Hugrabugos lennék (valószínűleg, de lehet hogy Griffendél, nem tudom eldönteni :D) Azt a holnapi csókot pedig nagyon várom már (szerintem Kossuth is, csak nem meri bevallani. Ő amúgyis szobor, szóval nem is látszik rajta, ha elpirul) Krisz pedig állandóan nyomul, nem hagyja annyiban a dolgot :) Érdekes, hogy Léna alakítja a kapcsolatukat és kíváncsi leszek el mondja e Krisznek, hogy ő már az elején tudta, hogy ez lesz (meg Krisz arcát is szívesen látnám, mikor megtudja :D) Ahogy Kriszt ismerem, nem az a fajta, aki szereti visszafogni magát a lányoknál, szóval vicces lesz látni, hogy meddig tudja a nadrágban tartani az odavalót :D A lényeg a lényeg, teljesen feldobtál a fejezettel, nagyon tetszett (bár egy kis negatívumot megjegyeznék, hogy néha az e-maileknél nem tudtam eldönteni, hogy melyiket ki írta. Mikor egyikük nem válaszolt és nem felváltva jöttek az üzenetek,de ez sem volt zavaró, mert a szövegkörnyezetből kiderült :))
    Tűkön ülve várom a többi részt, nagyon jól esett most ezt olvasni :)

    Puszi: Kidden

    U.i: Ah, jut eszembe, ezt meg akartam még jegyezni, (csak elfelejtettem) de szerintem egy kis görbület a férfiak orrán még szexi is tud lenni, úgyhogy Krisz simán csábíthatja Lénát az orrgörbületével :D Perselus Piton pedig nem túl vágygerjesztő személyiség (mondjuk ha néha mosna hajat, az lehet hogy dobna a dolgon egy kicsit…) én pedig örök életemre elköteleződtem Sirius Black mellett, szóval nálam esélye sincs (semmilyen mértékű orrsövény-ferdüléssel sem)

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s